.

2010. augusztus 29., vasárnap

13. fejezet

Másfél hét telt el hazaérkezésem óta, lassan egy hete dolgoztam munkahelyemen, amit apám összeköttetései révén sikerült megcsípnem. Mivel mindig is jó kommunikációs- illetve kapcsolatépítési készséggel rendelkeztem könnyen ment a beilleszkedés, és ugyanilyen könnyen sajátítottam el a munkához szükséges alapokat is. Bár nem vágott épp a szakmámba ez a fajta tevékenység, némi átfedést mégis mutatott, ugyanis a rendezvények költségvetésének megtervezése, és annak elfogadása után az adott keretek közé szorítása ugyanúgy az én feladatom volt, mint például a megfelelő helyszín, vagy menü kiválasztása. Magas szintű angol nyelvtudásomnak szintén jó hasznát vettem, hiszen az ügyfeleink gyakran külföldiek voltak, akik Magyarország kedvező árfekvése miatt telepítettek ide egy-egy reprezentatív találkozót. A kellemes kora délutáni napon sütkérezve az iroda ablakában épp a következő project árajánlatát tanulmányoztam, amikor kopogtattak az ajtómon, majd rögtön azután benyitott az asszisztensgyakornok.

- Tita, téged keres egy nagyon jóképű fiatalember – hadarta izgatottan.

- Nem várok mára senkit – feleltem a számhalmazokba mélyedve.

- Nem számítottam rá, hogy ha látni akarlak, előtte be kell hozzád jelentkeznem – hallottam meg a legkevésbé sem várt hangot.

Miközben a dosszié kihullott a kezemből, szemeim a döbbenettől elkerekedve meredtek az érkezőre, akinek az arcán széles vigyor terült el.

- Taylor, te hogy kerülsz ide? – hebegtem zavartan, agyam még mindig nem fogta fel a retináim által közvetített látványt.

- Ezt a hotelszobádban hagytad – lépett hozzám közelebb elbizonytalanodva, közben felém nyújtotta a zsebéből előhúzott telefonomat.

- Köszönöm, de nyilván nem ezért utaztad át a kontinenst – vettem el felocsúdva, mialatt szám sarkában hamiskás mosoly bujkált.

- Valóban nem – ismerte be, majd némi tétovázás után hozzáfűzte: - Látni akartalak. Nem volt kellemes egyedül ébredni a csodás este után, de gondolom lesz rá magyarázatod – nézett a szemembe áthatóan.

- Nézd, én csak… - haraptam félbe a mondatot.

- Csak mi? – faggatott kíméletlenül.

- Olyan mélyen aludtál, és én hirtelen úgy éreztem mindkettőnknek jobb, ha elkerüljük a reptéri búcsúzkodást – válaszoltam nagyot nyelve, azután felsóhajtva hozzátettem: - A gépről még fel akartalak hívni, de a hotelben maradt a telefonom.

- Fogalmad sincs mit éreztem akkor reggel. Azt gondoltam, mindez pusztán a játékod része volt – felelte keserűen.

- Taylor, én nem játszottam veled – néztem a szemébe nyíltan, mire hirtelen újra elvigyorodott.

- Ugye tudod, hogy nem volt egyszerű megtalálnom téged? Először felhívtam az iskoládat, mert azt gondoltam ott vagy ahol felvilágosítottak, hogy a gyakorlati időszakodat intézményen kívül töltöd. Arról persze nem adtak információt, hogy ez pontosan hol van így kikerestem Emma számát, és mivel nem akartam elárulni itt tartózkodásomat füllentenem kellett.

- Kitartó egy pasi vagy – nevettem fel a fejemet csóválva. – Mit mondtál neki?

- Azt, hogy meg akarlak lepni valamivel, de a futárcég csak munkaidőben közvetít – villantotta fel a fogait ismét.

- Emmának nem nehéz túljárni az eszén – jegyeztem meg csillogó szemekkel -, de mi lesz, ha kiszagolják, hogy itt vagy?

- Nem szóltam róla senkinek, csak annyit mondtam, hogy van egy kis elintéznivalóm aztán leléptem – vonta meg a vállát.

- Mennyi időnk van? – kérdeztem szorongva.

- Reggel indulok vissza – felelte elkomorodva, s az információtól légszomjam támadt.

- Tehát kevesebb, mint egy nap – állapítottam meg alig hallhatóan, majd egy hirtelen hangulatváltással elmosolyodtam – Akkor nincs vesztegetnivaló időnk, használjuk ki!

- Mire készülsz? – húzta fel a szemöldökét gyanakodva, miközben én az iroda sarkában elhelyezett paraván mögött szélsebesen átöltöztem.

- Körülnézünk egy kicsit a városban – kacsintottam rá a kezét megragadva, de nem mozdult.

- Nem akarom, hogy felismerjenek – emlékeztetett rá, hogy nem egy hétköznapi fickóval készülök városnézésre, erre az orrára toltam a napszemüvegét, s a kezében tartott baseball sapkát a szemébe húztam.

- Taylor, ez Budapest, nem Los Angeles – kacsintottam rá az ajtó felé haladva.

- Szilvia, mára végeztem – szóltam oda az asszisztensnek, aki mindent értő, cinkos mosollyal bólintott.

A liftből kiszállva meglepetten vettem észre Ryant, aki az épület előterében várakozott, ezért egy rövid megtorpanást követően az ellenkező irányba indultam.

- Tita, mit csinálsz? – kérdezte Taylor gyanakodva.

- Pszt! – pisszegtem le – Csak halkan, nem akarom, hogy észrevegyen. Kettesben szeretnék lenni veled, lelépünk a vészkijáraton.

Néhány pillanat töprengés után a fejét ingatva követett, de mikor a parkolónál szintén az ellenkező irányba húztam ismét lecövekelt, hogy rosszallóan nézzen rám.

- A-a, nincs kocsi, villamossal megyünk – jelentettem ki huncutul csillogó szemekkel.

- Felejtsd el! Fel nem szállok egy olyan izére – mondta undorodó arckifejezést vágva.

- Tay, ez itt Európa, nem fogsz semmiféle halálos kórságot összeszedni – vetettem rá egy lesajnáló pillantást.

- Nem erről van szó, de mint említettem már nem akarom, hogy felismerjenek – felelte némiképp szégyenkezve. – Mellesleg ha jól sejtem te is kocsival közlekedsz.

- Ugyan már, ha valakinek nagyon feltűnnél, majd rád cuppanok, és máris takarásban lesz az arcod. Tay, meglátod, jó móka lesz – győzködtem figyelmen kívül hagyva utolsó mondatát. – Éljünk veszélyesen! – vetettem be a végső érvemet vicces grimaszt vágva.

Úgy látszott ez hatott, mert a fejét csóválva végre elvigyorodott és hagyta, hogy a villamos felé cibáljam. Felszállva rá az ölébe huppantam, amit meglepett mosollyal észrevételezett.

- Csak azért, hogy minél kisebb felület látszódjon belőled – súgtam a fülébe incselkedve. – Néha szeretek felszállni egy-egy metróra, vagy villamosra. Érdekes utazás közben tanulmányozni az embereket – a ruháikból, az arcukon átsuhanó vonásokból, vagy épp mozdulataikból kitalálni mire gondolnak, honnan jöttek, hogyan élnek. Látod azt az idős párocskát? Ahogy mosolyogva fogják a másik ráncossá aszott kezét, miközben csillogó szemekkel bámulnak egymásra? Nyugdíjasok, akiknek szép életük volt, s miután kiröppentek a felnőtt gyerekeik még mindig ugyanúgy szeretve egymást, mint régen, éldegélnek immár kettecskén. – Az orrom alatt somolyogva figyeltem Taylor elképedt arcát, amivel a hóbortomat fogadta. – Most te jössz, mi jut eszedbe arról az édesanyáról a két kicsi gyerekkel?

- Fogalmam sincs – rázta meg a fejét, majd rosszallóan összehúzott szemöldökömre reagálva mégis megpróbálkozott – Tényleg nem tudom. Talán épp arra gondol, hogy mit fog főzni a férjének vacsorára.

- Ez szánalmasan fantáziátlan volt – nevettem el magam a suta válaszon. – Nem, ez az asszony egyedül neveli a gyerekeit, a férje elhagyta. A vonásai keserűek, és ahogy a távolba réved a kezeit tördelve épp azon töpreng, hogyan fogják kihúzni a csekély fizetéséből hónap végéig. A gyerekek már kinőtték a ruháikat, de nincs pénz újakat venni így addig hordják azokat, amíg bele tudja őket préselni. – Hangom az utolsó szavaknál megremegett, s legszívesebben odamentem volna, hogy a kilátástalan helyzetű nő kezébe nyomjak egy nagyobb összeget.

- Elképesztő vagy – súgta a fülembe elismerően, észre sem véve megváltozott hangulatomat.

- Látod azt a lányt? A félig lesütött pillák alól a szemben lévő fiúra vetett szégyenlős pillantásokat? – kérdeztem most kevésbé szomorú célpontot választva. – Nem először figyeli a fiút, többször utaztak már együtt, és minden alkalommal arra vár, hogy majd egyszer rámosolyog, megszólítja, de nem meri megtenni az első lépést csak ezekre a feltűnésmentes, röpke szemvillanásokra futja, amik után rögtön elpirulva veti bele magát a könyvébe. Vajon Ő már hányadik ilyen srác, aki egy nap nem ül többet villamosra, így végképp eltűnik a remény utolsó halvány fénysugara is a lány életéből? – Egy hirtelen mozdulattal papírt és tollat vettem elő a táskámból, majd néhány szót rávésve egészen picire hajtva a kezembe rejtettem. – Gyere – nyúltam Tay karjáért –, leszállunk! – A fiú mellé érve úgy tettem, mintha megbotlanék, és félig-meddig rázuhanva a kezébe nyomtam a cetlit.

- Mit csinálsz? – súgta oda Taylor, amikor megállt a villamos.

- Csak figyelj! – somolyogtam sokatmondóan, majd lelépve megtorpantam a megállóban, s immár az ablakon keresztül figyeltem a félszeg srácot, aki azt követően, hogy elolvasta a papírra vetett szavakat némi tétovázás után leült a lány mellé, s ráköszönt.

- Mit írtál a papírra? – nézett rám álmélkodó szemekkel Taylor, miközben fedélzetén új reményekkel elindult a sárga szerelvény.

- Legyen az én titkom – kacsintottam rá elégedetten csillogó szemekkel. – Látod? Ezekért megéri néha felhagyni a kényelemmel, és elvegyülni az emberekkel. Az érzésekért, a pillanatokért, amik bár apró csekélységeknek tűnnek, mégis megszépítik a hétköznapokat.

- Az az érzésem, hogy menthetetlenül idealista vagy – mosolygott rám, majd mikor megindultam a hatalmas bevásárlóközpont felé megtorpant. - Kizárt, hogy bemegyek ebbe a tömegbe.

- Nyugi, csak a kocsimért megyünk a parkolóba. Reggel dugó volt, és itt hagytam – karoltam át a derekát, hogy sétálgató párocskának tűnjünk.

A távirányító pityegését követően beszálltunk a kocsiba, azután a mélygarázsból kigördülve Budaörs felé vettem az irányt.

- Hova megyünk? – kérdezte Taylor gyanakodva, mikor elhagytuk Budapest határát. – Azt hittem, megmutatod a várost.

- Így is lesz, ne rontsd el a meglepetést! – kacsintottam rá sejtelmesen mosolyogva.

A budaörsi reptérre érve felvont szemöldökkel nézett rám, majd mikor végre kapiskálni kezdte mit akarok, megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Városnézés sétarepülővel? – kérdezte, mire bólintottam.

- Mivel kevés az időnk te pedig nem akarod, hogy felfedezzenek ez a megoldás tökéletes, mivel gyors, és a pilótát leszámítva kettesben lehetünk.

- Hihetetlen vagy! – csóválta a fejét elismerő mosollyal. – Hitelkártyát elfogadnak? – nézett rám aggodalmasan.

- Arra nem lesz szükség – feleltem magabiztosan, erre értetlen arckifejezést öltött. – Az apámé ez a Cessna – fűztem hozzá magyarázatként.

Miután üdvözöltem a pilótát elhelyezkedtünk az ülésen, s néhány percet követően már madártávlatból mutogattam Taylornak Budapest látványosságait. Meghatott mosollyal ajkamon figyeltem a fiú elbűvölten csillogó szemeit, ahogy az egyik ablaktól a másik felé hajol.

- Kár, hogy nem tudsz tovább maradni, az esti fényekben még fantasztikusabb látvány – jegyeztem meg a Duna csillámfényű ezüstszalagját bámulva.

- Megnézhetjük éjszaka is, bár én mást terveztem – suttogta a fülembe átkarolva.

- El nem tudom képzelni, mi lehet az – simítottam végig ajkammal az arccsontját incselkedőn.


~¤~


A szálloda lakosztályába korgó gyomorral érkeztünk, mire Taylor kuncogva vette fel a telefont, hogy vacsorát rendeljen a szobaszerviztől. Mialatt az ételre vártunk kisétáltunk a tágas erkélyre, hogy egy-egy pohár pezsgő társaságában összeölelkezve bámuljuk a csodás panorámát. Az egész vacsora várakozásteljes hangulatban telt, csak néha-néha szakítottuk meg néhány szóval a köztünk lévő feszült vibrálást.

- Köszönöm a szép élményt, amit a repüléssel okoztál. Nekem is van egy meglepetésem számodra – mosolygott sejtelmesen mikor végeztünk, azután a kis komódhoz sétálva valamit felvett onnan, amit a kezében dugdosva tért vissza hozzám. - Ez az ajándékom, amit Vancouverben nem sikerült átadnom – nyújtotta felém a bársonnyal bevont dobozkát, mely egy aranyláncra fűzött gyönyörűen cizellált, kulcs alakú medált rejtett, aminek hátoldalára csupán néhány szó volt gravírozva: For my Freedom* - Úgy érzem, te minden lakatot képes vagy felnyitni, s ezáltal felszabadítani a velünk született gátakat. Hiányzik az az érzés, ami Vancouverben csak melletted fogott el… - lehelte a fülembe, majd megkerülve szinte észrevétlenül a nyakamra kapcsolta a láncot, azután hátulról átölelve a tincseimtől szabaddá tett nyakszirtemre nyomta forró csókját.

A meghatottságtól alig hallható köszönömöt rebegve karommal hátranyúlva fűztem ujjaimat sűrű hajának szálai közé. Keze most derekamról felfele siklott, hogy rásimulva feszes kebleimre megállapodjon azokon. Ajka immár a kulcscsontomon járva égette bőrömre izzó nyomát, mire halk sóhaj szakadt fel torkomból. Egy nagy levegővételt követően hirtelen elengedett, hogy egy másodperc múlva a kezemet megragadva húzzon a szemben lévő ajtó felé.

- Van még egy meglepetésem – mosolygott rám szélesre tárva az ajtót, mely mögött egy romantikus fényekkel megvilágított hatalmas, teakfával borított talapzatba süllyesztett jakuzzi tárult fel, hátterében egy egész falat betöltő ablakon keresztül rálátással a fényárban úszó Budapestre.

- Oh… - nyögtem fel a bámulatos látványtól meghökkenve.

- Mielőtt elváltunk túl gyorsan történt mindent, ezért szeretném bepótolni az elmulasztott romantikát – somolygott az orra alatt megilletődött arckifejezésem láttán, azután szemében kéjes várakozással telve vetkőztetni kezdett.

Rövidesen az utolsó ruhadarabtól is megfosztva merültünk el a habokban, s miután Taylor ölébe helyezkedve gátlások nélkül feledkeztünk egymásba, az ablak párás ködbe burkolózva rajzolta sejtelmessé a kilátást.

Később, immár az ágyban kimerülten pihegve feküdtünk egymás karjaiban, amikor nem bírtam tovább, s egy nagy levegőt véve feltettem a régóta bennem motoszkáló kérdést.

- Hogy lesz tovább?

Hosszas csend következett mialatt szorongva vártam a választ, ami nem akart megérkezni, majd mikor végre szóra nyitotta ajkait közbevágtam.

- Inkább ne mondj semmit, nem akarom, hogy olyasmit ígérj, amit nem tudsz majd betartani – suttogtam hamis mosollyal, miközben torkomat a csalódottság könnyei fojtogatták.

Hatalmas, megkönnyebbült sóhaj hallatszott felőle tovább facsarva ezzel a szívemen, azután azt remélve, hogy így enyhítheti a ki nem mondott súlyos szavakat, halkan megszólalt.

- Szeretném, ha reggel elkísérnél a reptérre – cirógatta végig arcomat, mire szótlanul bólintottam.

Válaszomra elégedetten hunyta le a szemeit, hogy néhány perc után mély álomba merülve szuszogjon mellettem. Miután megbizonyosodtam arról, hogy halk szöszmötölésemre nem fog felébredni kicsusszantam mellőle, majd az óvatos mozdulatokkal történő felöltözést követően kilopóztam. A kocsimba ülve mielőtt indítottam néhány percet várnom kellett, hogy a szememben gyülekező keserű könnyektől homályossá vált látásom újra kitisztuljon.


~¤~


Az éberen töltött éjszaka eredményeképpen elcsigázott tükörképemre meredve lemondó legyintéssel épp befejeztem a reggeli készülődést, amikor Taylor számát jelezve megszólalt a telefonom, amit fél perc tétovázás után végül felvettem.

- Szia, már a reptéren vagy? – kérdeztem könnyednek szánt hangon a háttérből beszűrődő ismerős zsivaj hallatán.

- Igen, de reméltem, hogy te is elkísérsz. Ezúttal miért tűntél el reggelre? – kérdezte feszülten, mire csak újabb tétovázást követően válaszoltam.

- Mert ha maradok, az már valami egészen mást jelentett volna.

- Miért, így mit jelent? – szorított sarokba hangjában metsző éllel.

- Csak szex…. Ne képzelj bele többet, mint ami – feleltem színtelen hangon, s kezemből csaknem kicsúszott a telefon.

- Azt akarod mondani, hogy átutaztam a kontinenst egy szimpla szexért? – faggatott vészjóslóan várakozva válaszomra, de csak a csend felelt. – Remek üzlet volt, megérte. Profi szolgáltatást nyújtottál. Azért ha nem haragszol legközelebb helyben keresek kielégülést, biztosan itt is bőven akad rá jelentkező – jegyezte meg maró gúnnyal, s a durva bántástól miközben arcom hamuszürkévé vált, szememet elfutották a könnyek.

- De legalább azt kaptad a pénzedért, amit elvártál – vágtam vissza hidegen, mielőtt bontottam a vonalat.


* a szabadságomért






Simple Plan: Tökéletes világ


Nem láthattam előre,
Nem tudhattam, hogy ez közeleg.
Úgy tűnik a világom darabokra hullik.

Miért van az, hogy minden ennyire nehéz,
Nem hiszem, hogy fel tudom dolgozni, amit mondtál,
Ez nem fog csak úgy elmúlni.

Egy tökéletes világban
Ez nem történhetett volna meg.
Egy tökéletes világban
Még mindig itt lennél.
Ennek nincs semmi értelme,
Már majdnem összeraktam a darabokat,
De neked
Ez már semmit sem jelent,
Egyáltalán semmit.

Mindig úgy gondoltam, hogy erős vagyok,
Egészen addig a napig, mikor minden elromlott.
Azt hiszem, ezen már csak egy csoda segíthet át.

Bárcsak visszahozhatnálak,
Bárcsak visszaforgathatnám az idő kerekét,
Mert képtelen vagyok elengedni.
Nem találom az utam,
Igen,
Nélküled nem találom az utam.

Egy tökéletes világban
Ez nem történhetett volna meg.
Egy tökéletes világban
Még mindig itt lennél.
Ennek nincs semmi értelme,
Már majdnem összeraktam a darabokat,
De neked
Ez már semmit sem jelent,
Egyáltalán semmit.

Nem tudom, mit kellene most tennem,
Nem tudom, hová mehetnék,
Még mindig itt várok rád,
Elveszek, ha nem vagy itt velem.
Ki kell tartanom miattad,
Mert nem hagyhatom, hogy elmenj!

Egy tökéletes világban
Ez nem történhetett volna meg.
Egy tökéletes világban
Még mindig itt lennél.
Ennek nincs semmi értelme,
Már majdnem összeraktam a darabokat,
De neked
Ez már semmit sem jelent,
Egyáltalán semmit.
Te már semmit sem érzel,
Egyáltalán semmit.

16 megjegyzés:

  1. Szia Claire!

    Na jó ez most komoly??? Megint elment....:@ Miért van mindig az, hogy az emberek azt hiszik ha jól megbántanak valakit az majd könnyebben túlteszi magát az egészen?? Ez egy marhaság...a fájdalom majd még évek múltával is ott motoszkál az emberek szívében és lelkében amire nem jó vissza emlékezni...
    Nagyon sajnálom, most Taylort...Tita, hogy tudja így elszúrni a dolgokat...? jó tudom nem látnák egymást valami sűrűn de legalább tudnák, hogy valahol messze van aki szép emlékekkel gondol rá és nem úgy mint most Tay...nah mindegy remélem hamar jön a következő fejezet és hamarosan rendbe jönnek a dolgok...
    Pusszantlak
    Bee

    VálaszTörlés
  2. Één ezt nem hiszem el!!!Taylor átutazta az egész kontinenst, csak, hogy lássa Tita-t!Áh...Nagyon bonyolultak ezek a dolgok :/
    De a fejezet nagyon tetszett:):)
    Várom a kövit!
    Puszillak!
    =)GoOofy(=

    VálaszTörlés
  3. Ááááá Simple Plan!!!! *-* Oké, tudom, hülye vagyok, hogy ezzel kezdem, de a Simple Plan a kedvenc zenekarom már kitudja mióta (amúgy 6 éve :DDD) és imádom őket, és annyira jó, hogy betettél ide tőlük egy számot a fejezet végére :) Ééés ha már a zenéről beszélünk, a live free or let me die egy Skillet szám igaz? :D Mármint van ilyen számuk, az biztos, de erről te is tudsz? xD Na mindegy, a Skillet is jó :P Most pedig beszéljünk a fejezetről, ami szintén nagyon jó volt, és nagyon tetszett, habár a vége nem volt éppen a legvidámabb. Örültem neki, hogy az elején Taylor olyan könnyed volt, és nem akadt fent azon, hogy Tita csak úgy eltűnt, utána pedig végig nagyon aranyosak voltak :) Sajnálom, hogy így végződött, de igaz, nagyon messze vannak egymástól :/ De tudom, hogy meg fogod te ezt oldani, már csak arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan :P De ugyebár ez is kiderül majd, addig meg várom a folytatást és hallgatom a Simple Plant :DD Ügyesvagy, így tovább;)

    Nalie

    VálaszTörlés
  4. Szia Claire!
    Nagyon jó rész volt,imádtam amikor megjelent Taylor és olyan kis édes volt egész végig.
    Viszont lehet én vok az egyetlen aki megérti Titát,de most komolyan Taylor arra várt h miután nem válaszolt a kérdésre és szinte fellélegzett h nem is kell,akkor majd Tita elkíséri és könnyes búcsú után ott hagyja a reptéren?
    Tipikus pasi viselkedés volt a vége is,amit szerintem az életben is simán el lehet képzelni,jó nem Taylorral,de a szitu ugyan az :S
    Sajnálom,h nem jól jött össze megint ez,de remélem azért jól alakulnak a dolgok, akár Tita kinn is dolgozhat és hipp-hopp:D
    Nah jó tudom nem olyan egyszerű,de azért tudod mindig bizakodom ;)
    További szép napot és siess a kövivel :)
    Puszi.
    Anikó

    VálaszTörlés
  5. Hát ez..hát..basszus nem tudom mit mondjak...
    Nem volt semmi ez a " Csak szex" dollog..Na mind egy.. Nagyon jó a sztory és folytatást követelek..

    By: SamaraM

    VálaszTörlés
  6. Szia Bee!
    Én nem gondolom, hogy itt csak Tita bántotta meg a másikat, hiszen amit mondott Taylornak, annak előzménye is volt, és a fiú sem reagált épp szépen rá. Senkitől sem lehet elvárni, hogy egy teljesen bizonytalan végkimenetelű kapcsolatban kitárulkozzon, hiszen még az sem biztos, hogy valaha újra látják egymást. Képzeld bele magad a helyzetébe, neked hogy esne, ha a másik szemmel láthatóan kerülné a választ arra a kérdésre, hogyan folytatjátok tovább? Nem hinném, hogy mosolyogva ugranál a nyakába.;)
    Puszi, és természetesen nem ezzel fog zárulni kettőjük kalandja:)

    VálaszTörlés
  7. Szia GoOofy!
    Bizony, nem egyszerű a helyzet, de örülök, hogy azért tetszett.:)
    Pusz

    VálaszTörlés
  8. Szia Nalie!
    Örülök, hogy telitalálat volt a zeneválasztás, mert én is szeretem a bandát:) Igen, tudtam, hogy a Skilletnek is van ilyen című száma, de nem ezért választottam ezt a történet címének, és nem is kapcsolódik hozzá.
    Taylor okosan állt hozzá az elején, hiszen azt a rövid időt, ami a rendelkezésükre állt kár lett volna a számonkérésből adódó feszültséggel elrontani. A vége pedig valóban nem volt épp felemelő, de várható volt, hogy egy ilyen nehéz helyzetben nem fog minden felhőtlenül alakulni.
    Igyekszem a kövivel, addig is jó zenehallgatást, és köszönöm, hogy írtál!:)
    Puszi

    VálaszTörlés
  9. Szia Anikó!
    Bevallom, most sikerült meglepned, nem gondoltam volna, hogy Te leszel az egyetlen, aki jól átérzi a kialakult helyzetet és figyel az apró részletekre is, amik a miértre részben választ adnak.:) Taylornak persze nyilván nem az volt a célja a válasz elkerülésével, hogy beletaposson a lány lelkivilágába, nem gondolom Őt ilyen gonosznak, azonban egy olyan kérdést tett fel neki, amire Ő maga sem tudta a választ. Tita persze erre hozta a formáját, hiszen miért tárulkozzon ki olyasvalaki előtt, akivel talán az egésznek folytatása sem lesz?
    Igyekszem a kövivel, és köszi, hogy írtál!:)
    Puszi

    VálaszTörlés
  10. Szia SamaraM!
    Igazából nem értem miért akadtál ki annyira, nem tudom Te mire gondolnál egy szexszel töltött éjszaka után, ha nem kapsz választ a kérdésedre, miszerint a fiú hogyan akarja mindezt folytatni?:) Szóval én nem látom ezt olyan brutális felvetésnek, inkább valóságosnak, hiszen az ismert színészek idő hiányában gyakran tartanak fent lazább kapcsolatot, ami hát valljuk be, nem épp a szerelemről szól.:P Tita egyszerűen csak nem akarta kimutatni azt, mennyire bántja a dolog, szerintem ezért nem szabad nagyon elítélni.:)
    Remélem ezzel sikerült némi magyarázattal szolgálnom, miért épp így végződött a fejezet.:)

    VálaszTörlés
  11. Jaj Claire... ez ismét nagyon szomorú lett... most már tényleg fogalmam sincs hogy fog ez folytatódni kettejük között... Sztem Levente tuti befog kavarni és Gabriel is szerepet fog még kapni,ebben biztos vagyok. Sajnos mind a ketten megsebzik egymást, akarva, akaratlanul :S Jaj de kár :( pedig olyan szépek lennének együtt. ABban igazad van, hogy Taylornak megkellene találnia az egyensúlyt, de Tita is lehetne egy kicsit nyíltabb... bár abban igazad van, hogy ilyen helyzetben 90%-ban mindenki hasonlóképpen reagált volna... Várom a kövit :D Szeretlek ^^ :)

    VálaszTörlés
  12. Szia!

    Jó rész lett.
    De mielőtt ebbe belemennék, megkérdezném, hogy mi történt Emma képével? Nem volt elég jó?:) Bocsi, de ezt az előbb is elfelejtettem.
    Még a részletezés előtt egy kérdés: Ugye ezt a részt még a nyaralásod előtt elküldted bétázásra, és nem ott írtad, igaz?:D
    Na szóval szép nap volt, az ajándék is nagyon jó. Tetszett Tita "hóbortja", még az is lehet, hogy egyszer kipróbálom.:)
    Az igazat megvallva nekem személy szerint vannak problémáim a végével kapcsolatban. Én megértem a nézetedet, miszerint Tita "kiakadt" a nyitva hagyott kérdésen, illetve az azt követő sóhajon, de ahogy az egyik válaszodban Te is írtad, erre a kérdésre ő se tudna normális választ adni. Ez esetben viszont nem teljesen jogos Tita kirohanása. Igazából elképzelni sem tudom, hogy mégis milyen választ várt!? Bár azt hiszem, hogy itt már elindult némi változás Tita személyiségében...!
    Azt írod, hogy bizonytalan kimenetelű a kapcsolat, miért valaki gondolta azt, hogy ennek itt, és most lehet folytatása, vagy hogy létezik valami értelmes megoldás!?
    Amúgy hidd el nekem, nem csak a sztárok tartanak fenn lazább kapcsolatokat. Igaz, a hétköznapi embernek nem az időhiány a magyarázata....
    Puszy:
    Niki

    VálaszTörlés
  13. Szia Claire!

    Megint nagyon jó lett a fejezet, tetszett nekem. Úgy örültem Taylornak, hogy eljött, nagyon aranyosak voltak együtt. Én sem örülök, hogy így lett vége, de teljesen megértem a gondolataidat. Ez az utolsó pár mondat szerintem a fájdalmukat leplezte, egyik sem akarta kiadni az igazi érzését, hisz egyenlőre nem tudják hogyan tovább.
    Sokszor akaratlanul okoznak fájdalmat egymásnak a szerelmesek, ahelyett, hogy vállalnák az érzelmeket. Lehet, hogy nem jól gondolom.
    Szóval, nagyon tetszett, remélem azért idővel jól alakul a kapcsolatuk. Várom a folytatást.
    Puszi: Judit

    VálaszTörlés
  14. Szia Rolo!
    Tudod, ezt este kiveséztük, hogy ilyen helyzetben mindig nehéz megnyílni, különösen mert a leányzónk egyébként sem az a könnyen feltárulkozós típus, ezért is fordulnak elő ezek a bántások, mivel nem ismerik egymást jól, nem látnak bele a másikba.:) Lev és Gabriel bizony még fog szerepet kapni, de nem árulom el milyen minőségben.:D Pusszancs <3

    VálaszTörlés
  15. SZia Niki!
    Emma ugyanaz az Emma, csak a másik fotót olyan "tenyérbemászósnak" találtam, ezért cseréltem le.:) Az utolsó részek már egyáltalán nem lettek bétázva, egész egyszerűen azért, mert sosem lettem kész velük időben ahhoz, hogy még két-három nap beleférjen pluszba amíg ki lesz javítva. Szvl mivel ilyen kis türelmetlen voltam, kamikaze módon bevállaltam a béta nélküli változatokat, és azt hiszem maradok is ennél, talán elnézitek nekem azt a néhány vesszőhibát.:P A végével kapcsolatban én nem látok itt semmiféle kirohanást Tita részéről, pusztán egy olyan választ adott Tay kérdésére, ami nem egészen fedi a valóságot. Sőt, én inkább Taylornál érzem a kirohanást, mivel nyilván nem erre számított. Itt elsősorban nem azzal volt probléma, hogy az éjjel Taylor nem adott normális választ, hanem az, hogy szemmel láthatóan megkönnyebbült amiért semmilyen választ sem kellett adnia. Akkor most visszakérdezek: Te milyet várnál egy hasonló helyzetben?;) Nem akarom elhinni, hogy könnyedén, egy vállrándítással elintéznéd, hiszen itt már érzelmekről is szó van, amikor is hiába vagy tisztában a lehetőségekkel, nem tudod, vagy nem akarod azt elfogadni.
    Hidd el, nagyon is tudatában vagyok annak, hogy a hétköznapi emberek milyen "mélységű" kapcsolatokban élnek gyakorta, azonban ahogy az előbb is írtam, itt már érzelmek is megjelentek, amikor egy "majd csak lesz valami" jövőkép már kevésnek bizonyul, mert többre vágysz.:) Remélem sikerült érthetően kifejeznem magam, de mindezek mellett elfogadom, ha más véleménnyel vagy, mert mindenki más szemléletmódban közelíti meg a dolgot.
    Puszi, és jó GT-ást!:)

    VálaszTörlés
  16. Szia Judit!
    Dede, nagyon is jól átlátod a helyzetet, pontosan ezért lett ilyen a vége. Maximálisan egyetértek azzal, hogy mindig azokat vagyunk képesek leginkább megbántani, akiket a legjobban szeretünk. Talán ez egyfajta ösztönös védekezés, előbb támadsz, minthogy Te sérülj meg, holott végül mindkét félnek fájdalmat okoz. Örülök, hogy mindezek ellenére pozitívnak értékelted a fejezetet, és igyekszem majd felhőtlenebbeket is írni.:)
    Puszi

    VálaszTörlés