7. fejezet

Másnap ismét nem akaróztam kimenni a forgatásra, itt tartózkodásom hátralévő részére állandósulni látszott a helyzet. Alighogy kiszálltam a kocsiból, rögtön Taylorba botlottam, aki egy biccentéssel elintézve a köszönést, feszülten meredt rám, az arcomról kívánva leolvasni az előző este eseményeit.

- Mi az? – vetettem oda ingerülten, kezdett idegesíteni, hogy úgy kezeli a dolgaimat, mintha bármiféle köze lenne hozzám.

- Hogy telt az estéd? – puhatolózott, figyelmen kívül hagyva a reagálásomat.

- Kösz, egész jól – hazudtam könnyedén, mert a jól indult este végére borzalmasan éreztem magam.

- Legalább azt kaptad, amire számítottál? – szűrte a fogai között a szót résnyire szűkült szemekkel.

- Taylor… - sóhajtottam fel. – Bár a legkevésbé sem tartozik rád, de ha annyira tudni akarod, nem feküdtem le Alexszel.

- Valóban? – húzódott gunyoros mosolyra az ajka. – Pedig épp az imént hallottam, ahogy Chaske-nek rólad áradozik.

Szemeim elkerekedtek az információra, miközben éreztem, ahogy szétárad bennem a sértett düh. Hitetlenkedve ingatva a fejemet hagytam ott Taylort, ám a beszélgetésünknek véletlen fültanúja akadt, aki megállított.

- Vissza akarsz vágni neki? – kérdezte tőlem Anna. – Remélem igen, ne hagyd ennyiben!

- Nem tudom, Anna – feleltem lemondóan. – Mit tehetnék? Ha magyarázkodni kezdek, csak rosszabb lesz, ráadásul én provokáltam ki a dolgot.

- Van egy ötletem, gyere velem – húzott a mosdó felé, majd táskájából hosszas keresgélés után előkotort egy kék-fehér gyógyszeres dobozt.

- Viagra? – olvastam el a feliratot meghökkenve. – Minek hordasz magadnál ilyesmit?

- Az én korombeli pasik már nem úgy teljesítenek, mint a fiatalok, ezért ha nem akarok hoppon maradni, jó, ha van nálam ilyesmi – kuncogott rám csillogó szemekkel, mire én is elnevettem magam. – Vedd csak el, már alig néhány darab van benne.

- Köszönöm! – kacsintottam rá hálásan, azután Alex keresésére indultam.

Egy asztalnál ülve találtam rá, ahol még mindig Chaske-et szórakoztatta nyilvánvalóan valami izgalmas dologgal, mert hitetlenkedő tekintettel, vigyorogva itta szavait. Szemem sarkából láttam, hogy Taylor kíváncsian somfordál utánam, feszülten várva a műsor kimenetelét.

- Hey, Alex! – léptem a férfi háta mögé, aki nem számítva érkezésemre, összerezzent. – Látom, jól szórakoztok – néztem rájuk fapofával, mire a férfi megeresztett egy kacsintást Chaske felé.

- Na, mi az, csak nem bal lábbal keltél fel? Talán kifáradtál az éjjel valamiben? – kérdezte vérlázítóan szemtelen vigyorral az arcán.

- Igen, abban, hogy ezt beszerezzem – csaptam az asztalra a doboz kék tablettát. – Legközelebb ne felejtsd elhozni magaddal, mert elég kellemetlen kielégítetlenül térni nyugovóra – kacsintottam rá gúnyosan, majd látva, hogyan fagy le arcáról a vigyor, elégedetten hátat fordítottam.

Távolodva hallottam Chaske felharsanó nevetését, és Tay felé pillantva láttam, hogy ő is alig tudja visszafojtani a kuncogást. Amikor elkapta a felé villanó tekintetemet, hozzám indult.

- Tényleg nem feküdtél le vele, igaz? – kérdezte bocsánatkérően.

- Mondtam, hogy nem – rándítottam a vállamon.

- Miért? – folytatta a kérdezősködést. – Azt hittem laza csaj vagy.

- Ami nem jelenti azt, hogy fűvel-fával lefekszem – jegyeztem meg epésen.

- Nem úgy értettem – kapcsolt hirtelen, hogy a kijelentése sértő volt. – Nem kezdhetnénk tiszta lappal? – nézett rám már-már könyörgő tekintettel, de válasz nélkül hagytam.

- Kezdünk! – mentett ki szorult helyzetemből a rendező harsogó hangja, mire Taylor a fejét ingatva a többiekhez sietett.

Bár a nap hátralévő részében kerültem őt, titokban gyakran figyeltem, így nyomon követtem azt is, amikor a délutáni forgatás szünetében kisétált a fáradhatatlanul várakozó rajongókhoz aláírást osztogatni. Látva milyen kedves türelemmel kezeli a tömeget, igyekezve közben minél többüknek kielégíteni a kívánságát, elmosolyodtam. Amikor az egyik lánynak kicsúszott a kezéből az aláírásra váró fotó, és Tay könnyed természetességgel hajolt le érte, hogy egy szédítő mosoly kíséretében aláírva adja vissza, elszégyelltem magam az igazságtalanul hozzávágott szavak miatt. A nap végén némi töprengés után összeszedtem a bátorságomat, és odaléptem hozzá.

- Áll még az a vacsora meghívás? – kérdeztem feszülten várva a választ.

- Sajnálom, de mára már elígérkeztem – felelte a nem várt fordulattól némiképp meglepetten.

- Oké, akkor majd holnap ugyanitt – próbáltam egy halvány mosollyal leplezni csalódottságomat. Zavartan bólintott, mire gyorsan hátat fordítva a kocsihoz igyekeztem, de közben végig magamon éreztem átható pillantását. A hotel felé vezető úton a váratlan visszautasítás miatt dúltam-fúltam, holott nagyon jól tudtam, hogy semmi okom nincs rá, hiszen magamnak okoztam a bajt.

~¤~

Ittlétem első hetének utolsó napja köszöntött rám ezen a borongós reggelen. Szemhéjamat néhány percre újra lezárva a furcsa álmomon töprengtem, végül nagyot sóhajtva felkeltem. Végezve a reggeli készülődéssel bekaptam néhány falatot, azután elindultam a megszokott útvonalon. Taylor hűvös köszönésére meglepetten húztam fel a szemöldököm, ám arcomra mosolyt erőltetve viszonoztam. Egész délelőtt került engem, holott ma sok üresjárata volt, bőven lett volna alkalom a beszélgetésre. Az eddigiekkel ellentétben most épp az kezdett el bosszantani, hogy ennyire feltűnően hanyagolja a társaságomat, és bár legszívesebben rákérdeztem volna mire fel a hirtelen fordulat, összeszorított fogakkal tűrtem, mintha mi sem történt volna. Végre eljött a várva-várt ebédidő, amelynek abban bízva, hogy oldja majd a feszültséget, reményteljesen néztem elébe. Természetesen ismét együtt ült asztalhoz a megszokott kis négyes, ám most Taylor szembetűnően feszengett a társaságomban.

- Hogy telt a tegnap estéd? Át akartunk hívni Kristennel, de Tay azt mondta, hogy dolgod van – fordult hozzám Robert, mire elkerekedtek a szemeim.

- Kár, hogy nem tudtál jönni, így hármasban nem volt az igazi. Úgy látszik a kölyök csak a te társaságodban hajlandó igazán ellazulni – vigyorgott rám Kristen Rob szavába vágva.

Mialatt beszéltek, Taylorral összeakadt a tekintetünk, ám kérdő pillantásomra lesütötte a szemét. Kris homlokráncolva figyelte a kis jelenetet, de Rob úgy tűnt nem vett észre semmit az árulkodó szemvillanásból, mert tovább folytatta a faggatózást.

- Na, mesélj már, merre jártál? Mi lehetett jobb egy velünk töltött esténél? Csak nem megint Alex project? – gúnyolódott nevetve.

- Semmi izgalmas, csak a városban mászkáltam ajándékok után kajtatva – hazudtam a vállamat megvonva.

Minden jel szerint Taylor annyira nem kívánta a társaságomat, hogy még füllenteni is képes volt ezért Kristenéknek, ami bár rosszul esett, mégsem állt szándékomban leleplezni őt. Miközben beszéltem, szemem sarkából láttam csodálkozó arckifejezését, amiből arra következtettem, hogy egészen más reakcióra számított.

- Elég vacak ez a kaja – próbáltam más irányba terelni a beszélgetést, de igazából semmi baj nem volt az étellel, pusztán az étvágyam ment el.

Végül úgy éreztem nem tudom tovább megjátszani magam, ezért sietősen befejeztem az ebédet, és ott hagytam az asztalt. Kint nagyot szippantottam a hűvös levegőből, de a nyomasztó érzés csak nem akart eltűnni, ezért mikor eszembe jutott, hogy a nyeremény vicces cigi még a Fordban van, érte indultam. Hátamat a karosszériának döntve leguggoltam, és az autók takarásában rágyújtottam. Még az első slukkot sem szívtam el, amikor megszólalt a fejem felett valaki.

- Egy kis feszkó oldás? Engem is megkínálsz? – guggolt le mellém Kristen, mire szótlanul felé nyújtottam a cigit. – Meg sem hívott a kölyök, igaz? – szegezte nekem a kérdést. Egy percig gondolataimba merülve hallgattam, végül megráztam a fejem. – Baromira nem értelek titeket – kezdett bele az eszmefuttatásába. – A vak is látja, hogy vonzódtok egymáshoz. Mire jó ez a cirkusz? Először te kezdted a felesleges flegmasággal, most meg Taylor folytatja a dacoskodást. Mi ez, valami idióta verseny? Ki nevet a végén? – ingatta a fejét, ezzel is kifejezve nem tetszését.

- Kris, szerintem olyasmit látsz bele, ami valójában nincs is meg, kár ezen töprengened. Elismerem, hogy keményebb voltam a kelleténél a kölyökkel, és megpróbáltam helyrehozni, de nem jött össze – feleltem egy nagyot szívva az édeskés füstből.

- Beszéljek vele? – kérdezte az arcomat fürkészve. – Rám hallgat, olyan nekem, mintha az öcsém lenne.

- Nem kell – ráztam meg ismét a fejem. – Nyilván rájött végre, hogy egészen más vagyok, mint amilyennek képzelt, és köszöni, de nem kér belőlem. Alig egy hetem maradt, valahogy majd csak elviseljük addig egymást – mosolyogtam rá látszólag derűsen, de belül szorongtam az előttem álló kellemetlen napok gondolatától. De hiszen épp ezt akartam, akkor miért érzem magam mégis ilyen szánalmasan?

- Kris, kezdünk, gyere már! – jelent meg az emlegetett. Mereven a földre szegezett tekintettel vártam, hogy újra egyedül lehessek, ám miután Kristen elment, Taylor még mindig ott állt.

- Kösz, hogy nem buktattál le – vetette oda kifejezéstelen hangon.

- Nincs mit – vontam meg a vállam. – Bár szerintem egyszerűbb lett volna, ha megmondod nekik, hogy nem kedvelsz, és nem kívánsz velük a társaságomban szórakozni.

- Ez nem így van – felelte némi tétovázás után.

- Újabb hazugság? – álltam fel gúnyosan mosolyogva, majd miután elnyomtam a leégett csikket a kocsi hamutartójában, magamra csuktam az ajtót, és indítottam.

~¤~

A felszabadított délutánomat vásárlásra fordítottam, beszereztem egy Taylort ábrázoló Team Jacob pólót Emmának, néhány apróbb Vancouverre jellemző szuvenírt a barátoknak, valamint egy-egy Vancouver Canada feliratos felsőt apámnak és a macának. Visszaérkezve a szállodához alighogy lepakoltam a szobában, kopogtattak az ajtón. Amikor kinyitottam, döbbenten meredtem a látogatóra, akire legkevésbé sem számítottam.

- Ma ráérek, ha van még kedved velem vacsorázni – somolygott az orra alatt meghökkent arckifejezésem láttán.

- Ha megvárod, amíg lezuhanyozom és átöltözöm, mehetünk – vigyorogtam rá vissza immár sokkal jobb hangulatban.

- Feltéve, hogy nem kell addig az ajtó előtt ácsorognom – villantotta fel a fogait,mire észbe kapva befelé invitáltam. Felfedezve a hanyagul az ágyra dobott zacskóból kilógó Team Jacob feliratos pólót, még szélesebb vigyor terült el az arcán.

- Nocsak, látens rajongóm vagy?

- Ne reménykedj! – forgattam körbe a szemeimet, ám a mosoly továbbra sem hervadt az arcomról. – Amíg fürdök, aláírnád? – nyomtam a kezébe az erre a célra vásárolt textilfilcet.

- Mit írjak rá? – hallottam immár az ajtó túloldaláról, miközben sietősen dobáltam le magamról a ruhát.

- Mondjuk… szeretettel Emmának! – kiabáltam vissza, hogy elnyomjam az időközben megnyitott zuhanyból hulló vízcseppek zaját. Éppen a csapot készültem elzárni, amikor meghallottam a telefoncsörgést, majd azt követően Taylor hangját.

- Emma keres, felvegyem?

- Megtennéd? Azonnal jövök, csak magam köré tekerem a törölközőt – válaszoltam

vissza.

Sietősen burkolóztam bele a puha textilbe, azután úgy, ahogy voltam, vizesen kirobbantam a fürdőből. Elképedve vettem észre, hogy Taylor fesztelenül cseverészik a lánnyal.

- Megjött közben, adom neked – köszönt el tőle felém nyújtva a telefont.

- Mondd, hogy csak álmodom! – hallottam a vonal túlsó végéről. – Nem hiszem el, hogy az imént Taylorral beszéltem! De mit keres ott nálad, miközben te fürdesz? – hallottam ki az álmélkodást a hangjából.

- Épp vacsorázni készülünk – feleltem a várható reakciótól előre somolyogva az orrom alatt.

- Te Taylorral fogsz vacsorázni? Na ne, nem létezik, hogy ekkora mázlista vagy! – kiáltott fel kedvenc barátnőm. A fiú felé pillantva láttam milyen jól szórakozik a párbeszéd alatt, ajkáról le nem hervadó vigyorral követte az eseményeket.

- Pedig de – válaszoltam sietősen. –, ezért ha nem haragszol most leteszem, mert még fel is kell öltöznöm. Majd később visszahívlak.

Miután bontottam a vonalat, Tay sóvárgó pillantásától kísérve, töprengve nyitottam ki a szekrényajtót. Mivel a fiú csak egy lezser inget viselt a farmernadrágjához, én sem akartam túlöltözni, ezért kivettem a kedvenc rövid farmerszoknyámat, és egy hozzá illő, nem túl mélyen kivágott felsőt kiválasztva újra a fürdőszobába indultam.

- Hova megyünk? – léptem ki kisvártatva immár felöltözve, arcomon szolid sminkkel.

- Legszívesebben itt maradnék veled kettesben, de mivel nincs a szobádban kanapé, máshol kell beszélgetnünk – somolygott az orra alatt.

- Kanapé? – húztam fel a szemöldököm értetlen arckifejezést vágva.

- Mindegy, nem érdekes – kerülte ki a választ, miközben kifelé terelgetett.

- Ő is velünk vacsorázik? – súgtam oda a hallban várakozó testőrt megpillantva, mire felnevetett.

- Csak, ha ragaszkodsz hozzá – kacsintott rám incselkedve.

A hangulatos kis steak house-ba lépve érdeklődőn néztem körbe. Nem volt tömve a helység, de sokan voltak, a pincérek megállás nélkül hordták ki az ételeket. Taylor a terem hátsó részében lévő bokszok felé kísért, majd miután hellyel kínált, magyarázkodni kezdett.

- Bár itt viszonylag kevés rajongó fordul meg, mégse akarom, hogy beszélgetés közben megzavarjanak.

Néhány percig szótlanul tanulmányoztuk az étlapot, majd mikor leadta a pincérnek a rendelésünket, emlékezve a róla olvasott cikkekre, elnevettem magam.

- Most is a jól bevált marhasteak? Egy sushi már kamikaze megmozdulás lenne? – húztam a megrögzött szokásain gúnyolódva.

- Brr, nem szeretem a nyers döglött állatokat – berzenkedett a gondolattól.

- Pedig néha igazán lehetnél kicsivel nyitottabb. Ha még sosem próbáltál valamit, miből gondolod, hogy nem tetszene? – Kis ideig elgondolkodva nézett rám, majd lezárva a témát rávágta:

- Egyszerűen csak tudom, és kész.

- Élmény veled vitázni – csóváltam meg a fejem vigyorogva.

- Beszélgetni szeretnék veled, nem vitázni – nézett a szemembe komoly arccal.

- A vita is a kommunikáció egy formája – vontam meg a vállam. – Az értelmes észérvek felépítése megmozgatja az agyadat. – Látva, hogy nem sikerült meggyőznöm az elméletemről, mivel nem akartam elrontani az estét, témát váltottam. – Mi a helyzet azzal a kanapéval?

- Még mindig azon az elszóláson kattogsz? – nevette el magát, majd heves bólogatásomra belekezdett a magyarázatba. – Többször megkérdezték már tőlem, hogy milyen egy tökéletes randi, amire azt a választ szoktam adni, hogy akár egy beszélgetés a kanapén is lehet az.

- És valóban így gondolod? – faggattam hitetlenkedve.

- Miért, tőled ez annyira távol áll? – kérdezett vissza enyhén zavarban.

- Nem erről van szó. Persze, hogy jól tudnám magam érezni egy ilyen szituban is a megfelelő társaságban, de ez annyira… - haraptam félbe a mondatot.

- Annyira milyen? – próbálta kihúzni belőlem a választ.

- Annyira nyugdíjas! – kuncogtam fel, mire az ő arcán is felvillant a vigyor.

- Szóval szerinted nyugdíjas vagyok?

- Egy kicsit – bólogattam még mindig mosolyogva.

- Akkor lássuk, milyen a számodra tökéletes randi – szegezte nekem a kérdést.

- Hogy milyen is? Hunyd be a szemed, és képzeld magad elé a képet – kezdtem bele néhány másodperc gondolkodás után. – Kora nyár este van, a levegő az évszaknak megfelelően nyíló virágok bódító illatától terhes, s miközben a szabadban kéz a kézben sétálgatsz azzal, akinek már a látványától is hevesebben ver a szíved, kötetlenül beszélgetve ismerkedtek. Kis idő múlva leültök egy padra, hogy a csillogó víztükrön visszaverődő csillagok miriádjában gyönyörködve folytassátok tovább. Végül leheveredtek a fűbe, s a ciripelő tücskök zenéjétől kísérve néztek laptopon egy csöpögősen romantikus filmet, mint amilyen a Szerelmünk lapjai. Közben néha önkéntelenül is hozzá-hozzá érsz a másikhoz, majd mikor véget ér a történet, a hangulat bűvöletének hatása alatt megtörténik az első csók, amit már az első perctől fogva remegve vágytál. – Az emlék felidézésétől összeszorult a torkom, így zavartan nyúltam a pohár után azt remélve, hogy a vízzel együtt a feltörekvő képet is visszaküldhetem a mélybe.

- Tudtam, hogy valahol mélyen eltemetve van egy romantikus éned is – szólalt meg Taylor az elképzelt jelenettől nagyot nyelve.

- Ötévente egyszer veszem elő, hogy leporoljam, addig még hátravan három év – igyekeztem elpoénkodni a ránk telepedett hangulatot.

Úgy tűnt a kölyök vette a lapot, mert témát váltva vicces történeteket kezdett mesélni, így a vacsora hátralévő része ezzel a jókedvű nevetésekkel tarkított ismerkedéssel telt. Noha késő volt már, egyikünknek sem akarózott megszakítani az estét, végül mikor egy lány szabadkozva odajött autogramot kérni, szedelőzködni kezdtünk.

- Köszönöm a kellemes estét – mosolyogtam rá a szobám ajtaja előtt.

- Legnagyobb meglepetésemre, én is nagyon jól éreztem magam – felelte szemtelenül vigyorogva. A fejemet ingatva kinyitottam az ajtót, ám mielőtt végleg hátat fordíthattam volna, megállított.

- Nekem is a Notebook a kedvenc romantikus történetem – szólalt meg halkan némi tétovázás után, miközben kitágult pupillákkal nézett a szemembe.

Sejtettem, hogy mire készül, ezért lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy egyre közelebb hajol hozzám, ám mielőtt ajka hozzáérhetett volna az enyémhez, egy lépést hátralépve becsuktam az orra előtt az ajtót. Hátamat nekidöntve lehunyt szemmel vártam, hogy csillapodjon a szapora légzés, amit Taylor közelsége váltott ki belőlem. Egy hirtelen mozdulattal megfordulva kikémleltem a kis lyukon, s mikor megláttam, hogy még mindig dermedten áll ugyanott, feltéptem az ajtót.

- Visszajátszás? – rebegtem kipirultan, mire arcán halvány mosollyal a nyakszirtemre simította a kezét, hogy közelebb húzzon. Azonban mikor már az ajkamon éreztem forró leheletét, s lehunyt pillákkal vártam, hogy végre megcsókoljon, a nyakamhoz hajolva a fülembe súgta:

- Majd legközelebb.

A szemem hitetlenkedve pattant fel, majd mikor láttam, hogy rendíthetetlenül készül távozni, úrrá lett rajtam a csalódottság. A kelleténél hangosabban csaptam be az ajtót, ám a túloldalon ismét nekidőlve, a fejemet ingatva elmosolyodtam. Szép volt, kölyök!

6. fejezet

A szállodai szobába lépve előhúztam a bőröndöt az ágy alól, s össze-vissza hajigálva bele a ruhákat, pakolni kezdtem. Soha nem beszéltem az érzéseimről senkinek, még apámnak sem, aki talán még nálam is nehezebben viselte anya halálát. Nem is igen tudtam volna, hiszen a temetés után mániákusan temetkezett bele a munkába, gyakran hetekig volt távol egyik üzleti tárgyalásról utazva a másikra. Emma állt hozzám a legközelebb, néha úgy éreztem, szavak nélkül is tudja, mi játszódik le bennem, de még neki sem voltam képes kiönteni a szívemet. Sztoikus nyugalommal, igazi jó barátként tűrte hangulatingadozásaimat, végül az ő javaslatára iratkoztam be a taekwondo oktatásra. Az újfajta sport segített levezetni a bennem felgyülemlett feszültséget, szívvel-lélekkel vetve bele magam adtam ki haragomat. Gyorsan kivívtam a tiszteletet az egyesület nálam sokkal gyakorlottabb sportolói között, így hamar sikerült beilleszkednem a srácok összeszokott társaságába. Néhány év múlva szinte minden összejövetelre velük tartottam – az edzőtáborokon kívül együtt buliztunk, kirándultunk, nyaraltunk, néha még együtt is aludtunk, ami végül a problémák forrása lett. Ennek köszönhetően lett viselkedésem egyre vagányabb, fiúsabb, amit Emma többször szóvá is tett, de nem foglalkoztam vele. Jól éreztem magam velük, hiszen a lányokkal ellentétben nem terheltek lelki problémákkal, és az én érzéseimben sem akartak szüntelenül vájkálni. Aztán egy különösen jól sikerült buli után lefeküdtem egyikükkel… Dani régóta tetszett nekem, de nem akartam elrontani a csapatban kialakult hangulatot, ezért elveimet követve, bár többen bepróbálkoztak, sosem választottam közülük partnert. Kínosan ügyeltem arra, hogy a legkevesebb érdeklődést se mutassam feléjük, de néha egy-egy oldott hangulatú bulin azért előfordultak kisebb flörtölések, amit másnap jó poénnak könyveltünk el. Azonban Dani és köztem mindig is volt valami vibrálás, így várható volt, hogy előbb-utóbb robbanni fog a bomba. A nyári edzőtábor után a csapat Balatonra készült, Dani szüleinek nyaralójába, természetes volt hát, hogy én is velük tartottam. Persze nem egyedüli lányként, néhányuk barátnője is hozzánk csapódott, így vegyes társaság jött össze. Az utolsó estét a Flörtben szándékoztuk megünnepelni, ahol sikerült kicsit többet innom a kelleténél, ezért az éjjel nagy részét gátlástalanul flörtölve töltöttem Danival. Amikor a csókok már túlzottan hevessé váltak, fülembe súgva megkérdezte, hogy nem lépünk-e le, mire rövid töprengés után bólintottam. Másnap a többiek csipkelődő megjegyzéseinek kereszttüzében utaztunk haza, kínosan kerülve egymást. Mint később megtudtam, Daninak épp kialakulóban volt egy friss kapcsolata, amiről persze elfelejtett engem tájékoztatni, ezért még rosszabbul éreztem magam. Szerencsére nyár lévén szüneteltek az edzések, így abban bízva, hogy szeptemberig rendeződik a dolog, úgy tettem, mintha nem érdekelne. Később mégsem tudtam elviselni a beszólásokat, sem Dani kutakodó pillantásait, így hanyagolni kezdtem a közös programokat, aztán kapva nagynéném meghívásán Londonba, végleg búcsút intettem a sportnak. Épp abban az évben végeztem el a gimit, jól jött egy év gyakorlás az angol nyelvterületen, ezért a főiskolán halasztva egy évet, kiutaztam hozzá. Hazatérve a következő szemesztert már angol nyelvű oktatásban kezdtem el, ami még tovább fejlesztette nyelvtudásomat.

Mit csinálsz? – tértek vissza gondolataim a jelenbe. Hova lett a fasza, vagány csaj? Ismét elfutsz a problémák elől? Sérthetetlen vagy, nem emlékszel? Pakold ki azt a nyomorult bőröndöt, és töröld le az arcodról ezt a szánalmas kifejezést! Kemény vagy, egy kőszikla, amit nem pont egy taknyos fog porrá zúzni! Kicsit többet tud rólad, mint az kívánatos lenne, na és? Holnapra talán már emlékezni sem fog rá, de ha mégis, felveszed a pókerarcot, ahogyan már számtalanszor megtetted. Egy hirtelen mozdulattal kiborítottam a bőrönd tartalmát, s büszkén kihúzva vállaimat, elkezdtem a ruháimat visszapakolni a szekrénybe.

~¤~

Reggel sokáig húztam az indulást, megfordult a fejemben, hogy kihagyom a mai napot, ám ez túl nyíltan jelezné Taylor számára, mennyire megviselt a visszaemlékezés, ezért erőt véve magamon végül mégis kocsiba ültem. A délelőtt nagy része már eltelt, mire odaértem, épp szünetet tartottak a színészek.

- Itt a cigid – nyomta kezembe a nyereményemet Kristen, akivel a parkolónál rögtön összefutottam. – Taylor már hiányolt téged – kacsintott rám, amit egy bágyatag mosollyal viszonoztam.

Azonban Kris kijelentésével ellentétben halvány nyomát sem láttam az izgalomnak a kölyök arcán, amikor üdvözöltem a csapatot.

- Szia! Jobban vagy? – lépett oda mégis hozzám néhány perc gondolkodás után.

- Miért ne lennék jól? – adtam a hülyét, értetlenkedő arckifejezést vágva.

- Mert tegnap nem úgy tűnt – fúrta tekintetét az enyémbe, amit szinte azonnal elkaptam.

- Mondtam, hogy jól vagyok – vontam meg a vállam mosolyogva, és éppen el akartam fordulni, hogy kivegyek egy kólát az automatából, amikor megcsörrent Tay telefonja. Ahogy kihúzta a zsebéből, egy összehajtogatott papírlap is kicsúszott, hogy épp a lábam előtt landoljon a földön. Egy tizedmásodperccel előbb nyúltam érte, s az ismerős fekete-fehér fotót meglátva kíváncsian széthajtottam.

Jankovich Titanilla végleg abbahagyja a sportot

Édesanyja halálát követően Titanilla tegnap bejelentette edzőjének, hogy végleg abbahagyja a szertornát. A világbajnok sportoló nem adott magyarázatot döntésére, de bennfentesek az átélt traumával kapcsolják össze. Komoly veszteséget szenved ezáltal a sportág, hiszen Titát – ahogy mindenki nevezi – a jövő nagy reménységei között tartották számon, akire már az olimpiai keretben is számítottak. Évekkel ezelőtt édesanyja, Szendrey Laura szintén kiemelkedő sikereket ért el a női szertornában, várható volt tehát, hogy lánya nyomdokaiba lépve követi a hagyományokat.

- Te kémkedsz utánam? – néztem rá döbbenten, miután átfutottam az első sorokat.

- Azért ez erős túlzás. Kíváncsi voltam, ezért rákerestem a nevedre, és rögtön kidobott néhány cikket – felelte a lelepleződéstől zavartan, majd enyhíteni akarva a kínos szituáción, megeresztett felém egy pazar fogvillantást. – Mondtam, hogy érdekelsz.

- Szóval érdekellek, mi? – vigyorogtam rá vissza, de belül majd szétvetett a düh. – Szeretnél többet is tudni rólam? – hajoltam oda hozzá, hogy ajkaimmal kacéran meg-megérintve bőrét, egészen a fülébe súgjam a szavakat.

Amikor újra eltávolodtam tőle, szaporábban vette a levegőt, amit ajkamon gúnyos mosollyal elégedetten észrevételeztem, miközben hátat fordítva neki a közelben álló Alex felé indultam. Játsszunk akkor más lapokkal, kölyök! – sandítottam a hátam mögé, hogy lássam, szemei engem követnek. Mikor a férfihez értem, aki elmerülten magyarázott valamit Chaske-nek, megkocogtattam a hátát, hogy figyelmét magamra vonjam.

- Van egy perced? – kérdeztem egy intéssel jelezve, hogy vonuljunk kicsit félre. Szemöldökét gyanakodva húzta össze, de szó nélkül követett.

- Miről lenne szó? – támaszkodott hanyagul a falnak, közben szemtelen pillantással méregetve.

- Nincs kedved egy kis esti szórakozáshoz? Kettesben – tettem hozzá jelentőségteljesen, mire szemei elkerekedtek a meglepettségtől, hogy rögtön utána kaján mosolyra húzódjon a szája.

- Nocsak! Meggondoltad magad?

- Fogalmazzunk úgy, hogy kíváncsivá tettél – néztem a nadrágjára kihívóan, majd feltűnésmentesen a kezébe nyomva a telefonszámomat, odasúgtam – Hívj fel később, ha itt már végeztünk.

Úgy tűnt, a műsor jól sikerült, mert Alextől elfordulva egy villogó szempárral találtam szembe magam, amit figyelmen kívül hagyva végre az automatához indultam.

A kölyöknek ma rossz napja volt, sokat bakizott, amit David egy ideig nyugodtan kezelt, majd furcsa humorával megpróbálta átlendíteni a holtponton. Mikor végre belátta, hogy sikertelenül próbálkozik a jobb kedvre derítéssel, bízva abban, hogy egy kis pihenés helyrerázza, kihirdette az ebédszünetet. Ismét Roberték társaságában étkeztem, ám Taylor ezúttal nem csatlakozott hozzánk. Már éppen kezdtem volna bűntudatot érezni miatta, amikor észrevettem, hogy a farkasos csapatnál ülve épp Alexet ugratja. Összeszűkült szemekkel próbáltam kihallgatni miről esik szó, de túl nagy volt a teremben a zsivaj. Miután végeztem az ebéddel, tálcámat a gyűjtőhelyre letéve kifelé igyekeztem, de valaki megállított.

- Mielőtt lelépsz innen, beszélhetnénk egy percet? – kérdezte Taylor kifejezéstelen arccal.

- Persze, akár most is – egyeztem bele könnyedén.

- Később, most mennem kell – válaszolta, azután sietősen távozott.

Délután valamivel jobban haladt a munka, bár látszott némi feszültség rajta, ügyesen háttérbe szorította. Kicsit aggodalmasan gondoltam az előttem álló beszélgetésre, fogalmam sem volt mit akarhat. Ma először maradtam végig a forgatáson, amit a délután vége felé közeledve már erősen untam. A sminkes csaj, aki az érkezésem után felkuncogott a magyarul elmormolt szavakra, érdeklődve nézett felém, így gondolva egyet, felé tartottam.

- Honnan tudsz magyarul? – vágtam bele a közepébe rögtön, mire elmosolyodott.

- Kíváncsi voltam mikor kérdezel rá. Magyar vagyok én is, akárcsak te, az iskola után jöttem ki szerencsét próbálni, aztán valahogy itt ragadtam.

- Akkor bejött neked az élet, hiszen gondolom sokan álmodnak a szakmádból ilyen munkáról – mosolyogtam rá vissza kedvesen.

- Mondhatjuk – felelte elgondolkodva. – Tudod, rengeteg dolgot feláldoztam azért, hogy karriert csináljak. Éjt nappallá téve dolgoztam, hogy a lehető legjobb lehessek, és ugyan elértem a célomat, de most itt állok harmincöt évesen egyedül. A régi barátnők már mind férjhez mentek, családjuk van – révedt a távolba, azután észbe kapva milyen könnyen feltárulkozott előttem, immár derűsen tette hozzá – de nem panaszkodom, ennek is megvan az előnye. Gátlástalanul flörtölhetek, akivel csak akarok. Egyébként Anna vagyok.

- Örülök, hogy megismertelek. Tita – nyújtottam üdvözlésre a kezemet, azután látva, hogy időközben befejeződött a forgatás, és Taylor felém tart, elköszöntem tőle.

- Sétáljunk egyet – invitált magával, le sem fékezve lendületét.

Vonakodva bár, de vele tartottam, feszülten várva, hogy belekezdjen a mondandójába. Néhány percig szótlanul lépkedtünk egymás mellett, majd mikor már elég távol kerültünk a figyelő tekintetektől, feloldva a kínos csendet, megtorpant.

- Miért épp Alex? – szegezte nekem a kérdést szúrós szemeket meresztve rám.

- Mi van Alexszel? – vontam fel a szemöldököm, adva az ártatlant.

- Talán fiatal vagyok, de nem hülye – kacsintott rám. – Nem zavar, hogy családja van?

- Nem különösebben – vontam meg a vállam rezzenéstelen arccal. – Alex fiatal, korán nősült, majd hirtelen népszerű lett. Gondolom, nem én lennék az első, akivel félrelép, és nem is az utolsó. De mi vagy te, erkölcscsősz?

- Ha mindenáron szórakozásra vágysz, miért nem választasz olyat, aki szabad? – dobta fel a labdát a levegőt visszatartva.

- Tehát innen fúj a szél. Mégis kire gondoltál? Magadra? – nevettem fel gúnyosan, majd meg sem várva a választ, folytattam – Mondtam már, nem fekszem le egy kölyökkel. Különösen, hogy az említett a beleegyezési korhatár alatt van. Kaliforniában mennyi is? Tizennyolc, ha nem tévedek – kacsintottam rá. – Semmi kedvem miattad vonalkód mögött tölteni fiatalságom legszebb éveit. Kétlem, hogy annyit megérne egy éjszaka.

- Ott igen, de épp Washingtonban vagyunk, vagyis az itteni jogszabályok szerint tizenhat – próbált ravaszkodni.

- Ne nézz hülyének, Taylor, okosabb vagyok, mint hinnéd! Elmúltam huszonegy, így a köztünk lévő korkülönbség miatt itt is tizennyolcra módosul az alsó korhatár, úgyhogy ez nem jött be – veregettem meg a hátát.

- Nem nézlek annak, ezt nem tudtam – felelte némiképp szégyenkezve.

- Akkor most már tudod. Kicsit vicces, hogy jobban ismerem a törvényeiteket, mint te – húztam el a számat gunyorosan.

- És vajon miért? Gondolom nem véletlenül néztél utána, tehát megfordult a fejedben, hogy lehetne köztünk valami – vigyorgott önelégülten. Ezzel beletrafált az igazságba, de villámgyorsan letörölve a vonásaimra kiülő leleplező kifejezést, ismét pókerarcot öltöttem.

- Ne reménykedj, már otthon utánanéztem, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés. Sosem lehet tudni, kivel fut össze az ember – hazudtam könnyedén. – És most ha megbocsátasz, randim lesz, ideje hazamennem készülődni – adtam meg a parkoló kocsik felé indulva a kegyelemdöfést.

~¤~

Még ki sem szálltam az autóból a hotel előtt, amikor egy ismeretlen számot jelezve megcsörrent a telefonom.

- Alex vagyok – hallottam meg a férfi hangját. – Mikorra tudsz elkészülni, mondjuk nyolcra? – szegezte nekem a kérdést, időt sem hagyva a gondolkodásra.

- Igen, nyolc megfelel. Hol találkozzunk? Gondolom valami kevésbé feltűnő helyen – utaltam arra, hogy diszkréten kell kezelnünk a randit.

- Tudok egy eldugott kis helyet, aminek remek a konyhája, és zene is van. Ott találkozzunk – felelte egy perc gondolkodás után, majd elmagyarázta az utat.

A szobába felérve sietősen indultam a fürdőszobába zuhanyozni, nem sok időm maradt a készülődésre. Miközben bőrömet kellemesen bizsergették a lehulló vízcseppek, megfordult a fejemben, hogy lemondom a randit, végül elhessegettem a gondolatot. Végül is, nem ígértem semmit Alexnek, egy kis szórakozás belefér. Persze tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy a férfi sokkal többre számít, de kíváncsi voltam meddig megy el. Szándékosan vettem fel egy mélyebben kivágott, rövid ruhát, melyre felcsatoltam még egy csípőövet, és az öltözködéssel készen is voltam. Szexis cicaszemek, érzékien megcsillanó rúzs, és szabadon hagyott, enyhén vizes hatású hajtincsek. Jajj, neked Alex! – vigyorogtam elégedetten a tükörbe. Az ajtóból még visszafordultam, hogy felkapva a kecses üveget a kis komódról, még fújjak egyet-egyet a fülem mögé abból az Armani parfümből, amit az ilyen alkalmakra használtam. Elegáns, érzéki, mégis könnyed, fiatalos illat volt, a narancsvirág aromája kellemesen keveredett a szantálfa, a méz és a gyömbér illatanyagaival.

Az Alex által megjelölt helyre benyitva azonnal észrevettem a férfit, ezért elismerő pillantások kereszttüzében felé indultam. Amikor észrevett, azonnal felpattant, és udvariasan kihúzva a széket, hellyel kínált. Némileg meglepett a viselkedése, az előzetes ismeretségünk alapján nem erre számítottam.

- A mindenit, felettébb kívánatos vagy! – jegyezte meg sóváran, amikor szóhoz jutott a döbbenettől, lerombolva ezzel az éppen pozitívan változni készülő véleményemet.

- Köszönöm, igyekeztem – mosolyogtam hamiskásan.

- Elég jól sikerült – bámult bele leplezetlenül a dekoltázsomba, majd észbe kapva kezembe nyomta az étlapot.

- Mit ajánlanál? – pillantottam fel belőle néhány perc múlva, majd megfontolva a javaslatát, rábólintottam.

Kicsit feszülten néztem a vacsora elébe, hiszen eddigi beszélgetéseink a beszólásokra korlátozódtak, ezért fogalmam sem volt hogyan álljak hozzá, ám Alex ismét meglepve engem, szórakoztató partnernek bizonyult. Vicces történeteket mesélt, amibe később én is bekapcsolódtam, így jó hangulatban telt el az este ezen része. Éreztem, hogy az étel mellé rendelt bor kezd a fejembe szállni, ezért amikor felhangosodott a zene, kérdő pillantást vetve Alexre, a tánctér felé intettem. Készségesen állt fel, hogy belevessük magunkat a táncolók közé. A szexi funky és R’n’B stílusú zene hamar kihozta belőlem a kisördögöt, így egyre bátrabban, végül már egészen kihívóan ringatva a csípőmet simultam hozzá, amit szemmel láthatóan élvezett. Kis idő múlva játékosan incselkedve kezdtem el dúdolni a szöveget, amit meglepetésemre a fülembe hajolva követett, így a kis rögtönzött, évődő párbeszéd hatására egyre forróbb lett közöttünk a hangulat.

- Hey, promiscuous girl, we don't gotta play games, come with me!*- húzott magával egy sötét sarokba, mikor kihívóan megnyaltam az ajkaimat, hogy nekinyomva a falnak, végigsimítva combomon, hevesen megcsókoljon. – Folytassuk nálam – lihegte a fülembe néhány perccel később.

Csókjától még mindig kellemesen bizseregtem, ezért bár eredetileg nem állt szándékomban felmenni hozzá, mégis kíváncsian várva a folytatást, bólintottam. A kocsiban a keze gyakran tévedt a szoknyám alá, mely mozdulat ajkamra mindannyiszor gúnyos mosolyt csalt. A hotelben a liftből kilépve körülnézett tiszta-e a levegő, majd sietősen indultunk a szobája felé. Épphogy beléptünk, szenvedélyesen nekinyomott az ajtónak, miközben ajkai mohón tapadtak az enyémekre. Hevessége meglepett, bár az este folyamán egyértelműen jelezte mennyire kíván, arra számítottam, hogy azért valami felvezetés is lesz. A következő pillanatban már a mellemet markolta, hogy tovább csúsztatva kezét újra a szoknyám alá nyúljon. Nem sokat teketóriázott, miközben nyelvével a számban nyomult, ujjai a fehérnemű alá siklottak, hogy sürgetőn tapogassa ki a legérzékenyebb pontomat. Egy pillanatra elöntött a vágy, és kéjesen felnyögve adtam tudtára mennyire tetszik, amit csinál, ám mikor felhúzva szoknyámat a nadrágja övét kezdte csatolni, kitisztult a fejem.

- Engedj el! – szólaltam meg hűvösen.

- Na, ne szórakozz velem, kislány! – morogta hitetlenkedve, immár a gombokkal bajlódva.

- Ha nem engedsz el azonnal, holnapra szalagcímen fogsz szerepelni az összes bulvárlap címoldalán! – próbálkoztam más módszerrel, de úgy tűnt hatástalanul.

- Ugyan, ki hinne neked? – nevetett fel gúnyosan, továbbra is az ajtóhoz préselve.

- Ki akarod próbálni? Bármelyik újságíró kapva kapna egy szaftos sztori után – sziszegtem felé fenyegetően, ám a magabiztosság mostanra látszólagossá vált, belül reszkettem a félelemtől, hogy ezúttal túl messzire mentem el a játékban.

- Tűnj el innen, amíg meg nem gondolom magam! – engedett el végül, indulatosan tárva ki előttem az ajtót.

Szoknyámat legyűrve sietősen lépkedtem a lift elé, majd mikor bezárult mögöttem az ajtó, megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

Bár az elméletem helyesnek bizonyult Alexszel kapcsolatban, mégsem töltött el elégedettséggel a felfedezés. A szobámba lépve még mindig alig csillapodva száguldozott a vér az ereimben, ma este nem sok hiányzott, hogy olyat tegyek, amit később egészen biztosan megbántam volna. Ezen az estén másodszorra zuhanyoztam le, ám ezúttal azért, hogy lehűtsem magam.

*Hé, könnyűvérű lány, nem kell tovább játszanunk, gyere velem!

A zene kissé kommersz, azért választottam mégis ezt, mert a hangulata és a szövege miatt tökéletesen passzol ide. Magyar fordítás, ha valakit érdekel:

http://www.myimg.de/?img=Promiscuous7c161.png