2. fejezet

Fogalmam sem volt mi a fenét húzzak magamra, sem túl, sem alul öltözött nem szerettem volna lenni, de mivel Taylor csak egy ismerkedős bulit emlegetett, végül egy bíbor színű, rövid ruhát választottam ki, mely vállalható volt akár nívósabb rendezvényen is. A hajamat lazán összefogtam, feldobtam a nappalinál egy kicsivel erősebb sminket, egy-egy fújás a kedvenc Gucci parfümömből a fülem mögé, és készen is álltam az indulásra. Cathyre várakozva felhívtam Emmát, aki a lelkemre kötötte, hogy a bemutatkozás után mindenképp számoljak be az élményeimről.

- Szia, Tita, mesélj, milyen volt az első nap? – kérdezte izgatottan, amint lenyomta a hívásfogadást.

- Semmi különös, pont, mint vártam. A szokásos udvariassági körök a rajongók epekedő pillantásaitól kísérve letudva, és ennyiben ki is merült a mai nap.

- Jajj, ne legyél már ilyen szűkszavú! Milyen volt Taylor? Élőben is olyan csodás a mosolya?

- Az… - húztam el a számat. – A környezetvédők szabadalmaztathatnák villanykörte helyett. Simán teljesíti a kétezer wattot.

- Beszéltél is vele? Úgy irigyellek! – Hallottam a vonal túlsó végéről az epekedő sóhajtást.

- Váltottunk néhány szót, és valószínűleg még fogunk is a mai nap folyamán, mert épp az ismerkedős bulira készülök.

- És ezt ilyen nyugodtan mondod? Én kiugranék a bőrömből az izgatottságtól! – sikoltott fel a hírre.

- Ismersz, engem ez az egész nem dob fel túlzottan.

Az ajtó felől kopogás hallatszott, ezért gyorsan elköszöntem Emmától, és felkapva a kis táskámat, indulásra készen üdvözöltem az érkező Cathyt.

- Elfelejtettem megemlíteni, hogy milyen ruhát vegyél fel, de úgy látom felesleges is lett volna. Remek ízlésed van, nagyon csinos vagy! – nézett végig rajtam kritikus szemmel. – Elkísérlek a helyszínre, aztán ha végeztek a riporterek magadra hagylak, onnantól egyedül kell boldogulnod.

- Nem probléma, megleszek egyedül – feleltem immár a kocsi ablakán kibámulva.

- Efelől szemernyi kétségem sincs, talpraesett lánynak tűnsz. Az a típus, aki a jég hátán is megél – mosolygott rám.

- Kénytelen voltam önállóságra szokni – mormogtam az orrom alatt magyarul, de Cathy kérdő pillantására csak annyit mondtam, hogy eltalálta.

A helyszínhez közeledve az előtte összeverődött tömegről már messziről ki lehetett szúrni az épületet. Mindenfelé vakuk villogtak, miközben a rajongók az érkező sztárok nevét sikoltozták. Te jó ég! Mi a francot keresek én itt? – szörnyülködtem magamban, de közben arcomra mosolyt erőltetve vonultam be a zártkörű rendezvényre Cathyvel a nyomomban.

- Titanilla Jankovich? – dugott az arcomba egy mikrofont az egyik tenyérbe mászó képű riporter, majd bólintásomra folytatta – Milyen érzés szerencsésnek lenni? Ugye tisztában vagy vele, hogy több százezren irigyelnek szerte a világban?

- Igen, sejtem. Teljesen váratlanul ért a hír, hogy én vagyok Fortuna kegyeltje- válaszoltam negédesen.

- Milyen volt a fogadtatás? Hogyan élted meg a találkozást az imádott sztárokkal? – hadarta sietősen, szeme sarkából már a következő áldozatot lesve.

- Igazán feledhetetlen élmény volt, mindenki fantasztikusan kedvesen fogadott, és a forgatáson való részvétel is izgalmasan telt – áradoztam könnyedén csevegve.

- Akkor további hasonló élményt kívánok! – köszönt el a fickó, hogy az érkező Robertre vethesse magát.

- Remekül csináltad – sóhajtott fel megkönnyebbülten Cathy. – Úgy látom rám itt már semmi szükség nincs, ha nem bánod, én lelépek.

- Persze, menj csak – egyeztem bele, közben magamon érezve egy átható tekintetet.

- Nocsak, milyen kedves tudsz lenni. Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen simán veszed az akadályokat – lépett mellém vigyorogva Taylor.

- Mondtam, hogy lazíts, meg fogom tudni oldani, de nem hittél nekem – vontam meg a vállam.

- Hiba volt. Mintha egy másik lány társalgott volna az előbb a riporterrel, igazi őstehetség vagy.

- A színészkedés nem olyan bonyolult, mint azt sokan hiszik – veregettem meg a vállát gunyorosan. – Bármikor eljátszom neked az epekedő rajongót, ha úgy akarom.

- Fura lány vagy – mormogta elgondolkodva, de nem tudta folytatni mire gondolt pontosan, mert ebben a pillanatban lecsapott rá egy keselyű arcú, középkorú riporternő.

Amíg a szokásos sablonkérdésekkel bombázta a fiút, diszkréten félrevonultam, magamban gúnyosan mosolyogva azon, mennyire fantáziátlan ez a nő. Taylor könnyedén hárította a magánéletére irányuló tolakodó faggatózást, megszégyenítve ezzel az arrogáns riportert.

- Mit szólsz a szerencsés nyerteshez? Igazán szemrevaló lány, nem gondolod? – intett felém ravaszul, ami úgy tűnt bevált, mert Tay arcán mintha halvány pír futott volna át.

- Igen, valóban nagyon csinos, és bízom benne, hogy remekül ki fogunk jönni egymással – mosolygott diplomatikusan.

- És te? – dugta most az én orrom alá a mikrofont. – Gondolom gyakran álmodoztál arról, hogy egyszer szemtől szemben állhatsz a szexi vérfarkast megszemélyesítő sztárral. Szívesen fogadnád Taylor közeledését?

- Az én álmaim egészen más jellegűek, de hogy pontosan miről szólnak, az hadd maradjon az én titkom – kacsintottam rá, felvillantva hófehér fogaimat.

A nő elképedt hűvös határozottságomon, amit Taylor kihasználva gyorsan magával húzott.

- Utálom Sallyt – fanyalgott a tömegtől messzebb, egy sötétebb sarokban megállva.

- Remekül titkoltad, jól játszod a színészt – tapsoltam meg színpadiasan, mire felnevetett.

- Ami azt illeti, te sem épp megszeppent kislány módján kezelted a kínos helyzetet.

- Ügyesen hárítom a kényes kérdéseket – vigyorogtam vissza. – Mondd csak, ez végig ilyen lesz? Mert akkor inkább lelépek, semmi kedvem egész este bájologni.

- Nem, úgy egy órát vagyunk szabad prédák, utána rajtunk és a meghívottakon kívül mindenki ki lesz tessékelve, szóval lazíthatsz.

Alighogy kimondta, újra nyakon csípte ezúttal egy férfi riporter, így angolosan távoztam a mosdó irányába. Táskámból kikotorva a telefont felmerült bennem, hogy felhívom apámat, végül arra gondolván, hogy különösebben eddig sem aggódott értem, elvetettem az ötletet. A kijelző hat nem fogadottat jelzett Levtől, és egy percre eljátszottam a gondolattal, hogy visszahívom, végül mégsem tettem. Mielőtt eljöttem otthonról döntöttem, amit másképp nem lehetett lezárni, csak végleges kapcsolat megszakítással. Nyilván a főiskolán elkerülhetetlen lesz, hogy újra össze ne fussunk, de mivel a harmadik évfolyamot gyakorlati képzésben különböző vállalatoknál töltöttük, bőven volt idő azon gondolkodni, hogyan viselkedjünk majd egymással. A telefon üzenetet jelezve újra felpittyegett.

Hívtalak, de nem veszed fel. Hiányzol… Itt ülök a saját bulimon a sarokba vonulva egy üveg whiskeyvel, és csak te jársz az fejemben. Minden lányban téged látlak, ahogy kimeríthetetlen energiával, nevetve vetetted bele magad a táncoló tömegbe, valahányszor együtt szórakoztunk. Nem tudom elhinni, hogy képes voltál így lezárni ezt a másfél évet, és könnyedén továbblépni, mintha számodra semmit sem jelentene. Azt hittem jól megvagyunk… Sosem hittem volna, hogy valaha könyörögni fogok egy lánynak, de most megteszem: kérlek, gondold át még egyszer! Érzéki csók a nyakadra, oda, hova a legjobban szereted. Lev

Az emléktől, amit Levi forró csókja felidézett bennem borzongás futott végig a gerincemen, és egy pillanatra elérzékenyültem, azután megkeményítve lelkem, egy gyors, könnyed mozdulattal miként az emlékét, kitöröltem az sms-t. A tükörbe nézve megigazítottam a rúzsomat az ajkamon, majd nagyot sóhajtva újra belevetettem magam a tömegbe.

- Egy tequilát. Vagy inkább rögtön kettőt, és silvert – könyököltem a bárpultra.

- Látom, nem aprózod el – vigyorgott rám a jóképű bármixer. – Nagykorú vagy már egyáltalán?

- Szolgáld ki nyugodtan, elmúlt huszonegy, de tequila helyett egy Flaming Lamborghinit* hozz! Nekem pedig dupla whiskeyt – lépett mellém Alex, a filmbeli farkascsapat forrófejű üdvöskéje, majd felém fordulva rám kacsintott. – Bár szívesen megnézném, ahogy lenyalod a sót , de ha mindenáron ki akarod ütni magad, akkor ezzel kezdd.

- Le akarsz itatni? – vigyorogtam gúnyosan. – Jobb, ha feladod, nem fog menni.

- Majd meglátjuk – kacsintott rám újra.

A lángoló italt kortyolgatva éreztem, ahogy a fahéj marja a torkomat, de ettől eltekintve egyáltalán nem tűnt fel, hogy a Sambuca mellett nyolcvan százalékos rumot is tartalmaz. Ismertem az összetevőit, de mivel nem kedveltem különösebben a koktélokat, most kóstoltam először. Amikor végeztem vele, és még tíz perc múlva sem éreztem a hatását, rendeltem még egyet.

- Sok lesz, kislány – jegyezte meg Alex, fejével intve közben a mixernek, hogy ne hozza ki a másodikat.

- Inkább nagylány, tehát én döntöm el hol a határ – szűrtem a fogaim között az atyáskodó hangnem miatt dühösen, majd jeleztem a pultosnak, hogy csinálja csak.

- Én szóltam – rántott egyet a vállán Alex, azután az érkező Kristen és Robert felé fordult üdvözlésre.

- Ejnye, Alex, leitatod a kiscsajt? – vigyorgott rá Kristen, amikor lerakták elém a második adag Flaminget.

- Megoldja ő azt egyedül is – felelte gúnyosan felém pillantva.

- Tényleg nem kéne bevállalnod a másodikat – nézett rám homlokráncolva Rob.

- Mi a franc, eldöntöttétek, hogy ma este bébiszittert játszotok? – morogtam az orrom alatt már a második kört szürcsölgetve. Épphogy a végére értem, amikor éreztem, hogy az első koktél beütött.

- Azt a rohadt! – kiáltottam fel elkerekedett szemekkel, igyekezve közben megroggyant lábaimat újra egyenesbe hozni. – Ettől valóban megzuhansz.

- Legközelebb hallgass Alex bácsira – nézett rám szúrós szemekkel a fickó, végül nem bírta megállni, hogy el ne röhögje magát.

- Semmi para, megoldom – villantottam felé a fogaimat, azután a felerősödve dübörgő zenét hallgatva, körbenéztem rajtuk. – Na, ki jön táncolni? Buli van, nem?

Meg sem várva a választ vigyorogva vetettem bele magam a tömegbe, amikor betalált a második adag koktél is, és lábaim egy pillanatra újra megrogytak.

- Hé, csak óvatosan – kapta el a könyökömet valaki. Felpillantva Taylor aggodalmas képét láttam, amint összehúzott szemmel méregetett. – Mi a fenét ittál?

- Két Flaminget – mosolyogtam rá csillogó szemekkel, mire elfojtott egy szitkozódást.

- Talán jobb lenne, ha egy kicsit leülnél – próbált visszaterelni a bárszékekhez, de megmakacsoltam magam.

- Felejtsd el. Táncolni akarok, jól érezni magam, és ebben senki sem akadályozhat meg – rántottam ki karomat a szorításából, villogó szemekkel méregetve közben.

A következő pillanatban már a tömeg közepén tűntem fel, kirobbanó energiával vetve bele magam a táncba. Pillanatok alatt körülzsongott néhány idegen férfi, akiket nem láttam a stábtagok között, de fölényes stílussal kezeltem le a túlzottan nyomulókat.

- Egészen jól mozogsz, ez tetszik – duruzsolta a fülembe valaki hátulról. – Tanultál valahol táncolni?

- Nem, soha, csak jó a ritmusérzékem, és ha szórakozom, azt teljesen felszabadulva teszem – fordultam Alex felé.

Hamarosan már jól összehangolva mozogtunk, kifejezetten élvezetes partner volt, a legjobb táncos, akivel valaha találkoztam. A túlfűtöttebb számoknál egyre bátrabban simult hozzám, amit arcomon gonosz mosollyal nyugtáztam. Amikor hátat fordítva neki a zene ritmusának ütemére hozzádörgöltem a fenekemet, hirtelen szorosan átkarolva derekamat, a fülemhez hajolt.

- Őrülten kívánatos vagy, folytathatnánk a bulit nálam is – kiabálta túl a dübörgést rekedten.

- A feleségeddel hármasban? – bontottam le magamról a karját, azután arcomon önelégült mosollyal faképnél hagytam.

- Nincs több Flaming – rázta a fejét a mixer, amikor visszatértem a bárpulthoz.

- Nyugi, csak ásványvizet kérek. Menteset, citromkarikával, hidegen – adtam le a rendelést.

- Mit mondtál Alexnek? Innen úgy nézett ki, mintha szélütést kapott volna – röhögött Robert, szemmel láthatóan már szintén néhány pohár alkohol után.

- Csak megkérdeztem, hogy a felesége is beszáll-e a buliba – vontam meg a vállam, mire Kristen és Taylor is felnevetett, akik azóta ott ácsorogtak.

- Nem vagy egyszerű eset, mi? – kérdezte Robert.

- Nem igazán. Illetve hangulatfüggő, mikor mihez van kedvem – válaszoltam.

- Mindig azt csinálod, amihez épp kedved van? – faggatott ezúttal Taylor.

- Többnyire – kortyoltam nagyot a hűs vízből.

- És nem izgat, hogy mások mit gondolnak rólad? – folytatta Tay összehúzott szemöldökkel.

- Na ez az, ami engem a legkevésbé sem érdekel – kacsintottam rá. – De ki vagy te, hogy felelősségre vonj, valami szerzetes?

- Nem, ő a jófiú, és mindenkit jó útra akar téríteni. – borzolta meg Taylor haját arcán széles mosollyal Kristen.

- Esetemben ez eleve halott küldetés – vigyorogtam rá, majd a fiú felé fordultam. – Kár az időt pocsékolnod.

- Nem megyünk ki egy kicsit levegőzni? – intett a hátsó kijárat felé Rob, sokatmondó pillantást vetve közben Kristenre.

- De, mehetünk, jöttök? – kérdezte tőlem és Taylortól, mire kezembe fogva az ásványvizes üveget, utánuk indultam.

Kilépve a hátsó ajtón, nagyot szippantottam a friss levegőből, azután leültem Kristen mellé a lépcsőre. Táskájából egy rendhagyó formájú cigit előhúzva rágyújtott.

- Kérsz? – nyújtotta felém néhány slukk után.

- Naná! – vigyorodtam el felismerve az édeskés illatot. Nagyot szívva a füves cigiből le akartam tüdőzni, amikor hirtelen felköhögtem. – Picsába!

- Azt hittem szívtál már ilyesmit – vigyorgott rám Kristen.

- Szívtam is, csak mivel alapból nem dohányzom, általában az első slukkoknál köhögök tőle, ezért más módszerrel szoktak rásegíteni – húztam el a számat.

- Azt hiszem, tudom, mire gondolsz – somolygott Robert, majd elvéve Kristentől a cigit, hatalmasat szívott belőle, azután felém hajolt.

- Felejtsd el! – hőköltem hátra, igyekezve közben visszafojtani az arcomra kiülő undort, amikor a nyáltól csillogó szája már csak néhány centire volt az enyémtől.

- Taylor? Bevállalod? – nyújtotta a bagót röhögve a fiú felé.

- Tudod, hogy nem élek vele – rázta meg a fejét, de tekintete egy pillanatra sóváran felcsillant.

- Add ide, majd én – nyúlt érte türelmetlenül Kristen, és a következő pillanatban már az ajkamon éreztem az övét, ahogy átfújja a füstöt, le, egészen a tüdőmig.

- Ez kellemes látvány volt – sóhajtott fel Robert a lépcsőn fészkelődve. – Taylor, remélem nem néztél ide, különben a ma estét az ágy előtt térdepelve, imát mormolva fogod tölteni – ugratta a fiút, mire mindannyian felröhögtünk.

- Marha vicces – morgolódott, de egy perc múlva már jókedvűen nevetgélt velünk.

Kis idő múlva Kristen fáradtan dőlt Robert vállára, akinek szintén sötétedni kezdtek a szeme alatt lévő karikák.

- Szerintem lépjünk haza – dörmögte Rob, mire felpattanva búcsúzkodni kezdtünk. A kocsi felé indulva kotorászni kezdtem a táskámban a kulcs után, amikor felkaptam a fejem a kellemes hangra.

- Hazaviszlek – jelentette ki Taylor ellentmondást nem tűrően, majd látva, hogy mégis megpróbálom, hozzátette – ittál, és füveztél is, ezek önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy elvegyék a jogsidat, a balesetveszélyről nem is beszélve.

- Máskor is vezettem már betépve – rándítottam a vállamon.

- Elég felelőtlen voltál – pirított rám.

- És a paparazzik? Nem aggódsz, hogy holnapra tele lesznek az újságok a fényképeinkkel? - vetettem be az utolsó, biztosnak hitt ellenérvemet.

- Nincs barátnőm, szóval nem különösebben, de jó esélyünk van rá, hogy eggyel sem találkozunk. Valószínűleg mindannyian a főbejárat előtt állnak lesben.

- És a te kocsid? – kérdeztem még mindig reménykedve, mivel semmi kedvem nem volt vele hazaindulni.

- Sofőrrel jöttem, majd felhívom, hogy jöjjön értem – felelte, majd a vitát lezárva kivette kezemből a kulcsot.

Hirtelen rám tört a fáradtság, így teljesen eltompulva újabb ellenvetés nélkül adtam be a derekamat. Az autóban hátradöntve az ülést, a duruzsoló motor hangjára néhány perc alatt álomba merültem.

* A legütősebb koktélok egyike, melyből éppen ezért általában kettőnél többet nem hoznak ki. Húsz perc után kezd hatni, de akkor igen erősen a fejedbe száll. Összetevői: Grenadine szirup, Sambuca (olasz likőr, amelyet főként ánizzsal és fekete bodzával ízesítenek, alkoholtartalma 40%), Metaxa (görög brandy), Galliano (olasz likőr),és egy bivalyerős rumfajta (80%) kerül az egyik pohárba. Míg a másikba Curacaot és egy szintén erős sötét rumot töltenek, az elsőt meggyújtják, megszórják fahéjjal, és amíg ezt az égő löttyöt kortyolod, beleöntik a másik pohár alkoholos keveréket is.