7. fejezet

Másnap ismét nem akaróztam kimenni a forgatásra, itt tartózkodásom hátralévő részére állandósulni látszott a helyzet. Alighogy kiszálltam a kocsiból, rögtön Taylorba botlottam, aki egy biccentéssel elintézve a köszönést, feszülten meredt rám, az arcomról kívánva leolvasni az előző este eseményeit.

- Mi az? – vetettem oda ingerülten, kezdett idegesíteni, hogy úgy kezeli a dolgaimat, mintha bármiféle köze lenne hozzám.

- Hogy telt az estéd? – puhatolózott, figyelmen kívül hagyva a reagálásomat.

- Kösz, egész jól – hazudtam könnyedén, mert a jól indult este végére borzalmasan éreztem magam.

- Legalább azt kaptad, amire számítottál? – szűrte a fogai között a szót résnyire szűkült szemekkel.

- Taylor… - sóhajtottam fel. – Bár a legkevésbé sem tartozik rád, de ha annyira tudni akarod, nem feküdtem le Alexszel.

- Valóban? – húzódott gunyoros mosolyra az ajka. – Pedig épp az imént hallottam, ahogy Chaske-nek rólad áradozik.

Szemeim elkerekedtek az információra, miközben éreztem, ahogy szétárad bennem a sértett düh. Hitetlenkedve ingatva a fejemet hagytam ott Taylort, ám a beszélgetésünknek véletlen fültanúja akadt, aki megállított.

- Vissza akarsz vágni neki? – kérdezte tőlem Anna. – Remélem igen, ne hagyd ennyiben!

- Nem tudom, Anna – feleltem lemondóan. – Mit tehetnék? Ha magyarázkodni kezdek, csak rosszabb lesz, ráadásul én provokáltam ki a dolgot.

- Van egy ötletem, gyere velem – húzott a mosdó felé, majd táskájából hosszas keresgélés után előkotort egy kék-fehér gyógyszeres dobozt.

- Viagra? – olvastam el a feliratot meghökkenve. – Minek hordasz magadnál ilyesmit?

- Az én korombeli pasik már nem úgy teljesítenek, mint a fiatalok, ezért ha nem akarok hoppon maradni, jó, ha van nálam ilyesmi – kuncogott rám csillogó szemekkel, mire én is elnevettem magam. – Vedd csak el, már alig néhány darab van benne.

- Köszönöm! – kacsintottam rá hálásan, azután Alex keresésére indultam.

Egy asztalnál ülve találtam rá, ahol még mindig Chaske-et szórakoztatta nyilvánvalóan valami izgalmas dologgal, mert hitetlenkedő tekintettel, vigyorogva itta szavait. Szemem sarkából láttam, hogy Taylor kíváncsian somfordál utánam, feszülten várva a műsor kimenetelét.

- Hey, Alex! – léptem a férfi háta mögé, aki nem számítva érkezésemre, összerezzent. – Látom, jól szórakoztok – néztem rájuk fapofával, mire a férfi megeresztett egy kacsintást Chaske felé.

- Na, mi az, csak nem bal lábbal keltél fel? Talán kifáradtál az éjjel valamiben? – kérdezte vérlázítóan szemtelen vigyorral az arcán.

- Igen, abban, hogy ezt beszerezzem – csaptam az asztalra a doboz kék tablettát. – Legközelebb ne felejtsd elhozni magaddal, mert elég kellemetlen kielégítetlenül térni nyugovóra – kacsintottam rá gúnyosan, majd látva, hogyan fagy le arcáról a vigyor, elégedetten hátat fordítottam.

Távolodva hallottam Chaske felharsanó nevetését, és Tay felé pillantva láttam, hogy ő is alig tudja visszafojtani a kuncogást. Amikor elkapta a felé villanó tekintetemet, hozzám indult.

- Tényleg nem feküdtél le vele, igaz? – kérdezte bocsánatkérően.

- Mondtam, hogy nem – rándítottam a vállamon.

- Miért? – folytatta a kérdezősködést. – Azt hittem laza csaj vagy.

- Ami nem jelenti azt, hogy fűvel-fával lefekszem – jegyeztem meg epésen.

- Nem úgy értettem – kapcsolt hirtelen, hogy a kijelentése sértő volt. – Nem kezdhetnénk tiszta lappal? – nézett rám már-már könyörgő tekintettel, de válasz nélkül hagytam.

- Kezdünk! – mentett ki szorult helyzetemből a rendező harsogó hangja, mire Taylor a fejét ingatva a többiekhez sietett.

Bár a nap hátralévő részében kerültem őt, titokban gyakran figyeltem, így nyomon követtem azt is, amikor a délutáni forgatás szünetében kisétált a fáradhatatlanul várakozó rajongókhoz aláírást osztogatni. Látva milyen kedves türelemmel kezeli a tömeget, igyekezve közben minél többüknek kielégíteni a kívánságát, elmosolyodtam. Amikor az egyik lánynak kicsúszott a kezéből az aláírásra váró fotó, és Tay könnyed természetességgel hajolt le érte, hogy egy szédítő mosoly kíséretében aláírva adja vissza, elszégyelltem magam az igazságtalanul hozzávágott szavak miatt. A nap végén némi töprengés után összeszedtem a bátorságomat, és odaléptem hozzá.

- Áll még az a vacsora meghívás? – kérdeztem feszülten várva a választ.

- Sajnálom, de mára már elígérkeztem – felelte a nem várt fordulattól némiképp meglepetten.

- Oké, akkor majd holnap ugyanitt – próbáltam egy halvány mosollyal leplezni csalódottságomat. Zavartan bólintott, mire gyorsan hátat fordítva a kocsihoz igyekeztem, de közben végig magamon éreztem átható pillantását. A hotel felé vezető úton a váratlan visszautasítás miatt dúltam-fúltam, holott nagyon jól tudtam, hogy semmi okom nincs rá, hiszen magamnak okoztam a bajt.

~¤~

Ittlétem első hetének utolsó napja köszöntött rám ezen a borongós reggelen. Szemhéjamat néhány percre újra lezárva a furcsa álmomon töprengtem, végül nagyot sóhajtva felkeltem. Végezve a reggeli készülődéssel bekaptam néhány falatot, azután elindultam a megszokott útvonalon. Taylor hűvös köszönésére meglepetten húztam fel a szemöldököm, ám arcomra mosolyt erőltetve viszonoztam. Egész délelőtt került engem, holott ma sok üresjárata volt, bőven lett volna alkalom a beszélgetésre. Az eddigiekkel ellentétben most épp az kezdett el bosszantani, hogy ennyire feltűnően hanyagolja a társaságomat, és bár legszívesebben rákérdeztem volna mire fel a hirtelen fordulat, összeszorított fogakkal tűrtem, mintha mi sem történt volna. Végre eljött a várva-várt ebédidő, amelynek abban bízva, hogy oldja majd a feszültséget, reményteljesen néztem elébe. Természetesen ismét együtt ült asztalhoz a megszokott kis négyes, ám most Taylor szembetűnően feszengett a társaságomban.

- Hogy telt a tegnap estéd? Át akartunk hívni Kristennel, de Tay azt mondta, hogy dolgod van – fordult hozzám Robert, mire elkerekedtek a szemeim.

- Kár, hogy nem tudtál jönni, így hármasban nem volt az igazi. Úgy látszik a kölyök csak a te társaságodban hajlandó igazán ellazulni – vigyorgott rám Kristen Rob szavába vágva.

Mialatt beszéltek, Taylorral összeakadt a tekintetünk, ám kérdő pillantásomra lesütötte a szemét. Kris homlokráncolva figyelte a kis jelenetet, de Rob úgy tűnt nem vett észre semmit az árulkodó szemvillanásból, mert tovább folytatta a faggatózást.

- Na, mesélj már, merre jártál? Mi lehetett jobb egy velünk töltött esténél? Csak nem megint Alex project? – gúnyolódott nevetve.

- Semmi izgalmas, csak a városban mászkáltam ajándékok után kajtatva – hazudtam a vállamat megvonva.

Minden jel szerint Taylor annyira nem kívánta a társaságomat, hogy még füllenteni is képes volt ezért Kristenéknek, ami bár rosszul esett, mégsem állt szándékomban leleplezni őt. Miközben beszéltem, szemem sarkából láttam csodálkozó arckifejezését, amiből arra következtettem, hogy egészen más reakcióra számított.

- Elég vacak ez a kaja – próbáltam más irányba terelni a beszélgetést, de igazából semmi baj nem volt az étellel, pusztán az étvágyam ment el.

Végül úgy éreztem nem tudom tovább megjátszani magam, ezért sietősen befejeztem az ebédet, és ott hagytam az asztalt. Kint nagyot szippantottam a hűvös levegőből, de a nyomasztó érzés csak nem akart eltűnni, ezért mikor eszembe jutott, hogy a nyeremény vicces cigi még a Fordban van, érte indultam. Hátamat a karosszériának döntve leguggoltam, és az autók takarásában rágyújtottam. Még az első slukkot sem szívtam el, amikor megszólalt a fejem felett valaki.

- Egy kis feszkó oldás? Engem is megkínálsz? – guggolt le mellém Kristen, mire szótlanul felé nyújtottam a cigit. – Meg sem hívott a kölyök, igaz? – szegezte nekem a kérdést. Egy percig gondolataimba merülve hallgattam, végül megráztam a fejem. – Baromira nem értelek titeket – kezdett bele az eszmefuttatásába. – A vak is látja, hogy vonzódtok egymáshoz. Mire jó ez a cirkusz? Először te kezdted a felesleges flegmasággal, most meg Taylor folytatja a dacoskodást. Mi ez, valami idióta verseny? Ki nevet a végén? – ingatta a fejét, ezzel is kifejezve nem tetszését.

- Kris, szerintem olyasmit látsz bele, ami valójában nincs is meg, kár ezen töprengened. Elismerem, hogy keményebb voltam a kelleténél a kölyökkel, és megpróbáltam helyrehozni, de nem jött össze – feleltem egy nagyot szívva az édeskés füstből.

- Beszéljek vele? – kérdezte az arcomat fürkészve. – Rám hallgat, olyan nekem, mintha az öcsém lenne.

- Nem kell – ráztam meg ismét a fejem. – Nyilván rájött végre, hogy egészen más vagyok, mint amilyennek képzelt, és köszöni, de nem kér belőlem. Alig egy hetem maradt, valahogy majd csak elviseljük addig egymást – mosolyogtam rá látszólag derűsen, de belül szorongtam az előttem álló kellemetlen napok gondolatától. De hiszen épp ezt akartam, akkor miért érzem magam mégis ilyen szánalmasan?

- Kris, kezdünk, gyere már! – jelent meg az emlegetett. Mereven a földre szegezett tekintettel vártam, hogy újra egyedül lehessek, ám miután Kristen elment, Taylor még mindig ott állt.

- Kösz, hogy nem buktattál le – vetette oda kifejezéstelen hangon.

- Nincs mit – vontam meg a vállam. – Bár szerintem egyszerűbb lett volna, ha megmondod nekik, hogy nem kedvelsz, és nem kívánsz velük a társaságomban szórakozni.

- Ez nem így van – felelte némi tétovázás után.

- Újabb hazugság? – álltam fel gúnyosan mosolyogva, majd miután elnyomtam a leégett csikket a kocsi hamutartójában, magamra csuktam az ajtót, és indítottam.

~¤~

A felszabadított délutánomat vásárlásra fordítottam, beszereztem egy Taylort ábrázoló Team Jacob pólót Emmának, néhány apróbb Vancouverre jellemző szuvenírt a barátoknak, valamint egy-egy Vancouver Canada feliratos felsőt apámnak és a macának. Visszaérkezve a szállodához alighogy lepakoltam a szobában, kopogtattak az ajtón. Amikor kinyitottam, döbbenten meredtem a látogatóra, akire legkevésbé sem számítottam.

- Ma ráérek, ha van még kedved velem vacsorázni – somolygott az orra alatt meghökkent arckifejezésem láttán.

- Ha megvárod, amíg lezuhanyozom és átöltözöm, mehetünk – vigyorogtam rá vissza immár sokkal jobb hangulatban.

- Feltéve, hogy nem kell addig az ajtó előtt ácsorognom – villantotta fel a fogait,mire észbe kapva befelé invitáltam. Felfedezve a hanyagul az ágyra dobott zacskóból kilógó Team Jacob feliratos pólót, még szélesebb vigyor terült el az arcán.

- Nocsak, látens rajongóm vagy?

- Ne reménykedj! – forgattam körbe a szemeimet, ám a mosoly továbbra sem hervadt az arcomról. – Amíg fürdök, aláírnád? – nyomtam a kezébe az erre a célra vásárolt textilfilcet.

- Mit írjak rá? – hallottam immár az ajtó túloldaláról, miközben sietősen dobáltam le magamról a ruhát.

- Mondjuk… szeretettel Emmának! – kiabáltam vissza, hogy elnyomjam az időközben megnyitott zuhanyból hulló vízcseppek zaját. Éppen a csapot készültem elzárni, amikor meghallottam a telefoncsörgést, majd azt követően Taylor hangját.

- Emma keres, felvegyem?

- Megtennéd? Azonnal jövök, csak magam köré tekerem a törölközőt – válaszoltam

vissza.

Sietősen burkolóztam bele a puha textilbe, azután úgy, ahogy voltam, vizesen kirobbantam a fürdőből. Elképedve vettem észre, hogy Taylor fesztelenül cseverészik a lánnyal.

- Megjött közben, adom neked – köszönt el tőle felém nyújtva a telefont.

- Mondd, hogy csak álmodom! – hallottam a vonal túlsó végéről. – Nem hiszem el, hogy az imént Taylorral beszéltem! De mit keres ott nálad, miközben te fürdesz? – hallottam ki az álmélkodást a hangjából.

- Épp vacsorázni készülünk – feleltem a várható reakciótól előre somolyogva az orrom alatt.

- Te Taylorral fogsz vacsorázni? Na ne, nem létezik, hogy ekkora mázlista vagy! – kiáltott fel kedvenc barátnőm. A fiú felé pillantva láttam milyen jól szórakozik a párbeszéd alatt, ajkáról le nem hervadó vigyorral követte az eseményeket.

- Pedig de – válaszoltam sietősen. –, ezért ha nem haragszol most leteszem, mert még fel is kell öltöznöm. Majd később visszahívlak.

Miután bontottam a vonalat, Tay sóvárgó pillantásától kísérve, töprengve nyitottam ki a szekrényajtót. Mivel a fiú csak egy lezser inget viselt a farmernadrágjához, én sem akartam túlöltözni, ezért kivettem a kedvenc rövid farmerszoknyámat, és egy hozzá illő, nem túl mélyen kivágott felsőt kiválasztva újra a fürdőszobába indultam.

- Hova megyünk? – léptem ki kisvártatva immár felöltözve, arcomon szolid sminkkel.

- Legszívesebben itt maradnék veled kettesben, de mivel nincs a szobádban kanapé, máshol kell beszélgetnünk – somolygott az orra alatt.

- Kanapé? – húztam fel a szemöldököm értetlen arckifejezést vágva.

- Mindegy, nem érdekes – kerülte ki a választ, miközben kifelé terelgetett.

- Ő is velünk vacsorázik? – súgtam oda a hallban várakozó testőrt megpillantva, mire felnevetett.

- Csak, ha ragaszkodsz hozzá – kacsintott rám incselkedve.

A hangulatos kis steak house-ba lépve érdeklődőn néztem körbe. Nem volt tömve a helység, de sokan voltak, a pincérek megállás nélkül hordták ki az ételeket. Taylor a terem hátsó részében lévő bokszok felé kísért, majd miután hellyel kínált, magyarázkodni kezdett.

- Bár itt viszonylag kevés rajongó fordul meg, mégse akarom, hogy beszélgetés közben megzavarjanak.

Néhány percig szótlanul tanulmányoztuk az étlapot, majd mikor leadta a pincérnek a rendelésünket, emlékezve a róla olvasott cikkekre, elnevettem magam.

- Most is a jól bevált marhasteak? Egy sushi már kamikaze megmozdulás lenne? – húztam a megrögzött szokásain gúnyolódva.

- Brr, nem szeretem a nyers döglött állatokat – berzenkedett a gondolattól.

- Pedig néha igazán lehetnél kicsivel nyitottabb. Ha még sosem próbáltál valamit, miből gondolod, hogy nem tetszene? – Kis ideig elgondolkodva nézett rám, majd lezárva a témát rávágta:

- Egyszerűen csak tudom, és kész.

- Élmény veled vitázni – csóváltam meg a fejem vigyorogva.

- Beszélgetni szeretnék veled, nem vitázni – nézett a szemembe komoly arccal.

- A vita is a kommunikáció egy formája – vontam meg a vállam. – Az értelmes észérvek felépítése megmozgatja az agyadat. – Látva, hogy nem sikerült meggyőznöm az elméletemről, mivel nem akartam elrontani az estét, témát váltottam. – Mi a helyzet azzal a kanapéval?

- Még mindig azon az elszóláson kattogsz? – nevette el magát, majd heves bólogatásomra belekezdett a magyarázatba. – Többször megkérdezték már tőlem, hogy milyen egy tökéletes randi, amire azt a választ szoktam adni, hogy akár egy beszélgetés a kanapén is lehet az.

- És valóban így gondolod? – faggattam hitetlenkedve.

- Miért, tőled ez annyira távol áll? – kérdezett vissza enyhén zavarban.

- Nem erről van szó. Persze, hogy jól tudnám magam érezni egy ilyen szituban is a megfelelő társaságban, de ez annyira… - haraptam félbe a mondatot.

- Annyira milyen? – próbálta kihúzni belőlem a választ.

- Annyira nyugdíjas! – kuncogtam fel, mire az ő arcán is felvillant a vigyor.

- Szóval szerinted nyugdíjas vagyok?

- Egy kicsit – bólogattam még mindig mosolyogva.

- Akkor lássuk, milyen a számodra tökéletes randi – szegezte nekem a kérdést.

- Hogy milyen is? Hunyd be a szemed, és képzeld magad elé a képet – kezdtem bele néhány másodperc gondolkodás után. – Kora nyár este van, a levegő az évszaknak megfelelően nyíló virágok bódító illatától terhes, s miközben a szabadban kéz a kézben sétálgatsz azzal, akinek már a látványától is hevesebben ver a szíved, kötetlenül beszélgetve ismerkedtek. Kis idő múlva leültök egy padra, hogy a csillogó víztükrön visszaverődő csillagok miriádjában gyönyörködve folytassátok tovább. Végül leheveredtek a fűbe, s a ciripelő tücskök zenéjétől kísérve néztek laptopon egy csöpögősen romantikus filmet, mint amilyen a Szerelmünk lapjai. Közben néha önkéntelenül is hozzá-hozzá érsz a másikhoz, majd mikor véget ér a történet, a hangulat bűvöletének hatása alatt megtörténik az első csók, amit már az első perctől fogva remegve vágytál. – Az emlék felidézésétől összeszorult a torkom, így zavartan nyúltam a pohár után azt remélve, hogy a vízzel együtt a feltörekvő képet is visszaküldhetem a mélybe.

- Tudtam, hogy valahol mélyen eltemetve van egy romantikus éned is – szólalt meg Taylor az elképzelt jelenettől nagyot nyelve.

- Ötévente egyszer veszem elő, hogy leporoljam, addig még hátravan három év – igyekeztem elpoénkodni a ránk telepedett hangulatot.

Úgy tűnt a kölyök vette a lapot, mert témát váltva vicces történeteket kezdett mesélni, így a vacsora hátralévő része ezzel a jókedvű nevetésekkel tarkított ismerkedéssel telt. Noha késő volt már, egyikünknek sem akarózott megszakítani az estét, végül mikor egy lány szabadkozva odajött autogramot kérni, szedelőzködni kezdtünk.

- Köszönöm a kellemes estét – mosolyogtam rá a szobám ajtaja előtt.

- Legnagyobb meglepetésemre, én is nagyon jól éreztem magam – felelte szemtelenül vigyorogva. A fejemet ingatva kinyitottam az ajtót, ám mielőtt végleg hátat fordíthattam volna, megállított.

- Nekem is a Notebook a kedvenc romantikus történetem – szólalt meg halkan némi tétovázás után, miközben kitágult pupillákkal nézett a szemembe.

Sejtettem, hogy mire készül, ezért lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy egyre közelebb hajol hozzám, ám mielőtt ajka hozzáérhetett volna az enyémhez, egy lépést hátralépve becsuktam az orra előtt az ajtót. Hátamat nekidöntve lehunyt szemmel vártam, hogy csillapodjon a szapora légzés, amit Taylor közelsége váltott ki belőlem. Egy hirtelen mozdulattal megfordulva kikémleltem a kis lyukon, s mikor megláttam, hogy még mindig dermedten áll ugyanott, feltéptem az ajtót.

- Visszajátszás? – rebegtem kipirultan, mire arcán halvány mosollyal a nyakszirtemre simította a kezét, hogy közelebb húzzon. Azonban mikor már az ajkamon éreztem forró leheletét, s lehunyt pillákkal vártam, hogy végre megcsókoljon, a nyakamhoz hajolva a fülembe súgta:

- Majd legközelebb.

A szemem hitetlenkedve pattant fel, majd mikor láttam, hogy rendíthetetlenül készül távozni, úrrá lett rajtam a csalódottság. A kelleténél hangosabban csaptam be az ajtót, ám a túloldalon ismét nekidőlve, a fejemet ingatva elmosolyodtam. Szép volt, kölyök!