8. fejezet

Ma nem volt forgatás, ezért későn ébredve még lustálkodtam egy kicsit az ágyban. A telefonért nyúlva Emma számát akartam tárcsázni, amikor észrevettem, hogy a kijelző még az éjjel érkezett üzenetet jelez Taylortól.

Lenne kedved velem tölteni a szabadnapot?

Mosolyogva hívtam a számát, kíváncsian várakozva milyen ötlettel áll elő. A telefon hosszasan kicsengett, végül már épp fel akartam adni, amikor végre felvette.

- Szia! Mire gondoltál? Még mindig nincs kanapém – vágtam a közepébe vigyorogva.

- Ezt ezentúl mindig megkapom tőled, igaz? – nevetett fel ő is. – Neked mihez lenne kedved? – dobta vissza a labdát biztosra menve.

- Amihez nekem lenne, abba te úgysem mész bele, szóval… - húztam kicsit, végül gonosz mosollyal kiböktem az ötletem – Mit szólnál a vancouveri Vidámparkhoz? – A vonal túlsó végén döbbent csend támadt, végül óvatosan vonakodni kezdett.

- Azt hiszem, ez nem a legjobb ötlet.

- Miért nem az? Ismét a nyugdíjas éned kerekedett felül? – gúnyolódtam tegnapi ténymegállapításomra visszautalva.

- Nem erről van szó, csak nem akarom, hogy megrohamozzanak a rajongók, miközben veled vagyok – próbált lebeszélni a javasolt programról.

- Vegyél fel valami csöves göncöt napszemüveggel, baseball sapkával, és ha nem vigyorogsz folyamatosan, meg sem fognak ismerni – ragaszkodtam továbbra is a veszélyesnek ítélt szórakozáshoz. – Na, Taylor! Jó móka lesz, meglátod! Éljünk veszélyesen, kell az adrenalin. Ha nagyon eldurvul a helyzet, ígérem, eljátszok egy epilepsziás rohamot, hogy a földön fetrengve magamra vonjam a figyelmet, amíg elmenekülsz.

- Dilis vagy, de jó, legyen – nevetett fel az eszement ötleten, elfogadva az alkut. – Akkor ebéd után érted megyek, mondjuk kettőre, oké?

- Legyen inkább három, még valamit el kell intéznem előtte – búcsúztam el, azután rögtön Kristen számát ütöttem be, hogy az imént eszembe jutott dologra rákérdezzek.

- Szia, Tita vagyok! – mutatkoztam be, mivel fogalmam sem volt, hogy el van-e neki mentve a számom. – Van még abból a jóféle jointból? Életbevágó lenne!

- Van, persze, de egyedül akarsz bulizni? Összejöhetnénk megint, mint a múltkor – felelte még enyhén álomittas hangon.

- Benne vagyok, viszont ezzel most más terveim vannak – titokzatoskodtam, mivel nem akartam, hogy bármit is megsejtsen a dologból. Bár kedveltem, de a mai napot kettesben akartam tölteni Taylorral. – Átmehetek érte ebéd után?

- Persze, gyere csak! – egyezett bele azonnal, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.

Miután a szokásosnál kicsivel korábban elfogyasztottam a hotel éttermében az ebédemet, és megjártam Kristenhez az oda-vissza utat, épp annyi időm maradt a megbeszélt időpontig, hogy gyorsan átöltözzek valami lazábba. Kris persze kíváncsian érdeklődött mi a tervem mára, de hajthatatlan maradtam, és csak ködös válaszokat adtam. Időközben eszembe jutott, hogy elfelejtettem visszahívni Emmát, de mivel ebben a percben kopogtattak az ajtómon, egy legyintéssel ismét elhalasztottam a beszélgetést.

- Még mindig ragaszkodsz hozzá? – szegezte nekem a kérdést bizonytalanul Taylor, amikor feltárult az ajtó.

- Nem tudsz róla lebeszélni – vigyorogtam vissza, összehúzott szemöldökkel vizslatva külsejét.

- Mi az, nem elég csöves? – kérdezte somolyogva.

- Még felnyalhattál volna egy-egy feltűnő nonfig tetkót a karodra meg a nyakadra, és egy vastag kutyalánccal, valamint az összes ujjadra felhúzott különböző formájú pecsétgyűrűkkel kiegészítve tökéletes lenne az összhatás, de így elég kommersz – feleltem halálosan komoly képet vágva.

- Ó, Jézus! Ezt nem mondod komolyan! – forgatta a szemeit, mire nem bírtam tovább, és kitört belőlem a nevetés.

- Persze, hogy nem, de azért lásd be, remekbeszabott álca lett volna.

- Elképesztő csaj vagy, ugye tudod? – ingatta a fejét vigyorogva, miközben már a folyosón terelgetett.

- Épp ezért érdekellek – kacsintottam rá magabiztosan.

Hétfő lévén szerencsére nem volt zsúfolt a szabadidős park, de minden eshetőségre készen a közelünkben volt Taylor testőre is. Az elsőre bevállalt hullámvasút után már minden gátlását levetkőzve élvezte velem együtt a szórakozást. Sorra ültünk fel a különböző lélekvesztőkre, amikor a szemem megakadt a külsejében békebeli körhintákat idéző, ámde modernesített változatú monstrumon.

- Ezt ki kell próbálnod! – húztam felé gyermeki lelkesedéssel, majd hirtelen megtorpantam.

- Mi az? – nézett rám meglepetten.

- Gyere velem! – ragadtam meg a kezét a mosdók felé igyekezve, mikor eszembe jutott, hogy ez a megfelelő pillanat. A meghökkenéstől ledermedve tűrte, hogy a férfi vécébe vonszoljam, magunkra csukva az egyik fülke ajtaját.

- Nem várhatnánk ezzel, amíg hazaviszlek? – vetett rám egy lapos pillantást, teljesen félreértve a helyzetet. – Tudom, hogy laza csaj vagy, na de ez mégiscsak egy vécé – súgta oda undorral a hangjában.

- Ó, Jézus, te azt hitted, hogy neked esek? – kuncogtam fel, amikor leesett, mire céloz. – Majd szólok, ha rád mozdultam, oké? Addig ne éld bele magad feleslegesen – kacsintottam rá, miközben a táskámból előhúztam a Kristentől beszerzett zsákmányt.

- Itt akarsz betépni? – ráncolta össze a homlokát, amire határozottan bólintottam.

- Bízz bennem, fantasztikus élmény lesz! – győzködtem immár az első slukkot leszívva. A következőt Taylornak szántam, ám ajkait tüntetőleg préselte össze. – Kérlek, tudom, miről beszélek, én már kipróbáltam! – kérleltem húzódozását látva, mire végre belement, hogy átfújjam a füstöt.

Néhány slukk után eloltottam a cigit, azután kajánul vigyorgó arcoktól kísérve kisiettünk a mosdóból.

- Most mindenki azt hiszi, hogy szexeltünk – pironkodott, miközben már a körhinta felé igyekeztünk.

- Mit foglalkozol vele? Mi tudjuk, hogy nem így történt, és ez a lényeg, nem? – vontam meg a vállam.

Szótlanul ingatva a fejét ült be a mögöttem lévő hintába, de egy mozdulattal megtekerve az enyémet, szembefordultam vele. Rákapaszkodva a hinta vasára jeleztem, hogy tegye ő is ugyanezt, majd mikor megindult alattunk, közel hajolva hozzá beszélni kezdtem.

- Hunyd be a szemed, és képzeld azt, hogy egy magas fennsíkon vagy. Körülötted hófödte hegyek magasodnak égbe nyúlóan, de a talpad alatt harsogó zöld a fű. A valószínűtlenül kék égen fátyolfelhők úsznak, melyek éppen csak meg-megszűrik a Nap sugarait. A felhők alatt sasok kőröznek vijjogva, áldozatukra lesve, hatalmas, méltóságteljes, gyönyörű sasok, a levegő bajnokai. – Miközben beszéltem, a hinta gyorsuló körökben szállt fel a magasba. – Megirigyelve gondtalan életüket szaladni kezdesz, és a szakadék szélén elrugaszkodsz. Hirtelen szárnyaid nőnek, a levegő tenyerére emel, segítve az első, bizonytalan karcsapásokat, végül az aerodinamikát kihasználva emelkedni kezdesz. A semmihez sem fogható élménytől megittasodva buksz alá, hogy zuhanórepülésben ereszkedj lejjebb, aztán újabb erőteljes karcsapásokkal ismét a magasba emelkedsz. Nem köt többé a földhöz semmi, szabad vagy, súlytalan és boldog. A sasok szemével látod az alattad elterülő valószerűtlenül összezsugorodott, apró maketthez hasonlatos tájat, nyakadon szél borzolja fel csiklandósan a pehelytollakat. Tiéd a végtelen, a kék ég, erős vagy, elpusztíthatatlan, és elönt a mérhetetlen nyugalom – végre hazataláltál.

Az utolsó kiejtett szó után kinyitva a mindeddig becsukott szemem, elégedetten észrevételeztem ellazult vonásait, majd a hatást fokozva puhán megcsókoltam. A körhinta közben lelassult, majd megállt, ám Taylor még mindig lehunyt pillákkal élvezte az általam életre hívott varázst. Amikor végre kiszálltunk, percekig nem jutott szóhoz az átélt élmény hatása alatt ragadva, végül mikor újra hangjára talált, elképedten bámult rám.

- Ez hihetetlen volt! – jelentette ki halk, reszelős hangon. – Még sosem volt ehhez fogható élményben részem.

- Mondtam, hogy bízz bennem. A fű felerősítette a hatást – feleltem mosolyogva. – Látod, ha használod a képzeleted, milyen egyszerű dolgok okozhatnak földöntúli örömöt?

- Te gyakran csinálsz ilyet? – kérdezte felém fordulva.

- Nem, de néha segít helyretenni a felborult egyensúlyt, és újra megtalálom a lelki békémet – értetlen arckifejezését látva felnevettem, majd témát váltva a dugóhúzóra mutattam. – Felejtsd el, inkább próbáljuk ki ezt is!

A spirális szerkezet után a centrifuga következett, aminek végeztével bár nekem semmi bajom nem volt, de Taylor elzöldült arccal, enyhén tántorogva szállt ki.

- Rosszul vagy? – kérdeztem aggodalmasan, mire bólintott.

Bűntudatos képpel támogatva igyekeztem vele a mosdó felé, ám nem bírta ki odáig, félúton kidobta a taccsot egy bokor tövében. Végül sikerült eljutni a mosdóhoz is, ahonnan némileg rendbe szedve magát jött ki.

- Hazaviszlek – jelentettem ki még mindig szürkés színben játszó arcára tekintve.

Szótlanul bólintott, majd szállt be a kocsiba, ahol az ülést hátradöntve agonizált egészen a szállodáig. Be akartam kísérni a lakosztályába, de az ajtóban megtorpant.

- Innen már menni fog egyedül is.

- Még mindig szarul vagy, ne jöjjek be? – ajánlkoztam, makacsul ragaszkodva a maradáshoz.

- Csak hagyj magamra, és menj haza! – válaszolt élesen, ellentmondást nem tűrő hangsúllyal.

Szótlanul fordultam meg, hogy a szálloda előtt taxit fogva, immár véglegesen elrontott hangulatban érjek haza.

~¤~

Másnap szorongva tébláboltam a szokásos reggeli gyülekező környékén Taylorra várva, de úgy látszott, ma késni fog. Kris és Rob társaságában épp az elmaradhatatlan reggeli italomat szürcsölgettem, amikor végre megérkezett. Aggodalmasan pásztáztam az arcát, de a tegnapi rosszullétnek nyoma sem volt.

- Sziasztok! – lépett oda szikrázó fogvillantással, mire félszeg mosollyal reagáltam.

- Sajnálom a tegnapot – mondtam halkan.

- Ne sajnáld, a végét kihagytam volna, de összességében nem volt rossz – felelte engedékenyen.

- Akkor nem haragszol? – kérdeztem hitetlenkedő hangsúllyal. – Mert az este úgy tűnt, hogy többet szóba sem állsz velem.

- Nem haragszom, csak nem akartam, hogy abban az állapotban láss – bökött meg játékosan, mire végre fellélegeztem.

- Hé, ti tegnap együtt voltatok? – esett le Kristennek. – Mi történt, Taylor túl sokat szívott? – nézett rám kérdőn, de bűntudatos képpel hallgattam.

- Kidobtam a taccsot – válaszolt helyettem Taylor fülig érő szájjal.

- Az kemény lehetett, legalább Tita ölébe rókáztál? – röhögött fel Robert a gondolattól.

- Megérdemelte volna, de úriember voltam – vigyorgott a kérdezett, mire én is felkuncogtam.

- Tényleg sajnálom, de azt hittem, kemény hapsi vagy – néztem rá kihívóan.

- Az is vagyok, de többet nem szívok – jelentette ki határozottan.

- Rá se ránts, kölyök, az elején velem is előfordult – verte hátba Robert, majd tovább kíváncsiskodott. – Áruljátok már el hol voltatok!

- Vidámparkban – vágtuk rá egyszerre, mire elkerekedtek a szemei.

- Hogy tudtad erre rávenni? Nem tapostak el a rajongók? – tette fel kérdést mindkettőnknek.

- Nem ment simán, de rádumált – válaszolt helyettem a fiú. – És nem fogod elhinni, de meglepő módon zökkenőmentesre sikeredett. Leszámítva persze a végét.

Robert még mindig a fejét ingatva indult a kamera elé, mikor David jelezte, hogy ideje kezdeni. Ma azt a jelenetet forgatták, amikor Jake a karjában viszi fel Bellát a hegyre, és látva Taylor erőtől duzzadó izmait, szívesen cseréltem volna Krissel. A fantáziám elragadott, elképzeltem, ahogy a nyakát átfogva, fejemet a mellkasára hajtva hallgatom a szívverését, mire nagyot sóhajtottam. Ráeszmélve, hogy ismét ő jár a gondolataimban, hirtelen zavartan belepirultam. Az ebéd könnyed csevegéssel telt, a tegnapi rosszul végződött nap utáni nyomott hangulatnak nyoma sem maradt. Taynek volt egy kis üresjárata, ezért étkezés után elsétáltunk a sziklákhoz, ahol legutóbb olyan durván rátámadtam.

- Tudod, annak ellenére, hogy egyre több időt töltünk együtt, alig ismerlek – nézett rám sokatmondóan, miközben letelepedtünk. – Úgy érzem, te átlátsz rajtam, én viszont egyáltalán nem igazodok ki rajtad.

- Ez így tökéletes – vigyorogtam rá, szándékosan nem véve a lapot.

- Kinek? – kérdezett vissza elkomolyodva.

- Nekem – feleltem önelégülten, majd látva még jobban elkomorodó arcát, megadóan felsóhajtottam. – Oké, mire vagy kíváncsi?

- Voltál már szerelmes? – faggatott rögtön beletrafálva az egyik legkényesebb témába.

- Voltam, persze. Ahogy gondolom te is – dobtam vissza a labdát, mire bólintott.

- Miért lett vége? – kutakodott tovább a lelkemben vájkálva, és a kérdésre arcomon átsuhant egy felhő.

- Melyiknek? – kérdeztem vissza remélve, hogy kikerülhetem a választ.

- Tehát többször voltál – állapította meg roppant mód éles elméjűen. – Mindegyik érdekel.

- Engem meg a pólód érdekel – vigyorogtam el magam ismét, igyekezve más mederbe terelni a beszélgetést.

- Mi a baj a pólómmal? – hökkent meg a gyors gondolatváltástól. – Nem tudlak követni.

- Nekem adhatnád – néztem rá kihívóan, megkönnyebbülve a gondolattól, hogy az elterelő hadművelet ismét bevált.

- Majd kapsz egy tisztát, ha annyira ragaszkodsz hozzá – nevetett fel végül, mikor rájött, hogy valóban komolyan gondolom.

- Ezt akarom – vágtam rá határozottan.

Egy percig fürkészőn nézett a szemembe, végül a fejét ingatva lehúzta a szűk, fekete felsőt, majd miután megszagolva makulátlannak ítélte, felém nyújtotta.

- Oké, nem büdös, viheted.

- Aláírod nekem? Más nem kell rá, csak a neved. – Rövid kotorászást követően ráleltem a táskámban a textilfilcre, amit felé nyújtottam.

- A legkülönösebb lánynak, akit valaha ismertem – olvastam fel a ráfirkantott szavakat, mikor visszaadta. – Olyan vagy, most hogy fogom így odaadni Emmának? – nyafogtam megjátszottan.

- Ne vetíts, tudom, hogy megtartod magadnak, mivel Emmának vettél másikat – kacsintott rám átlátva a szitán.

- Talán… de az is lehet, hogy odaadom Anitának – dőltem hátra a könyökömre támaszkodva.

- Nehezedre esne beismerni, hogy valójában kedvelsz, igaz? – ingatta a fejét, miközben mozdulatomat követve ő is hátra akart dőlni, de fájdalmasan felszisszent. – Kristent fogyókúrára fogom. Azt hiszem megerőltettem a hátizmaimat.

- Talán csak egy csomó. Megnézzem? – ajánlottam fel a segítségemet, majd kétkedő arcát látva hozzátettem – Tizenkét év sport után el tudom lazítani az izmaidat.

- Én is sportoltam, mégsem értek hozzá – fordított nekem hátat mégis, hogy hozzáférjek.

- Te nem, de én igen – zártam le a témát már az izomkötegeket tapogatva.

Hamarosan ráleltem a jobb lapockájánál lévő csomóra, amit bár óvatos mozdulatokkal kezdtem el lazítani, ennek ellenére újra felszisszent.

- Csináld csak, jó lesz ez – szólt rám, mikor ujjaim várakozón megálltak.

Miután teljesen szétmasszíroztam a csomót, még átgyúrtam az izmait mindenhol, amit elégedett sóhajtások kísértek. Kellemes tapintású, sima bőrét érintve egyre szaporábban vert a pulzusom, végül teljesen megfeledkezve magamról már egészen gyengéden simogattam végig a vállát.

- Ez kellemes – nyögött fel élvezet teljes hangon.

- És ez? – hajoltam közel hozzá, hogy ajkammal végigkövessem a nyaka ívét.

- Gyere ide – fogott rá a csuklómra, hogy az ölébe húzzon.

Immár szemből, a combjait közrefogva az enyémekkel simítottam végig az erőtől duzzadó mellizmokon, minek hatására a fenekembe markolva egészen közel húzott, hogy azután hevesen megcsókoljon. A hajába túrva néhány percig lehunyt szemmel adtam át magam az élvezetnek, majd mellkasának feszítve tenyeremet, hátrébb toltam magam.

- Ne itt, megláthatnak – suttogtam elfúló hangon.

Ajkamat keresve öntudatlanul kapott felém, majd mikor eljutottak hozzá a szavak, beleegyezően bólintott. Vonakodva tápászkodott fel, hogy visszainduljunk, miközben az arcára nézve láttam, mennyire nehezére esik nyugalmat színlelni, a felszín alatt vibráltak izmai az elfojtott vágytól. Néhány perc hallgatag lépés után végül felém fordult.

- Ma is velem vacsorázol? – kérdezte visszafojtott lélegzettel.

- Örömmel – mosolyogtam rá, mire elégedetten villantotta fel fogait.

Legszívesebben átkarolva a derekát sétáltam volna vele vissza, mivel még mindig egész testemben bizseregtem kellemesen érintésének emlékétől, de időközben a rajongók látóterébe értünk, ezért ehelyett biztonságos távolságra húzódtam tőle.

- Mi van, haver, a vadmacska letépte rólad a pólót? – szólt be Alex, mikor visszaértünk a csapathoz.

- Irigykedsz, hogy nem a tiédet, mi? – vágott vissza a fiú.

- Ugyan, ha nem lennék nős, esélyed sem lenne – felelte Alex önelégülten.

- Túl nagy az önbizalmad – vetettem oda lesajnálóan, mire gúnyosan elmosolyodott.

- Te is tudod szivi, hogy így van. Ha akarnám, már rég a tenyeremből ennél.

- Meghagyom a kiváltságot Mrs. Meraznak. Ahogy a zokni- vagy kondenzcsíkos alsógatya mosást, kakás pelenka ürítést, és egyéb hasonló ínyencséget – kacsintottam rá szemtelenül vigyorogva.

- Ugye tudod, hogy gonosz vagy? – súgta a fülembe Taylor, mielőtt magamra maradtam, de hangja közben elfojtott nevetéstől remegett.

A délután hátralévő része szinte elrepült, számomra is meglepő izgalommal vártam az újabb randit, amit Taylor társaságában tölthettem. Miután visszaértem a hotelbe, rögtön készülődnöm kellett, mivel alig másfél órám maradt érkezéséig, és ma különösen csinos akartam lenni. A hajamat megmosva gondosan húztam ki egyenesre szárítás közben, majd kiválasztva egy visszafogottan elegáns, ámde az előzőnél kicsivel többet sejtető ruhát, a sminkemet is elkészítettem. Végül egy könnyed, virágos-gyümölcsös illatot magamra fújva bevetésre készen álltam. A tükörbe pillantva elégedetten szemléltem a külsőmet, bár némi aggodalommal töltött el a gondolat, hogy kicsit túlöltöztem, azonban mikor a várva várt kopogást követően szélesre tártam az ajtót, megnyugodva fújtam ki a levegőt.