10. fejezet

Most, hogy Taylor elment, az egész forgatás értelmetlenné vált, így komolyan fontolgattam távolmaradásomat, végül ebéd után mégis autóba ültem. Mire odaértem, már javában zajlott a munka, ezúttal vámpíros jeleneteket vettek, így a farkasok kis csapata az edzőteremben múlatta az időt. Mivel Kris és Rob épp a kamerák előtt álltak, meglehetősen szerencsétlenül tébláboltam a színészek között, hiszen Alexszel való sajátságos kapcsolatom miatt értelemszerűen a többiek is kerültek. Különös helyzet volt ez számomra, merőben más, mint amihez eddig szoktam, mivel otthon, a jól megszokott világomban elképzelhetetlen lett volna ez a kirekesztettség, amit ebben a percben éreztem. Alex végezve az erősítő gyakorlatokkal a hifi berendezéshez sétált, és betett egy cd-t, azután elképesztő koreográfiával, mintegy önmagát szórakoztatva táncolni kezdett. Érdekes volt látni a capoeira elemeit a break sajátságos mozdulataival ötvözve, de minél tovább figyeltem, annál jobban tetszett ez az egyedi stílus. Egy hirtelen ötlettel végül odasétáltam, s immár közvetlen közelről karba tett kezekkel, lazán nekidőlve a falnak figyeltem a férfi mozgását. Az utolsó lépéseket követően száját gúnyos félmosolyra húzva, önelégülten bámult bele egyenesen a szemembe.

- Tetszik a stílusod – vetettem oda, figyelmen kívül hagyva kihívó viselkedését. – Megtaníthatnál néhány könnyebben elsajátítható mozdulatra.

- Megint miben sántikálsz? – húzta össze résnyire a szemét.

- Semmiben, csak gondoltam eláshatnánk a csatabárdot, de ha nem, hát nem – rándítottam a vállamon, azután ellökve magam a faltól, ott hagytam.

A terem másik végében üres volt az a tatamikkal leterített terület, amin nem sokkal ideérkezésem után a harcmozdulatokat gyakoroltam, ezért az öltözőben felhúzva a kapott trikót és sortot a szőnyegre álltam, hogy elfoglaljam magam. Rövid bemelegítést követően végeztem néhány egyszerűbb tornagyakorlatot, azután nekifutásból a szaltókat is felelevenítettem. Kis idő múlva megrohantak ez emlékek, így bár zene nem állt a rendelkezésemre, jól begyakorolt mozdulatokkal hajtottam végre azt az akrobatikus elemekkel teletűzdelt sorozatot, mellyel a VB aranyamat nyertem. A záró elem után spárgába helyezkedtem, hogy fejemet lehajtva elrejtsem homályossá vált tekintetem a férfi elől, aki közelről figyelte a gyakorlatot. Ez a VB volt az utolsó nagyobb versenyem anyám halála előtt, melyet akkor még egészségesnek tűnő, kipirult arcbőrrel izgult végig a tribünön.

- Úgy látom, te is otthonosan mozogsz a szaltók és kézenállások világában – szólt oda Alex elismerően, majd kihívóan hozzáfűzte – Ráadásul jó laza vagy, ez nem csak a szőnyegen előnyös tulajdonság.

Kétértelmű megjegyzését figyelmen kívül hagyva szótlanul álltam fel, hogy elfordulva tőle magára hagyjam, de hozzám lépve megragadta a karomat.

- Akkor elszívjuk azt a békepipát? – somolygott rám az orra alatt, mire meglepetten bólintottam. – Gyere, mutatok néhány trükköt – mondta engedékenyen, azután odakiáltott Kiowának, hogy tegye be az előbb hallgatott cd-t.

Rövidesen már jókedvűen nevetgéltünk egy-egy bénábban sikerült mutatványon, amit Alexet próbálva utánozni, végül teljesen másképp oldottam meg. A közös időtöltés végére el kellett ismernem, hogy félreismertem a fickót, akit immár egészen jó fejnek tartottam.

- Azt hiszem, bírlak – vigyorogtam rá. – Kösz a trükköket, ez jól esett.

- Hm… könnyű téged kielégíteni – provokált ismét a szokásos stílusában, mire válaszul csak a fejemet ingattam.

- Azt hiszed, kemény vagy? – vetettem oda mégis, nem bírva a bennem lakozó kisördöggel.

- Mi az, hogy! Minden szempontból az vagyok – kacsintott rám, de erre már csak legyintettem.

Taylorról továbbra sem volt semmi hír, pedig félretéve büszkeségemet, mielőtt visszaindultam a hotelbe rákérdeztem Kristől tud-e róla valamit, de csak a fejét rázta. Kit érdekel? Egyáltalán mi a fenét izgatom magam rajta, hiszen még arra sem vette a fáradtságot, hogy elköszönjön. Vontam meg végül a vállam, háttérbe szorítva hiányérzetem.

~¤~

Másnap még mindig vámpíros harcjeleneteket forgattak, amiben a farkasok csak CGI alakban szerepeltek, így Alex barátságosan üdvözölve ismét gyakorolni invitált. Örömmel fogadtam el, mivel előző alkalommal is sikerült elterelnie a gondolataimat Taylorról, ezért hamarosan sokkal jobb kedvem lett. A kellemes időtöltés végére már egészen jól ment néhány bonyolultabb tánclépés is, így elismerően dicsért meg, majd némi töprengést követően szokatlan ötlettel állt elő.

- Nincs kedved kipróbálni élesben? – értetlen arckifejezésemet látva magyarázni kezdett. – Este sörözünk a srácokkal, és ha gondolod, velünk tarthatnál.

- Benne vagyok, de nincs tapizás! – egyeztem bele rövid gondolkodást követően, mire felröhögött.

- Hohohó! Ez a szabály akkor rád is vonatkozik, mert emlékeim szerint nem szokásod visszafogni magad – kacsintott rám gunyorosan. – Szóval maradj a saját térfeleden, kislány!

- Majd csörögj rám, hogy mikor és hol – löktem még oda nevetve, közben a fejemet ingatva tartottam az ebédlő felé.

- Sokkal jobb passzban vagy – jegyezte meg Kris a közös asztalnál ülve. – Ma sincs kedved egy közös lazuláshoz?

- Az a helyzet, hogy már elígérkeztem Alexnek, elmennek a srácokkal iszogatni, és engem is meghívott – feleltem az igazsághoz híven, mire a közelünkben ülő férfi a nevét meghallva felém kacsintott.

- Mióta vagytok ilyen jóban Alexszel? – húzta össze a szemöldökét Kristen, mosolygó arcomat fürkészve.

- Ugyan, Krisz, csak haverok vagyunk. Nem fogok kikezdeni egy nős pacákkal – igyekeztem lezárni a témát, de nem hagyta magát.

- Valóban? Pedig mintha nem is olyan régen már megtörtént volna – fúrta szúrós tekintetét az enyémbe. – Azt hittem, Taylorért vagy oda.

- Senkiért sem vagyok oda! – csattantam fel. – Különösen olyan fiúért nem, aki csak úgy, egyik pillanatról a másikra szó nélkül lelép!

Robert csodálkozó pillantásától kísérve álltam fel, s hagytam ott őket a parkoló felé tartva, miközben azon dúltam-fúltam, hogy milyen jogon tesz nekem Kristen szemrehányást, amiért egyszerűen csak szeretném kellemesen eltölteni azt a rövidke időt, ami még hátravan itt tartózkodásomból.

- Hey! – Ért utol Alex a kocsinál, mielőtt készültem beszállni. – Ha inkább Kristenékkel töltenéd az estét, nem gond.

- Nem akarom. Úgysem szólna másról, csak fűről és piáról egy szállodai szobában. Jól érzem magam veled, és táncolni szeretnék. Természetesen tapi mellőzve – vigyorogtam rá, mire ő is elnevette magát.

- Oké, akkor hívlak később – köszönt el, én pedig a kocsiba ülve indítottam.

Bár kedveltem Kristenéket, de egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy valamit titkolnak Taylorral kapcsolatban, és ez különösen azért bosszantott, mert nagyon jól tudták, mennyire érzékenyen érintett a távozása. Alexszel kapcsolatos megjegyzéseit sem igazán értettem, hiszen nem tartoztam senkinek sem beszámolóval a magánéletemmel kapcsolatban, ráadásul a férfival ezúttal tényleg csak barátként közeledtünk egymáshoz. Céltalanul lófráltam a városban, miközben azon füstölögtem magamban, minek kellett egyáltalán idejönnöm, vagy ha már így alakult, legalább tartottam volna magam távol a színészektől, különösen egyiküktől. Gondolataimból a telefon csörgése rántott vissza, amiért ismét abban a reményben kotorásztam a táskámban, hogy Taylor keres, ám a kijelzőn Alex száma villogott.

- Szia, Alex – próbáltam vidám hangot megütni. – Mikor lesz a buli?

- Akkor nem gondoltad meg magad az estével kapcsolatban? – sóhajtott fel a telefon másik oldalán, mire immár őszinte mosolyra görbült az ajkam.

- Csak nem aggódtál, hogy partner nélkül maradsz? – húztam gonoszkodva, mire gúnyosan felnevetett.

- Nem, igazából azon aggódtam, mihez kezdek két lánnyal, ugyanis még egy partnerem akadt – Egy perc döbbent csend következett, mialatt szóhoz sem jutottam, végül Alex elégedett kuncogással hozzáfűzte – Csak vicceltem, kíváncsi voltam a reakcióra.

- Ó, hogy az a…! – szitkozódtam, de közben alig tudtam visszafojtani a nevetést. – Várj csak, Alex, ezt még megbánod!

- Hé, kislány, ne rémisztgess, mert máris telement a gatyám. És mivel Mrs. Meraz jelenleg otthon tartózkodik, neked kell majd helyette kimosnod a sportszeletes alsómat – vágott vissza, mire undorodó grimaszt vágtam.

- Gratulálok, Alex, ezzel végképp elvetted a kedvem attól, hogy valaha a nadrágodba nyúljak – dobtam vissza a labdát kuncogva.

- Ezek szerint a gatyámban szándékoztál turkálni? Nem úgy volt, hogy nincs tapi? – provokált még mindig a témán lovagolva.

- Akkor este – zártam le a kérdést a fejemet ingatva, és épp le akartam tenni a telefont, amikor közbevágott:

- Várj, érted megyek, oké?

- Nem lesz ebből baj? – kérdeztem, attól tartva, hogy egy szemfüles paparazzi esetleg kitalált történetet gyárt az elkattintott fotóhoz.

- Ugyan már, nem ismered a feleségem. Nem az a féltékeny típus, ráadásul oka sem lenne rá – győzködött tovább, így beadtam a derekam.

Mivel ezúttal nem randiról volt szó, csak egy estéről a barátokkal, gondolván a táncra is egy laza farmer, testhez simuló, vagány trikó összeállítás mellett döntöttem. A hajamat összefogva csak némi szempillaspirált és szájfényt kentem fel, majd mikor megszólalt a telefon, leszaladtam a kocsinál várakozó Alexhez, aki szintén lazára véve a figurát egy feltűnő mintás, ujjatlan pólóban feszített. A kis klubhoz érve üdvözöltük a srácokat, és bár némi aggodalommal észrevételeztem, hogy egyikük sem hozott magával lányt, összeszokott társaságuk engem is feltöltött, ezért hamarosan teljesen feloldódva vettem részt az ugratásokban. Néhány üveg sör után – mivel nem akartam kilógni a sorból, velük együtt én is Coronitát ittam – már tetőpontra hágott a hangulat, amikor Alex hozzám hajolva a fülembe súgta:

- Megmutatjuk a srácoknak, hogy kell táncolni?

Hevesen bólogatva álltam fel, és követtem a tánctér felé, ahol már hangosan dübörgött a hip-hop, s belekezdtünk a begyakorolt mozdulatokba. Alexszel néha-néha egymás felé villantottunk egy-egy mosolyt, jelezve mennyire élvezzük a közös koreográfiát, és rövidesen a klub vendégei körbeállva figyelték összeszokottnak látszó párosunkat. Amikor kifulladva végre abbahagytuk, néhányan közülük elismerően tapsolni kezdtek, mi pedig egymás derekát felszabadultan átkarolva sétáltunk vissza a srácokhoz a boxba.

- Alex, ha leszáll a csillagod, haknizhattok együtt Titával, hozhat egy kis aprót a konyhára – verte hátba Chaske, mire mindenki felnevetett.

- Mire az én csillagom leszáll, öreg, addigra már a vécére sem tudok majd egyedül kimenni – vágott vissza a férfi kacsintva.

Kis idő múlva kezdett elpilledni a társaság, ezért szedelőzködni kezdtünk. A kocsiba ülve Alex tétován nyúlt a kulcshoz, majd felém fordulva megkérdezte:

- Nincs kedved egy kicsit kettesben is beszélgetni? Tudok egy kellemes helyet, ahol elszívhatnánk azt a békepipa helyett békespanglit, és elmélkedhetnénk a világ dolgairól.

- Csak, ha nincs tapi! – pirítottam rá a mutatóujjammal figyelmeztetően.

- Isten őrizz! – emelte fel válaszul védekezőn a tenyerét.

Színpadiasan rémült arcát látva felkuncogtam, mire egy vicces grimaszt vágva végre indított. Egy elhagyatott útszakaszra kanyarodva hamarosan megálltunk, és kiszállva az autóból elbűvöltem meredtem a szemem elé táruló látványra. Az egész város a lábunk előtt hevert, kivilágított fényei varázslatos hangulatot árasztva tökéletes díszletet alkottak egy merengős beszélgetéshez. Miután letelepedtünk egy lapos sziklára, Alex rágyújtott a spanglira, azután hosszú ideig szótlanul bámultunk az alattunk elterülő pulzáló városra, közben egymásnak adogatva a cigit.

- Hol tanultál meg ilyen jól táncolni? – törtem meg végül a csendet.

- Gyerekkoromban capoeiraztam, majd később night clubokban táncoltam, azután jött a Native koreográfia. Nem voltam ám mindig híres, keményen megküzdöttem a sikerért – révedt a távolba elgondolkodva. – És te? Tornáztál? Szertorna, igaz?

- Látom, otthon vagy a sportokban – próbáltam kikerülni a kérdést, remélve, hogy nem mászik bele jobban, mire vette a lapot, és magáról kezdett el beszélni.

Fura volt őt ilyen komolynak látni, ennek ellenére – vagy épp ezért – határozottan közelebb éreztem magamhoz, mint eddig bármikor, így később én is elmeséltem néhány dolgot magamról: anyám halálát, a kettétört sportkarrierem, és apámmal való különös viszonyom.

- Akkor hát ezért ilyen provokatív a viselkedésed. Lázadsz – állapította meg a szemembe fúrva tekintetét.

- Nem, ez nem pusztán lázadás – ráztam meg a fejem. – Tudod, gyakran töprengek el azon, ha anyám előre tudja, mennyi ideje van hátra, akkor is mindent ugyanúgy csinált volna? Élni akarok, tapasztalatokat szerezni, anyámért, helyette is.

A kitárulkozástól megijedve végül szedelődzködni kezdtem, mire Alex kelletlenül felállt, hogy hazavigyen.

- Rég éreztem ilyen jól magam, ritkán van rá alkalmam, hogy őszintén beszélgessek valakivel – hajolt oda hozzám a kocsiból kiszállva, hogy egy puszit nyomjon az arcomra.

- Ugyanezt elmondhatom én is – mosolyogtam rá a gesztustól megilletődve, amikor vaku villogásának fénye vetült az arcunkra.

- Francba! – szitkozódott Alex – Menj most be, majd én elintézem – utasított határozottan, azután pókerarccal vigyorogva fordult a paparazzi felé, majd szállt be a kocsiba.

~¤~

Utolsó Vancouverben töltött napomon későn keltem, majd indultam el a megszokott útvonalon, végül a parkolóba érve a hosszúra nyúlt este után még mindig fáradtan szálltam ki a kocsiból, hogy sietős léptekkel igyekezzek a kávéautomatához egy kis koffeint magamba szívni. A javában ténykedő forgatócsoport közelébe érkezve azonban szemeim elkerekedtek a döbbenettől. Épp azt a csókos jelenetet forgatták, amikor Bella behúz egyet Jake-nek, és eltörik a csuklója. Bármennyire is próbáltam visszafogni magam, mikor megláttam a váratlanul felbukkant srácot, hullámokban tört rám az elkeseredett harag, amit a szó nélküli eltűnése miatt éreztem.

- Ez nagyon karcsú volt Kristen – léptem oda hozzájuk, amikor David leállította a forgatást, majd egy hatalmas lendülettel bemostam egyet Taylornak. – Így kell ezt csinálni!

- Megvesztél? – kiáltott rám az állkapcsát dörzsölgetve, miközben körülöttünk felharsant a röhögés. – Ezt most miért csináltad?

- Csak megköszöntem, amiért szóltál, hogy napokra lelépsz – feleltem gúnyosan, mielőtt sarkon fordulva ott akartam hagyni.

- Várj! – ragadta meg a karom. – Te mondtad, hogy csak barátok vagyunk, nem?

- Nem tudom, hogy a te barátaid milyenek, de az enyémek nem hagynak szó nélkül magamra – vetettem oda villámló szemekkel, azután kitépve karomat a szorításból, elrohantam. Azonban ha azt hittem feladja, hát tévedtem.

- Tita, mi ütött beléd? Mi volt ez az egész? Őszintén! – szorított a vállamnál fogva az ideiglenes épület falához, immár a figyelő tekintetektől takarásban.

- Én csak… - haraptam félbe a mondatot.

- Te csak mi? – faggatott kíméletlenül, a szembe nézve.

- Azt hittem, anélkül kell hazamennem, hogy egyáltalán elbúcsúzhatnék tőled – feleltem homályos tekintettel, miközben ajkaim a visszafojtott sírástól megremegtek.

- Nem tettem volna ilyet – súgta a fülembe zaklatott lelkiállapotomat látva immár szorosan magához ölelve, mire arcomat az övéhez simítva a nyakába kapaszkodtam.

Ajkammal puhán végigsimítva bőrén azt a helyet, ahol az imént megütöttem, az ő ajkai felé araszoltam, de mikor egymásra találtak, néhány másodpercnyi gyengeség után elfordította a fejét.

- Barátok vagyunk, nem? Ne szórakozz velem, Tita! – vetette oda élesen, de közben egész testében reszketett a visszafogott vágytól. – Mellesleg annyira nem hiányozhattam, ha jól tudom, remekül elszórakoztál az este Alexszel – szúrta még oda, azután kibontakozva az ölelésből, magamra hagyott.