12. fejezet

Miután a szükséges papírokat aláírva kijelentkeztem a hotelből, meglepetten fordultam a nevemen szólító női hang felé.

- Hello, Cathy! Nem úgy beszéltük meg, hogy majd a reptéren leadom a kocsit? – bámultam rá meglepetten, mikor végre feleszméltem az elkalandozó gondolataimból.

- De igen, azonban akkor még nem sejtettem, hogy lesz némi gubanc – sóhajtott fel, majd értetlenkedő arckifejezésemet látva folytatta – A reptéren vár néhány újságíró, akik arra számítanak, hogy szolgáltatsz nekik valami szaftos sztorit mielőtt hazautazol, ezért jobbnak láttam, ha elkísérlek.

- Hogy mi? – húztam össze a szemöldököm.

- Az elmúlt napokban sok időt töltöttél együtt Taylorral, aztán ott voltak a fotók Alexszel… – harapta félbe a mondatot.

- Te most komolyan azt gondolod, hogy a nem létező hódításaimmal fogom szórakoztatni az újságírókat? – kérdeztem élesen, közben már az autó felé tartva.

- Nem, nem erről van szó, csak figyelmeztetni akartalak, hogy készülj fel egy esetleges rögtönzött interjúra – magyarázta kedvesen.

- Cathy, én képtelen vagyok most beszélni bárkivel is – feleltem színtelen hangon, odanyújtva neki a kocsi kulcsát.

- Ugyan, hiszen az első nap is remekül megoldottad – mosolygott rám immár a kormány mögött.

- Nem megy, Cathy. Most nem.

- Taylor miatt, igaz? – faggatott, de makacsul hallgattam. – Láttam Ryant* a hallban szóval, ha jól sejtem nálad töltötte az éjszakát.

Továbbra sem válaszoltam, ám a napszemüveget levéve felé néztem, s könnyes tekintetem a szemem alatt sötétlő karikákkal beszédesebb volt minden szónál.

- Megoldjuk valahogy – küldött felém egy minden értő, bíztató mosolyt miközben indított.

A reptérnél a bejárattól távolabb álltunk meg, majd miután megbeszéltük, hogy Cathy elvonja az lesifotósok figyelmét, sikerült észrevétlenül átjutnom az ellenőrzőkapun ahova már nem jöhettek utánam. A kis akciónknak köszönhetően alig néhány perces várakozást követően fel is szállhattam az Amszterdam felé tartó gépre, ahol nagyot sóhajtva süllyedtem bele az ülésbe. A kellemesen töltött éjszaka képeit felidézve arcomon elrévedező mosollyal bámultam ki az ablakon, amikor a mellettem lévő helyre leült valaki. Oda sem nézve pörgettem tovább a képkockákat, míg végül ahhoz a fotóhoz értem, amikor Taylor felébredve rádöbben, hogy nélküle utaztam el.

- A francba! – mormogtam az orrom alatt, hiába keresgélve táskámban a telefont. – Hát ez remek! – tettem még hozzá ráébredve, hogy valószínűleg a párnám mellett hagytam.

- Segíthetek? – hallottam meg a mellettem ülő kellemes hangját. – Gabriel vagyok – mutatkozott be mikor felé fordultam.

- Tita – feleltem miközben végigfuttattam tekintetem a jóképű, sötétszőke hajú srácon. – Semmi gond, csak a szállodában hagytam a telefonom – vetettem rá egy halvány mosolyt.

- Itt az enyém – nyújtotta át a sajátját, amit néhány másodperc gondolkodás után visszautasítottam.

- Köszönöm, de inkább mégsem veszem igénybe – ráztam meg a fejem. – Talán jobb ez így.

- Pasi ügy? – kacsintott rám mindent értő vigyorral az ajkán, mire bólintottam. – Nem lenne jobb felhívni, és túlesni rajta? Lehet, hogy életed legnagyobb hibáját követed el. – Színpadiasan eltúlzott vészjósló arckifejezését látva felnevettem, azután újra elkomorodtam.

- Vagy épp ellenkezőleg. Akkor követnék el hibát, ha megtenném. Ki tudja talán az, hogy ott maradt a telefonom egyfajta égi jel volt – vontam meg a vállam, ám hangom nem csengett határozottan.

- Ó, jajj, ismét egy sorshívő? – ingatta a fejét ijedt arcot vágva, mire újra elnevettem magam. – Tudod, véleményem szerint a legbénább dolog a rossz döntéseket a sors kezére hárítani ahelyett, hogy bevallanánk magunknak, ezt bizony durván elcsesztük – kacsintott rám, de figyelmen kívül hagytam az utalást. – Mit csinálsz Amszterdamban? – kérdezősködött témát váltva.

- Átszállok egy másik gépre – somolyogtam az orrom alatt lehervadó vigyorát látva.

- Hát persze, miből is gondolhattam, hogy szerencsém lesz?! – kiáltott fel eltúlzott grimasszal. – És onnan hova?

- Haza Budapestre – feleltem miközben a gép felszállt.

- Ezek szerint nem sok esély van rá, hogy újra találkozunk – állapította meg elkomorodva, mire megráztam a fejem.

- És Te? Mit tervezel Amszterdamban? – kérdeztem kíváncsian.

- Meglátogatom egy barátomat az egyetemről. Tudod, egy kis bűnös lazulással egybekötött kikapcsolódás – nézett rám sokatmondóan vakítóan kék szemével, és én értve a célzást újra elmosolyodtam.

- Coffee shopok, piros lámpás negyed?

- Bűnös város, még bűnösebb erkölcsökkel – kacsintott rám élveteg arckifejezéssel.

- Egy kis haladó szellemű sütizésben én is benne lennék egyszer, de a lányokat kihagynám. Kár, hogy mindössze negyven percem van az átszállásra, mert szívesen megnéztem volna a várost – sóhajtottam fel.

- Megpróbálhatjuk becserélni a jegyed egy későbbi gépre – vetette fel az ötletet reménykedve, ám megráztam a fejem.

- Nem lehet. Várnak az otthoni reptéren, és fáradt is vagyok – néztem rá bocsánatkérően, azután befejezve a beszélgetést ismét az ablak felé fordultam.

~¤~

A gép döccenésére ébredve meglepetten észrevételeztem, hogy az egész utat átaludtam.

- Épp időben – mosolygott rám Gabriel az övét csatolva.

- Ne haragudj, hogy ilyen pocsék beszélgetőpartner voltam – néztem rá szégyenkezve.

- Ugyan, láttam, hogy nyúzott vagy ezért nem is erőltettem, különben egy percet sem hagytalak volna aludni – kacsintott rám magabiztosan.

Együtt szálltunk le a gépről, és indultunk a csomagjainkért, azután a váróban zavart toporgást követően a kezembe nyomott egy névjegykártyát.

- Ha esetleg késztetést éreznél egy kis sütizésre… - harapta félbe a mondatot.

- Örülök, hogy megismertelek – vettem el tőle somolyogva, azután elbúcsúztam.

Újabb gép, újabb becsekkolást követő fel- majd leszállás, végül megérkeztem a Ferihegyi reptérre, ahol Emma szaladt felém a váróban.

- Jajj, de jó újra látni! – ölelt át vehemensen.

- Emma, kipréseled belőlem a szuszt – nyögtem fel vigyorogva, mire hirtelen elengedett.

- Ezúttal megmenekültél, de a kocsiban mindent el kell mesélned – fenyegetett meg a kijárat felé haladva, azonban úgy tűnt útközben megfeledkezett erről, mert hazáig megállás nélkül ömlött belőle a szó.

Az üres lakásba érve rezignáltam észrevételeztem, hogy senki sem várja izgatottan hazajövetelem, ám Emma szóáradata nem engedte eluralkodni rajtam a rosszkedvet. Miközben az ágyamra helyezett bőröndben az ajándékát kutattam, a széthányt kupac tetején billegő műanyag tasakból kicsúszott Taylor pólója.

- Te jó ég, ezt Taylor viselte? – ragadta meg Emma az egyszerű fekete pólót, amin a nekem szánt szavak díszelegtek.

- Az az enyém! – kaptam utána hevesen közben barátnőm kezébe nyomva a neki vásárolt Jacobos fotóval nyomott felsőt, melyen a személyre szóló aláírás virított.

- Jézusom, Tita, te belezúgtál Taylorba! – kerekedtek el Emma szemei néhány másodperc döbbent csend után.

- Ugyan már! Ismersz, nem vagyok az a szerelmes típus – hárítottam lesütött pillákkal, de éreztem, hogy kezdek elpirulni.

- Valóban? Akkor megtartom a pólót, neked úgysem jelent semmit – nyúlt ismét a relikvia felé hamiskás mosollyal a szája sarkában.

- Rendben, legyen a tiéd ez is – nyeltem nagyot egy pillanatnyi tétovázás után, majd számat beharapva figyeltem, ahogy elveszi.

- Nem, Tita, ez neked lett szánva. Csak kíváncsi voltam mit reagálsz – adta vissza végül az arcomat fürkészve, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam. – Levi többször is érdeklődött utánad – váltott témát. – Panaszkodott, hogy nem válaszolsz a hívásaira és az üzenetekre.

- Levivel végeztem mielőtt elutaztam – feleltem rezzenéstelen arccal csomagolva vissza a felsőt a műanyag tasakba.

- De hát miért? – kiáltott fel elképedve, mivel neki még nem említettem a szakítást. – Talán nem a legtökéletesebb fickó, de igazán jól összepasszoltatok, és az utóbbi időben úgy vettem észre, hogy érzelmileg is közelebb került hozzád.

- Igen, és pont ez a probléma – sóhajtottam fel.

- Nem értelek, Tita. Más lány örülne ennek, te pedig épp ezért taszítod el? – csóválta a fejét.

- Emma, én nem szeretem Levit, és nem akarom, hogy ebbe a kapcsolatba még jobban belebonyolódjunk. Most még szép emlékekkel válhatunk el, amik később csak megkeserednének – ültem le a múltba révedve.

- Oké, te tudod, mit érzel. Viszont nem kellene ennyire makacsul ragaszkodnod az önállóságodhoz. Néha megnyílhatnál kicsit, mert így sosem leszel igazán boldog – nézett rám sokatmondóan.

- Ha túlzottan kitárod a lelked, sebezhetővé válsz és gyengévé. A gyengeség pedig a vesztesek jellemzője – feleltem keményen.

- Kockázat nélkül nincs nyereség – kacsintott rám az orra alatt somolyogva.

- Viszont amikor egy lapra teszel fel mindent, könnyen elbukhatsz, és onnantól nincs visszaút. Ha nem teszed fel tétnek a szívedet, nem fogod azt elveszíteni – vágtam vissza, mire a fejét ingatva legyintett.

- Feladom, úgysem tudlak meggyőzni – állt fel az ablakhoz lépve. – Megjött a mostohaanyád, úgyhogy én most inkább lelépek – húzta el a száját.

- Szia, Tita, te már itthon? Megfeledkeztem róla, hogy ma jössz haza. Miért nem hívtál fel? Kimentem volta eléd a reptérre – nyávogta Mercédesz az előtérben, de szinte oda se figyelve rám pakolászta a reklámtasakjait.

- Elhagytam a telefonomat, és Emma egyébként is értem jött – vontam meg a vállam sokatmondó pillantást vetve távozni készülő barátnőmre. – Apa? – kérdeztem miután elköszönve Emmától becsuktam az ajtót.

- Koppenhágában van, holnap éjjel jön haza – felelte elbűvölten meredve egy undorító, selyemcukorka színű cipőre, amit épp most halászott elő a dobozából.

- A szobámban leszek – vetettem oda átlépve az előttem pattogó, fejhangon ugató dögön, de meg sem hallotta.

Mintha semmit sem aludtam volna a repülőn, kimerülten pakolgattam a holmimat, amikor kopogtattak az ajtómon.

- Mercédesz, most nincs kedvem végignézni miket vásároltál, ne haragudj – kiabáltam oda se pislantva.

- Szia, Tita – hallottam meg az ismerős hangot, mire megmerevedtem. – Emma említette, hogy ma jössz haza, és gondoltam meglátogatlak.

- Szia, Levi – sóhajtottam fel belenyugodva az elkerülhetetlen beszélgetésbe.

- Nem válaszoltál az üzeneteimre – nézett rám szemrehányóan lezserül a falnak támaszkodva.

- Levi… - vettem egy mély levegőt. – Azt hiszem elég világos voltam, mielőtt elutaztam. Sajnálom, de vége van.

- Reméltem, hogy meggondoltad magad – felelte ellökve magát a faltól. - Nem próbáljuk meg újra? Tudom, hogy hibáztam, amiért nagyon rád akaszkodtam, de nem fog többet előfordulni – közeledett felém. – Képtelen vagyok elhinni, hogy mindez nem hiányzik neked – súgta a fülembe, majd hajamat félresimítva a nyakamba csókolt.

- Nem, nem hiányzik – csattantam fel hidegen, eltolva közben magamtól.

- Te összeszűrted a levet azzal az éretlen kölyökkel? – húzta résnyire a szemeit gyanakodva.

- Nem szűrtem össze senkivel, csak már nem vagy rám hatással. Olyan nehéz ezt felfogni? – vetettem oda, de közben kerültem a pillantását.

- Nem versz át, Tita. Ismerem a tested minden rezdülését, nem így reagálnál több mint két hét szexmentes időszak után – húzta el a száját gúnyosan. – Lefeküdtél vele.

- Mondtam már, nem történt semmi – néztem rá megkeményített arcvonásokkal, majd az ajtóhoz sétálva szélesre tártam. - Örültem a látogatásodnak, de ha megbocsátasz, fáradt vagyok.

- Ugye tudod, hogy nem fogom ilyen könnyen feladni? – vetette oda mielőtt kisétált. – Tökéletesen passzolunk, amit előbb-utóbb te is be fogsz látni.

~¤~

Az iskolába történő beiratkozáskor, ami pusztán formalitás volt, mivel a következő két szemesztert gyakorlati képzésben töltötte mindenki ismét összefutottam Leventével, aki ezúttal egy fejbiccentést követően csak a távolból vetetett felém sötét pillantásokat. A lepecsételt diákigazolványt visszacsúsztatva a tárcámba a kijárat felé indultam, hogy az utolsó szabad hétköznap délutánomat Emmával töltsem.

- Akkor holnaptól belevetjük magunkat a nagybetűs életbe? – kérdezte izgatottan immár a Leroy asztalánál ülve.

- Bele bizony! – mosolyogtam rá a lazacos salátám fölött.

- Kicsit irigyellek azért a bomba helyért, amit apád elintézett neked. Amíg te egy csodás irodából szervezed a találkozókat, és tárgyalásokra jársz, addig én főzhetem a kávét, meg fénymásolhatok – húzta el a száját, mire elnevettem magam.

- Emma, ne ess túlzásokba. Egy nagyvállalat vezérigazgatójának személyi asszisztense mellett lenni gyakornoknak korántsem olyan rossz állás – kacsintottam rá.

- Talán nem, viszont a tied sokkal kreatívabb, és nagyobb szabadságot ad. Mit nem adnék, ha a következő félévben én is reprezentatív rendezvények szervezésében segédkezhetnék – sóhajtott fel álmodozva.

- Én elvégzem a piszkos munkát, te viszont élvezheted majd a gyümölcsét, mert mindegyikre szerezhetek meghívót – néztem rá sokatmondóan, mire felcsillant a szeme.

- Vigyázz mit ígérsz, mert behajtom rajtad! – fenyegetett meg a villájával színpadiasan.

- A nyakamat rá, hogy fél év múlva a könyöködön jönnek majd ki az unalmas összejövetelek, de ha ragaszkodsz hozzájuk – vontam meg a vállam, miközben kikértem a számlát.

- Nem ugrunk le este a törzshelyünkre? – kérdezte Emma fizetés után. – Rég bulizunk együtt.

- Holnap már dolgozom, és nincs kedvem összefutni Levivel. Ismered, ha iszik egy kicsit, sokkal nehezebb féken tartani – hárítottam az ötletet, de Emma nem adta fel.

- Hova lett az én vagány barátnőm? Elveszett Vancouverben? – provokált felhúzott szemöldökkel.

- Hát jó, menjünk, de nem maradok kettőnél tovább, oké? – egyeztem bele lemondó sóhajjal.

- Ismerlek már, ha belendülsz, úgyis zárásig maradsz – kacsintott rám, mire elnevettem magam.

Miután hazaértem aludtam egy keveset, hogy valamelyest kipihentebben induljak el az éjszakába, azután a készülődéssel végezve Emmáért indultam. Mivel a holnapi munkakezdés miatt rám nem jellemző módon ki akartam hagyni az alkoholt, felvállaltam a sofőr szerepét. Emma már tűkön ülve várhatott, mert még le sem állítottam a motort, amikor feltépte az ajtót, hogy bevágódjon mellém. A szokásos törzshelyek egyikére érve, amely hétköznap lévén ezúttal nem volt túlzsúfolt már én is izgatottan szálltam ki az autóból, hogy az ismerős biztonságiak felé biccentve, akik gyakran engedtek be soron kívül belépjünk a klubba.

- Helló, lányok, micsoda véletlen! – karolt át hátulról mindkettőnket az ismerős hang tulajdonosa a bárpultnál.

Emma felé vetve egy gyilkos pillantást, aki vállát vonogatva somolygott az orra alatt Levi kezét lesöpörve fordultam meg.

- Véletlen, mi? Tartsd magad távol tőlem – jegyeztem meg szemeimet összehúzva.

- Ugyan már, Tita! Miért csinálod ezt? Nem tettem semmi olyat, amiért kiérdemeltem volna, hogy féregként kezelj! – csattant fel a fiú, mire rádöbbenve az igazára elszégyelltem magam. – Attól, hogy vége lett, még szórakozhatunk barátként, hiszen mindig jól éreztük magunkat egymással – fűzte hozzá barátságosan.

- Rendben van, és ne haragudj! Belátom, hogy kissé elvetettem a sulykot – feleltem beleegyező mosollyal.

Szemem sarkából láttam amint Emma megkönnyebbülten felsóhajt, amiből azonnal kikövetkeztettem, hogy Levi nem véletlenül került ide, de képtelen voltam rá haragudni, hiszen az elmúlt hosszú időszakban szinte mindig együtt buliztunk, így nyilván neki is nehéz volt elfogadni a szakításunkat. Előzetes elhatározásommal ellentétben mégis felhajtottam egy pohár pezsgőt, amihez Levi ragaszkodott így kívánva megünnepelni az új alapokra helyezett kapcsolatot, ezért rövidesen már teljesen felszabadultan vetettem bele magam a táncolók forgatagába. Természetesen Levente is velünk tartott, ám betartva a szabályokat csupán diszkréten simult hozzám, amit meglepetten észrevételeztem.

- Látod, hogy felesleges volt miatta izgulnod? – intett a fiú felé Emma, aki épp egy ismerőst üdvözölt.

- Nem sejtettem, hogy ilyen jól veszi az akadályokat – mosolyogtam rá vissza, és valóban örültem, amiért ilyen jól alakult az este, mert élveztem Levente társaságát.

Hosszú ideig szórakoztunk felhőtlenül, azután az újonnan beszerzett telefonom órájára pillantva láttam, hogy indulni kéne. Emmát feltűnően fűzte az a számomra ismeretlen srác, akivel Leviék jöttek, és szemmel láthatóan élvezte ezt, ezért tanácstalanul néztem rá.

- Én maradnék még, ha nem bánod, Andris majd hazavisz – mondta bocsánatkérően, mire beleegyezően bólintottam.

- Én pedig téged viszlek haza – lépett mellém ex lovagom, erre emlékeztettem rá, hogy kocsival jöttem.

- Tudom, de ittál, és amíg csak nekem van protekcióm a rendőrkapitánynál jobb, ha én vezetek – kacsintott rám.

Néhány másodperces töprengés után engedelmesen indultam el vele a kijárat felé, amit ajkán diadalittas mosollyal észrevételezett.

- Várj, utána mivel mész haza? – torpantam meg immár a kocsimnál.

- Majd taxival – vonta meg a vállát elvéve tőlem a kulcsot.

A házunk elé érve leállította a motort, azután nagy levegőt véve felém fordult.

- Nem aludhatnék mégis nálad? Ha nem akarod, nem nyúlok hozzád, de iszonyúan hiányzol.

- Ezt te sem mondod komolyan! – nevettem fel a gondolattól, hogy csak simán együtt alszunk. – Gyenge próbálkozás volt, bébi – kacsintottam rá, azután a fejemet ingatva kiszállni készültem, de megragadta a karom.

- Bennem nem bízol, vagy magadban? – hajolt egészen közel hozzám, és ahogy forró lehelete a nyakamat érte egy pillanatra elgyengültem, majd válasz nélkül hagyva kiugrottam a kocsiból.

*Ryan - Taylor testőre