.

2010. november 25., csütörtök

Közérdekű közlemény

Sziasztok!

Sokáig halogattam a dolgot, de muszáj vagyok belátni, hogy bármennyire is szeretném folytatni a Live Free blogomon a történetet, jelenleg sajnos nincs elég időm az írásra. Kénytelen voltam hát rangsorolni a dolgaimat, és felállítani egy sorrendet, amelyben az írásnak nem jutott már hely. Mivel nem szoktam semmit félbehagyni, ezért szeretném majd befejezni a sztorit, de nem tudok időpontot mondani mikor lesz folytatás, ne haragudjatok! Köszönöm a megértést, és az eddigi támogatást.:)


2010. október 11., hétfő

20. fejezet

A vonal túlsó végén hosszú csend támadt, amit hirtelen nem tudtam mire vélni, de sok időt nem hagyva a töprengésre végre megszólalt Emma.

- Tita, tudom, hogy mindig én voltam az, aki rá akart beszélni Levire, de most arra kérlek, ne gyere haza. – Hangja zavartan csengett, amitől még inkább elkerekedtek a szemeim, végül mikor rájöttem mit jelent mindez döbbentem felkiáltottam.

- Jézusom, Te beleszerettél Levbe! Hát persze, hogy nem vettem eddig észre?! – ingattam a fejemet immár tisztán látva barátnőm érzelmeit.

- Nem, dehogy, félreérted - szabadkozott feszülten. – Pusztán arról van szó, hogy ha hazajössz, ismét csak összezavarod.

- Emma, jobban ismerlek, mint bárki más, és hidd el nekem, én örülnék a legjobban, ha ti ketten egymásra találnátok – feleltem őszintén egy pillanatnyi megingás után. Noha először halványan felizzott bennem a féltékenység szikrája, végiggondolva annak lehetőségét, hogy barátnőm képes megadni neki mindazt, amit én nem tudtam, azonnal elszégyelltem magam.

- Biztosan így gondolod? – kérdezte mikor ráébredt, hogy hiába próbálja tovább palástolni előttem a dolgot. – Nem szeretném, ha ez tönkretenné a barátságunkat.

- Inkább még jobban összekovácsolja – mosolyogtam el magam elképzelve bűnbánó arcát, majd vészjósló hangon hozzáfűztem – De ha nem vigyázol rá, velem gyűlik meg a bajod!

- Ez azt jelenti, hogy Los Angelesben maradsz? – kérdezte reménykedve, s igenlő válaszomra megkönnyebbülten felsóhajtott. – Ne haragudj rám, Tita. Nagyon szeretnélek újra látni téged, de ha hazatérsz, melletted esélyem sem marad.

- Megértelek, de cserébe ígérd meg, hogy minden nap beszámolsz az állapotáról, amíg jobban nem lesz, rendben? – Boldogan egyezett bele a kikötésbe, azután elköszönve tőlem bontotta a vonalat.

Egész úton hazafelé azon merengtem vajon Emma mióta rejtegette előlünk kis titkát, mikor érkezett el a fordulópont a Levhez fűződő viszonyában, és miért nem szólt róla? Csodáltam érte, hogy képes volt önmagát háttérbe szorítva folyamatosan a mi boldogságunkat szem előtt tartva azon munkálkodni, hogy simán menjenek közöttünk a dolgok még akkor is, amikor próbálkozásaink rendre kudarcot vallottak. Tudtam, hogy mellette Lev jó kezekben lesz, ahogy abban is biztos voltam, ha minden Emma várakozása szerint alakul, végre Ő is boldog lehet a fiúval. Az elmúlt időszakban hatalmas változás állt be Levente viselkedésében, ami nyilván az újonnan felfedezett érzelmeknek volt köszönhető, és csak remélni mertem, hogy a drognak nem sikerül mindezt lerombolnia.

Anna házába lépve még mindig a nap eseményei körül forogtak a gondolataim, amit a neten kiadó lakások böngészésével igyekeztem elterelni. Úgy látszott ma szerencsés napom van, mert sikerült néhány ígéretes hirdetést találnom, melyek közül az egyik a közelben volt, így a telefonért nyúlva rögtön fel is hívtam a megadott számot. A vonal túlsó végén egy kellemes férfihang szólt bele, aki rendkívül rugalmasan hajlandó volt még ma megmutatni a lakást, ezért miután sietősen bekaptam néhány falatot, máris a megadott címre igyekeztem. A húszas évei vége felé járó férfi már a ház előtt várakozott, majd mikor túlestünk a kölcsönös bemutatkozáson máris a lifthez sétáltunk. Az ajtón belépve azonnal kellemes hangulat fogott el a modern, napsütéses nappali fiatalos kialakításától. A szobák mindegyike bútorozott volt, ami a választásnál fontos szempontként szerepelt, mivel nem szándékoztam hosszútávra berendezkedni Los Angelesben, ezáltal felesleges költségekbe sem akartam verni magam. Bár a lakás berendezéséről kétségkívül lerítt a férfitulajdonos ízlése, egy pillanat alatt felmértem a letisztult formákban rejlő lehetőséget, melyekből úgy véltem néhány színes kiegészítő segítségével pillanatok alatt nőies miliőt lehetne varázsolni. A nappali után végigjárva a félreeső zugban kialakított étkezőrészből nyíló kisebb konyhát, a hálót, valamint a fürdőszobát alig tudtam palástolni izgatottságomat, ami csak fokozódott, amikor a férfi elhúzva a társalgó hatalmas, egész falat betöltő ablakát takaró szalagfüggönyt egy tágas erkély tárult fel a szemem előtt. A fickó orra alatt somolyogva figyelte arcvonásaimat, amikor az ajtón kilépve észrevettem a kültéri látványkandallót a hatalmas, fonott sarokgarnitúrával, mely a kellemes baráti csevegéseknek kényelmes színteréül szolgált.

- Hogy tetszik? – fordult most felém, mire a tekintetemben megjelenő elégedett csillogást igyekeztem félig lesütött pilláim alá rejteni.

- Nem rossz, de van még néhány számításba jöhető lakás, nem szeretném elkapkodni a döntést – feleltem szenvtelen hangon, ugyanis a hirdetésben nem volt megjelölve pontos összeg, ezért nem akartam túl lelkesnek tűnni, nehogy felnyomjam ezzel a bérleti díjat. – Egyelőre fél évre érdekelne. Mennyi lenne a havi bérleti díj? – kérdeztem rá szívszorongva.

- Nem vagy amerikai, ugye? – odázta el a kérdés megválaszolását, majd fejrázásomra tovább faggatott. Körvonalakban felvázoltam neki honnan érkeztem, és hogyan kerültem ide, ügyesen elkerülve az anyagi körülményeim után puhatolózó kérdéseket, végül némi töprengés után kibökte az összeget, aminek hallatán csaknem felsikoltottam örömömben.

- Tehát ezerötszáz dollár havonta, amiben benne van a víz és a fűtés? Ezen kívül csak a rezsi jön rá? – tudakolóztam tovább az esetleges buktatók után kutatva, de úgy tűnt bizalmatlanságom alaptalan. Los Angelesi viszonylatban ezért a lakásért szemtelenül kedvező volt az ár, ezért gyanakodtam annyira, de megérezve bizalmatlanságomat a férfi minden fennmaradt kétségemet eloszlatta.

- Két hét múlva lesz az esküvőm, így elég sürgőssé vált a kiadás. Ebben a pénzügyi helyzetben meg sem próbálkozom az eladással, mert rengeteget buknék rajta – magyarázta keserű félmosollyal. – Valamivel többért akartam bérbe adni, de te megbízható, értelmes lánynak tűnsz, aki nem veri szét a berendezést – vált szélessé a mosolya a fogait kivillantva, mire én is elvigyorodtam.

- Esküszöm meg sem fordult a fejemben ilyesmi – bizonygattam a lehető legártatlanabb arckifejezéssel, azután egy pillanat alatt eldöntve, hogy kiveszem megegyeztünk a letét részleteiben. Miután aláírtuk az előszerződést és letettem a foglalót megbeszéltük a másnapi átadás időpontját, majd elbúcsúzva egymástól immár sokkal jobb hangulatban indultam haza.


~ ¤ ~


Az éjjel rémálmok gyötörtek, így reggel fáradt, karikás szemekkel ébredtem fel, mintha szemernyit sem aludtam volna. Az időeltolódás miatt otthon késő este volt már, de a rémképek nem hagytak nyugodni, ezért a szokatlan időponttal mit sem törődve felhívtam Emmát, hogy Lev után tudakozódjak. Azonnal fogadta a hívásomat, s mikor izgatottan közölte, hogy a fiú nemrég magához tért, megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkamat.

- Talán mégis haza kellene jönnöd. Amint feleszmélt, rögtön téged keresett. Mintha itt sem lettem volna – mondta egy perc feszült csend után keserű hangon.

- Ez természetes Emma. Adj neki időt – feleltem halkan.

- Legalább a szülei végre ráébredtek arra a tényre, hogy egy fiuk is van – váltott témát hirtelen. – Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem, hogy egyszeriben képesek lettek felelős viselkedésre.

- Épp itt volt az ideje – jelentettem ki a múltba révedve. Noha sosem mondta ki nyíltan, tudtam mennyire mélyen érintette a fiút, hogy a családja gondoskodó szeretete nélkül vált kamasszá, s később felnőtté. Talán épp ez a hiány volt az oka annak, hogy a kezdeti súrlódások után bennem látva a biztos pontot annyira ragaszkodni kezdett hozzám. A tény, hogy mekkorát tévedett velem kapcsolatban mardosó bűntudattal töltött el, és ebben a pillanatban úgy éreztem, ha visszafordíthatnám az idő kerekét minden másképp történt volna.

- Ha kipihente magát felhívlak, biztosan örülne a hangodnak – szólalt meg ismét barátnőm visszarántva ezzel a jelenbe, azután a beszélgetést lezárva elköszönt tőlem. A készülődéssel végezve sietősen indultam az ajtó felé, majdnem összeütközve a váratlanul hazaérkező Annával.

- Hova igyekszel ennyire, szélvész kisasszony? – nevetett fel a táskáját ledobva.

- Ha két percen belül nem ülök autóba, megnézhetem magam. Késésben vagyok – vetettem felé egy kétségbeesett pillantást, azután fejcsóválásától kísérve tovább rohantam.

A késői ebédidőt LA belvárosában töltöttem, ahova egyébként is ki kellett szaladnom egy rövid megbeszélésre. Az ebéd utáni cappuccinómat szürcsölgetve épp a kezemben tartott árajánlatot böngésztem, amikor szemem sarkából érzékeltem, hogy valaki lehuppan a velem szemben lévő székre. Bosszúsan pillantottam fel, hogy egy csípős megjegyzéssel lekoptassam a tolakodó fickót, de a látogató széles vigyorát meglátva szemeim elkerekedtek a meglepettségtől.

- Alex! – állapítottam meg roppant mód értelmesen. – Mi a fenét keresel itt?

- Ezt inkább nekem kellene kérdeznem tőled, mivel én egy ideje már itt lakom – röhögött fel, mire végre kapcsoltam, és nagyvonalakban elmeséltem ideérkezésem körülményeit.

- Láttalak az újságokban a Vanderbilt sráccal – jegyezte meg mintegy mellékesen. Sejtettem mire akar kilyukadni, de elengedtem a fülem mellett a burkolt célozgatást. – Taylorral mi a helyzet? Megkapta a Karácsonyra szánt ajándékot? Mit küldtél neki? – puhatolózott tovább kérdésekkel elárasztva.

- Meg, de az Ünnepek után visszapostázta. Olyan dolgot küldtem neki, ami számomra sokat jelentett, egyben rejtett üzenetet közvetített, de a jelek szerint a legkevésbé sem érdekelte – feleltem zavartan fészkelődve a széken, majd ejtve a témát lezseren rándítottam egyet a vállamon. – Már nem számít.

- Lehet, hogy neki még igen – kacsintott rám, mire ironikus nevetést hallattam.

- Valószínű. Pont úgy viselkedik. Inkább még mindig a Swift ejtette sebeket nyalogatja.

- Ugyan már! Tényleg ilyen vak vagy? – fúrta átható tekintetét az enyémbe. – Nem veszed észre, hogy Swift hasonlít rád? Nem hiszem, hogy ez véletlen.

- Lory legfeljebb annyiban hasonlít hozzám, hogy szőke és kékszemű. Egyébként is Őt előbb ismerte, mint engem – húztam el a számat, de megrázta a fejét.

- Annak nincs jelentősége. Tedd majd egymás mellé a fényképeiteket. Taylor haragszik rád, aminek az okát nem tudom, de szerintem nincs még túl rajtad. Mi történt köztetek mikor Budapestre látogatott? – A kérdéstől megfeszültem, ami azonnal elárulta Alexnek, hogy beletrafált, mégpedig egyenesen a közepébe. – Tudom, hogy veled volt, mi másért tűnt volna el a forgatásról? – folytatta kitartóan a kellemetlenné vált érdeklődést, de összeszorított ajkakkal hallgattam. – Nézd, én láttam a kölyköt miután visszatért Vancouverbe, és egyáltalán nem festett valami jól. Szóval, ha engem kérdezel félre kéne tennetek ezt a kölcsönös sértettséget, hogy felnőttek módjára megbeszéljétek. Különösen mivel a jelek szerint a távolság már nem jelenthet akadályt.

- De nem kérdezlek téged! – csattantam fel ingerülten, majd enyhítve a hangnemet csipkelődő mosollyal folytattam. – Mióta változtattál szakmát és csaptál fel kerítőnek?

- Azóta, hogy éretlen kamaszokkal vagyok körülvéve – piszkálódott vigyorogva, mire tiltakozón felhördültem.

- Csak Taylor nevében nyilatkozz, én már felnőtt nő vagyok – jelentettem ki államat felszegve.

- Akkor viselkedj is úgy! – kacsintott rám, azután órájára pillantva szedelőzködni kezdett. – Mennem kell, de beszélhetnénk néha.

- Rendben – mosolyogtam rá a székemet hátratolva.

Az étteremből kisétálva megakadt a szemem az út túloldalán lévő üzlet kirakatán, melyben pontosan olyan fazonú bőrdzseki virított, amilyet már régóta szerettem volna. A délutánom szabaddá vált, nem kellett visszamennem az irodaházba, ezért egy másodpercig sem hezitálva a bolthoz sétáltam. Miután kiválasztottam a megfelelő méretet, amit felpróbálva elégedetten vizslattam magamon a tükörben, a férfiosztályon áthaladva a pénztárhoz igyekeztem. Tekintetemet végigfuttatva a kínálaton felfigyeltem egy különleges darabra, mely a próbababán csalogatta magához az érdeklődőket. A fekete, motoros fazonú bőrdzseki hátát diszkréten a bőrbe égetve egy kitárt szárnyú sas díszítette, amiről azonnal Taylor, és a vancouveri körhinta élménye jutott az eszembe. Tökéletes szülinapi ajándék lenne – futott át rajtam a gondolat a közelgő nevezetes dátumra asszociálva, végül emlékeztetve magam, hogy jelenleg a viszonyunk a legkevésbé sem nevezhető felhőtlennek, fejemet megrázva tovább siettem. Útban leendő lakásom felé az automatánál megálltam felvenni a szükséges pénzt, majd miután aláírtuk a végleges bérleti szerződést, a férfitól elbúcsúzva immár a kulcsokkal a kezemben indultam haza. A szabad délutánt ki akartam használni a költözésre, ezért nem vesztegettem az időt – Annának megköszönve a segítséget összepakoltam a cuccaimat, és máris fordultam vissza. A lakás tulajának még arra is volt gondja, hogy az ágyhoz új matracot biztosítson számomra, így mivel a konyha teljesen fel volt szerelve, csupán egy tévét kellett beszereznem, meg néhány apróságot. Útközben megálltam annál az üzletnél, ahol legutóbb a mikrót vásároltam, majd a leparkolást követően a motort leállítva aggodalmasan néztem körül mielőtt kiszálltam. Azonban úgy látszott szorongásom alaptalan, ezúttal nem láttam a várakozó autók között Taylor Audiját. A megkönnyebbüléstől felszabadultan szálltam ki, és indultam meg a bejárat felé, amikor Lev számát jelezve megcsörrent a telefonom.

- Szia, Lev – üdvözöltem a hívást fogadva. – Hogy vagy? Halálra izgultam magam miattad.

- Nem valami fényesen – hallottam gyenge hangját a vonal másik végéről. – Hiányzol.

- Te is nekem – szorult össze a szívem. A túloldalon zavart csend támadt, végül néhány másodperc tétovázás után újra megszólalt. – Nem jönnél haza?

- Nem tudok most elszabadulni – hazudtam Emma kedvéért, miközben torkomban egyre csak nőtt a fojtogató gombóc. – De Emma ott lesz melletted helyettem is.

- Te voltál a barátnőm két évig, nem Emma – felelte keserűen, amiből sejtettem, hogy a lány nincs most vele. – Rád van szükségem – puhított tovább, mire csaknem beadtam a derekamat, de mielőtt válaszolhattam volna közbevágott: - Megjöttek anyámék. Később visszahívlak.

A telefont letéve nehéz sóhajjal toltam tovább a kocsit a sorok között, az iménti beszélgetés mázsányi súlyként telepedett a lelkemre. Végül gondolataimat visszaterelve a vásárolni kívánt tévé felé kiválasztottam a megfelelőnek ítélt darabot, amit megragadva épp készültem a kocsira helyezni, amikor a váratlanul megszólaló hangtól összerezzentem.


2010. szeptember 19., vasárnap

19. fejezet

A döbbenettől leesett állal bámultam a sötétszőke férfira, aki legutóbbi, egyben egyetlen találkozásunkkal ellentétben ezúttal szemkápráztatóan elegánsan festett. Azonban Taylor merev, csokornyakkendős öltözékével szemben bár megjelenése hanyag eleganciát tükrözött, mégis az egész kisugárzása előkelően választékosnak hatott.

- Gabriel? – nyögtem ki végre, amikor újra levegőhöz jutottam.

- Gabriel Vanderbilt – nyújtotta üdvözlésre a kezét zavaromon mosolyogva. – A gépen nem mutatkoztam be rendesen, a névjegykártyám pedig, ha jól sejtem az amszterdami reptér szemetesében végezte – tette hozzá enyhe öniróniával, mire elpirultam, mert hihetetlen érzékkel trafált bele az igazságba. Taylor mindeközben összeszűkült szemekkel, ellenségesen méregette a fickót, amitől hirtelen az az abszurd érzésem támadt, hogy vetélytársat lát benne.

- Várjunk csak… - kezdtem bele a felismeréstől meglepetten – Az a Vanderbilt, akinek a nevét a nashville-i egyetem viseli?

- És az a Vanderbilt, akinek az apját legutóbbi Budapestre látogatása alkalmával teljesen lenyűgözted – vigyorgott szélesen meghökkent arcvonásaimon.

- Úgy látom, egyre nagyobb halakban utazol – vetette oda Taylor, mielőtt még egy utolsó gyilkos pillantást küldve Gabriel felé hátat fordított. Ha nem épp egy rangos estély kellős közepén teszi ezt, a sértésért képen töröltem volna, így azonban beértem egy metszően éles válasszal.

- Inkább fogalmazzunk úgy, hogy most már megválogatom, kivel állok szóba. Nincs türelmem hisztis sztárkölykökkel játszadozni. – Egy pillanatra megtorpant, amiből azt hittem visszafordul, hogy tovább folytassa ezt a nevetségessé vált szurkálódást, de végül mégis elsétált.

- Csak nem Ő volt az, aki miatt annyira kerested a gépen a telefonodat? – nézett a fiú után Gabriel felvont szemöldökkel. Nem kapott rá választ, de megvillanó tekintetem elárulta, hogy ismét beletrafált. – Sajnálom, ha tudtam volna, más helyszínt keresek a színpadias felbukkanásomra.

- Mindannyiunknak jobb lett volna – mormogtam az orrom alatt még mindig Tay után bámulva, mire a srác ajkán halvány mosoly jelent meg.

- Tudod, azt hiszem, mégiscsak hiszek a sorsban. Amikor megláttam, hogy apám oldalán épp az a lány villantja felém fogait a képről, aki mellett a gépen ültem, át kellett értékelnem az elképzelésemet – vigyorgott rám már-már szemtelenül kéjsóvár pillantással.

- Ugyan már, pusztán a véletlenek összejátszása – legyintettem még mindig Taylor viselkedése miatt dühöngve. – Bár ha jól sejtem az nem a véletlennek köszönhető, hogy épp a Szilveszteri parti után kaptam állásajánlatot – fúrtam a szemem az övébe, mire zavartan lesütötte pilláit.

- Ideje elfoglalnunk a helyünket – nyúlt a karom után a témát elnapolva, hogy a pazarul kivilágított terembe kísérjen.

- Mondd, miért volt szükség erre? – mutattam körbe, miután leültünk a számunkra fenntartott székekre. – Nem lett volna egyszerűbb egy sima randit kérned?

- Hatásos belépőt akartam, szeretem megadni a módját – vetett rám egy magabiztos félmosolyt, de látva, hogy elmarad a remélt reakció stílust váltott. – Mindketten tudjuk, hogy valószínűleg nem lettél volna hajlandó csak úgy simán találkozni velem, hiszen már az első alkalommal sem mutattál érdeklődést irántam. Biztosra akartam menni, ezért választottam ezt a megoldást.

- Gondolod, hogy nálam ez beválik? A Vanderbilt befolyással és vagyonnal akarsz elkápráztatni? – kérdeztem vissza gúnyosan.

- Minden nőnél beválik – kacsintott rám, mire felnevettem.

- Nem ismersz, Gabriel. Semmit sem tudsz rólam.

- A nőket viszont volt alkalmam kiismerni. Előbb-utóbb mindegyikük behódolt a pénz hatalmának, veled sem lesz másképp – dőlt hátra a székén önelégülten.

- Ugye tudod, hogy veszélyes játékot űzöl? Ha akarom, most azonnal felállok, és kisétálok innen – villant felé a tekintetem dühösen, de lelkem mélyén kezdtem élvezni a játszmát.

- Szabad ember vagy, azt teszel, amit akarsz, de tudom, hogy maradni fogsz, mert ugyanolyan hazárdőr vagy, mint én. Mindent egy lapra tettem fel, és tetszik neked ez a magabiztosság, az arcvonásaidra van írva. – Vérlázító vigyorától újra fellobbant bennem a harag, gyűlöltem, hogy belém látott, de taktikát változtatva kihívóan mosolyogtam rá vissza.

- Meglátjuk ezúttal mire lesz elég a Vanderbilt varázs. – A választól elégedett fény csillant a szemében, amiből sejtettem, hogy azt hiszi máris nyert ügye van, de mindez csak a játszma része volt, aminek a végkimenetelét még én sem tudtam biztosan. Bár Gabrielről már az első pillanatban lerítt az élvhajhász, nőfaló életvitel, de önmagamból kiindulva előítéleteimet félretéve adtam neki még egy esélyt, hogy megmutathassa, mi rejtőzik a felszín alatt. Jól tudtam, hogy a fényűzéssel nem fog levenni a lábamról, de a férfi igazi nagyvadnak számított, és ez még izgalmasabbá tette a játékot, egyben a legnagyobb kihívássá, amivel valaha találkoztam.

A beszélgetés közben félbeszakadt, mert elkezdődött a gála, így figyelmünket látszólag a színpadon zajló eseményeknek szentelve mindketten gondolatainkba mélyedtünk. Amikor Taylor lépett az emelvényre, hogy 500 Days Summer c. filmet felkonferálja feszengve húztam ki magam a székben, amit Gabriel is észrevett, mert ráncba szaladt homlokkal fürkészte vonásaimat. Beszéde közben a fiú pillantása felém tévedt, majd a kelleténél hosszabban elidőzött rajtam, amitől a szívem nagyot dobbant, mert egyértelmű jelzése volt annak, hogy bármennyire is szerette volna viselkedésével ezt sugározni, valójában egyáltalán nem vagyok számára közömbös. A műsor hosszúra nyúlt, s bár Gabriel mindent elkövetett azért, hogy jól érezzem magam, egyre jobban kezdtem unni, ami leplezetlenül kiült az arcvonásaimra.

- Nem gondolod, hogy felcserélődtek a szerepek? Neked kellene szórakoztatnod engem – súgta oda a férfi egészen közel hajolva.

- Fair play játszmát akarok, nincs több munkaköri kötelességre épített találkozó, vagy felmondok. Rendben? – vágtam vissza, s megkeményedett arcvonásaiból tudtam, hogy sikerült sarokba szorítanom.

- Legyen, de nekem is vannak feltételeim. Három randit kérek cserébe, ha azalatt nem sikerül meggyőznöm, nyertél – szabta meg a játékszabályokat, amire rövid töprengés után bólintottam.

- Abból egy megvolt – jelentettem ki határozottan, s látva, hogy egy pillanatra elsápad kaján félmosolyra húzódott az ajkam.

- Makacs ellenfél vagy, de rendben van. Bízom a vonzerőmben – válaszolta a másodpercnyi megingás után újra fölényes magabiztossággal.

- A sajátodban, vagy a családod vagyonáéban? – kérdeztem vissza epésen, mire az est hátralévő részére sértetten vonult vissza. Az utolsó perceket már feltűnően fészkelődve ültem végig, alig vártam, hogy vége szakadjon a hosszúra nyúlt esemény, így Gabriel oldalán szinte kirobbantam a teremből.

- Ha jól sejtem, az after partyn nem akarsz maradni – állított meg a hallban.

- Nem hiszem, hogy különösebben izgalmas lenne. A vérszegény bulikat pedig nem kifejezetten kedvelem – rántottam meg a vállam az érdeklődés teljes hiányával. Azt már nem tettem hozzá, hogy a legkevésbé sem akartam még egyszer belebotlani Taylorba, aki az eddigi ismereteim alapján nyilván maradni készült.

- Máshol is bulizhatunk. Vagy nálam, kettesben – Ellenállhatatlannak vélt kihívó pillantásától előbb alig bírtam megállni, hogy el ne nevessem magam, azután bosszantani kezdett, hogy ilyen könnyű prédának, avagy ekkora pancsernak néz, de egyik sem volt hízelgő számomra.

- Mára letelt az időd. Legközelebb pedig komolyabb trükkel rukkolj elő, mert ez nagyon karcsú próbálkozás volt – húzódott gúnyos mosolyra ajkam, mire bár ő is felvillantotta fogait, feszült testtartásából éreztem, hogy más reakcióra számított. Miközben tenyerét a derekamra helyezte, s megjegyzésemet figyelmen kívül hagyva kifelé vezetett, a hátamban egy szúrós pillantást érezve közelebb simultam hozzá. Mielőtt beszálltunk volna az épület előtt várakozó elegáns limuzinba, vaku villogása verődött vissza a karosszériáról, s partnerem derekamat szorosan átölelve fordult a fotós felé, hogy a sztárokat megszégyenítő lezserséggel pózoljon neki. Még ez is... – gondoltam morcosan, azután átvillant az agyamon, hogy a rólunk készült kép remek lehetőség arra, hogy Tay orra alá dörgöljem mennyire hidegen hagy, így én magam is szikrázó mosolyt villantottam fel. Nesze neked, kölyök! Tévedsz, ha azt hiszed, minden lány utánad epekedik.

A limuzinban behűtött pezsgő és belga praliné várt, amit felhúzott szemöldökkel észrevételeztem, de tudtam, hogy ez is csak egy valószínűleg jól bevált kellék, ezért nem tettem szóvá. Hazafelé könnyed csevegésével egészen szórakoztató partnernek bizonyult, amit máskülönben élveztem volna, de gondolataim ismét Levente felé kalandoztak, így alig figyeltem oda. Egyre jobban nyugtalanított az eltűnése, ezért miután elköszöntem Gabrieltől a lakásba lépve azonnal a telefonomért nyúltam, hogy újra hívni próbáljam, de most sem jártam sikerrel. Ráadásul Emmát is hiába csörgettem meg, nem sikerült vele beszélnem, ami még tovább fokozta feszültségemet. A kanapéra dobva magam egy ideig még kapcsolgattam a tévét, de mivel szinte nem is láttam a képernyőn zajló eseményeket, megelégelve a dolgot felpattantam, és kibújva ruhámból az ágyamra dőltem.


~¤~


Három nap telt el az emlékezetes este óta, s Lev után immár Emmát is mintha a föld nyelte volna el, lehetetlenség volt telefonon elérni. Rá nem jellemző módon többnyire ki volt kapcsolva, vagy hosszúra nyúlt csörgetés után sem vette fel a mobilját, illetve nem hívott vissza, ami egyre jobban kezdett idegesíteni. Baljós előérzetem a hangulatomra is rányomta bélyegét, egyre ritkábban húzódott mosolyra ajkam. Mindennek tetejébe Anna mikrója is beadta a kulcsot, ezért a közeli Best Buy üzletbe tartottam éppen, hogy beszerezzek egy másikat. A kocsiból kiszállva nem akartam hinni a szememnek, amikor az épület fotocellás ajtóin épp Taylort láttam kisétálni, majd a tőlem néhány méterre lévő fekete Audi R8-nál megállni. Más sem hiányzott. Mormogtam magamban, miközben a táskámban szöszmötölve igyekeztem láthatatlanná válni, de erőfeszítéseim feleslegesnek bizonyultak.

- Nocsak! Új autó? Mr. Szépfiú igazán elégedett lehet a szolgálataiddal, ha máris ilyen ajándékkal lepett meg – sétált oda hozzám gonoszkodva, mire előzetes elhatározásomat félretéve felkaptam a fejem, s haragosan megvillanó tekintetem az övébe fúrtam.

- Te beszélsz? Hova lett a BMW-d? Egy sportos Audival akartál bevágódni Swiftnél? Ejnye, Tay, a sztárság önmagában kevésnek bizonyult? – vágtam vissza maró gúnnyal. – Tényleg, hova lett a szöszi barátnőd? Nem láttam melletted a díjátadón. – Az éles szavaktól arcán megrándult egy izom, azután merevvé vált vonásait ellágyítva ravasz mosolyt küldött felém.

- Csak nem féltékeny vagy? Ne aggódj, már nem vagyunk együtt. – Mialatt kiejtette a szavakat minden idegszálával a reakciót fürkészte vonásaimon, s mikor szememből számára kedvező választ olvasott ki, stílust váltott. – Nem működött a kémia… Az, ami köztünk azonnal megvolt – lágyult el a hangja.

- Köztünk csak az működött – villantottam felé egy keserű félmosolyt a csak szót megnyomva.

- Valóban? Nekem viszont úgy tűnt, hogy ennél sokkal többről volt szó, és azt a játszmát én nyertem meg – vigyorgott rám ismét önelégülten, mire éreztem, hogy fellobban bennem a harag.

- Kezdők szerencséje – vetettem oda lezser vállrándítással, de minden önuralmamra szükség volt, hogy fékezni tudjam indulataimat. Távozását figyelmen kívül hagyva hajoltam be az autóba az ülésen hagyott telefonomért, majd miután bezártam, az épület felé akartam indulni, azonban látva Taylor szerencsétlenkedését az Audi volánja mögött nem bírtam megállni, és ezúttal én sétáltam hozzá oda.

- Mi az, Nagyfiú, nem megy a vezetés? Egy ilyen sportkocsi nem kispályásoknak való. Friss jogsival célszerűbb lett volna egyszerűbben kezelhető típust választani – kacsintottam rá a lehúzott ablakhoz hajolva, mire most az Ő szemében lobbant fel a sértett harag. – Azt a Subarut pedig a saját pénzemből lízingelem, nem szorulok rá a hozzád hasonlók ajándékaira – szúrtam még oda, mielőtt egy utolsó, lapos pillantást vetve felé hátat fordítottam.

Az üzlet felé haladva diadalittas mosoly terült el az arcomon, amikor meghallottam, hogy a motort felbőgetve csikorgó kerekekkel hagyja el a parkolót. A sorok között lófrálva még mindig az iménti közjátékon gondolkodtam, amikor megcsörrent a telefonom. Azt remélve, hogy végre Emma keres türelmetlenül kaptam utána, ám a túloldalról felcsendülő hang azonnal lelombozott.

- Szia, Gabriel – szóltam bele unottan. – Ezúttal mit találtál ki? Újabb sztáresemény? – kérdeztem némi gúnyos felhanggal, de a választól meglepettség suhant át az arcomon.

- Nem. Hétvégén szeretnélek elvinni a családi birtokra – felelte kellemes orgánumán. – Remélem nincs ellene kifogásod.

- Mit keresek én ott? Kicsit elhamarkodott döntés máris bemutatni a családodnak, nem gondolod? – húztam fel a szemöldököm a meghökkentő ajánlatra.

- Ezt bízd rám, rendben? Nyugodt lehetsz, tudom, mit csinálok – érkezett a magabiztos válasz, amivel sikerült még jobban összezavarnia, mert bár nem szívesen vallottam be, de ebben a pillanatban fogalmam sem volt mire megy ki a játék.

- Oké, de a hétvégéből csak egy napot kapsz – jelentettem ki határozottan, mire felnevetett.

- Nem könnyíted meg a dolgomat, de épp ettől izgalmas. Akkor addig még hívlak, hogy megbeszéljük a részleteket – köszönt el mielőtt bontotta a vonalat.

Gabriel viselkedésén tűnődve a kiválasztott mikróval a pénztárhoz sétáltam, majd miután kifizettem, a kocsi csomagtartójába emelve hazafelé hajtottam. Nagyjából félúton lehettem, amikor ismét megszólalt a telefon, melyből a kihangosított Emma törte meg a csendet.

- Emma, hova a francba tűntél? Ezerszer kerestelek – szólaltam meg szemrehányóan.

- Ne haragudj, nem tudtam veled beszélni – felelte, s reszketeg hangjából éreztem, hogy valami nagy baj van. Elmém mélyén a balsejtelem azonnal Levente nevét sikoltotta, de mire rákérdezhettem volna, Em máris folytatta. – Levet egy buliból hazafelé menet leszúrták, ezért az elmúlt napokban mellette voltam a kórházban.

Az információ hallatán lábam önkéntelenül mozdulva taposott bele fékbe, amire a körülöttem autózók hangos dudálással reagáltak. Hatalmas önuralommal végül sikerült a leállósávba kormányoznom, ahol benyomva az elakadásjelzőt immár minden figyelmemet barátnőmnek szenteltem.

- Emma, ugye jól van? – kérdeztem a rémülettől elvékonyodott hangon. - Az Istenért, mondj már valamit! – kiáltottam a hosszúra nyúlt csend miatt ingerülten.

- Túl van az életveszélyen, de még nem tért magához – válaszolta végre, ami bár nem űzte el teljesen nyugtalanságomat, valamivel megkönnyebbültebben sóhajtottam fel. Egy pillanat alatt ezer emlékkép futott át agyamon, s a gondolattól, hogy hajszál híján elveszítettem a hozzájuk kapcsolódó fiút, szememet elfutották a könnyek.

- Hazamegyek – mondtam Emmának egy másodperc alatt döntve.