15. fejezet

Hevesen dobogó szívvel szálltam be a rendőrautóba, s ahogy az őrs felé közeledtünk, úgy uralkodott el rajtam egyre jobban a félelem. Elmémben száguldoztak a gondolatok, melyek mind azzal kapcsolatosan kergették egymást, vajon kinek állt érdekében vádat emelni, mert abban szinte teljesen bizonyos voltam, hogy nem Taylor áll letartóztatásom hátterében, ő annál jobban félt a kirobbanó botránytól. Mikor végre megállt a kocsi nagyokat lélegezve igyekeztem elűzni a pánikot, mely teljesen hatalmába kerített a rendőrőrs ajtaján ki-be sétáló zsaruk látványától, de a kihallgató teremben még mindig torkomban dobogó szívvel ültem le a nyomozóval szemben. Vizenyős kék szemeibe bámulva idegesen közöltem, hogy csak ügyvéd jelenlétében vagyok hajlandó bármit is mondani, amitől semmivel sem sikerült eltántorítania, ezért néhány perces győzködés után végül feladta, s magamra hagyott. Hosszú idő múlva tért csak vissza, mialatt sikerült némi nyugalmat erőltetnem magamra, így amint a terembe lépett letámadtam a kéréssel, hogy haladéktalanul telefonálni szeretnék.

- Arra nem lesz szükség – lépett hozzám bilincsem kulcsával a kezében. – Ejtették a vádat, hazamehet.

Csodálkozó szemöldökfelvonással követtem az új fordulatot vett eseményeket, majd meglátva a rendőrőrs előterében várakozó Leventét döbbenetem tovább fokozódott.

- Hogy kerülsz ide? – kérdeztem homlokráncolva.

- Emma felhívott rögtön azután, hogy elvittek – felelte aggodalmas hangon.

- Úgy féltem! – néztem fel rá kétségbeesett tekintettel, mire bár azonnal védelmezőn ölelt magához éreztem, hogy közben bőre alatt megfeszülnek az izmok.

Lev Mercedesében ülve még mindig ezen a kis közjátékon töprengtem, végül távolságtartónak vélt viselkedését betudva az átélt stressznek, elhessegettem a nyomasztó gondolatokat. Mindezek után nem sok kedvem volt a fiú otthonában megtartott Halloween ihlette házibulihoz, ám végül arra jutottam, hogy talán segíteni fog eloszlatni a zűrös nap miatt rám telepedett hangulatot. Levi a buli alatt tőle szokatlan módon gondterheltnek látszott, ami miatt egyre erősödött bennem a gyanú, hogy köze lehet a letartóztatásomhoz. Többször kaptam azon, hogy átható tekintete rám tapadva követi mozdulataimat, és ahányszor találkozott pillantásunk, mindannyiszor hamisnak látszó mosolyra húzódtak ajkai. Úgy látszott nem csak nekem tűnt fel Lev furcsa viselkedése, mert Andris mellől Emma is összeszűkült szemekkel vizslatta a fiút. Amikor Leventéhez lépve a karját megragadva vonta magával az emeletre, feltűnésmentesen követtem őket.

- Mondd, hogy nem a te kezed van benne! – hallottam a csukott ajtó mögül Emma szemrehányó hangját. – Tudtam! – kiáltott fel dühösen a beleegyező csendet követően. - Tisztában vagy azzal, hogy ezzel tönkreteheted az egyébként is gyenge lábakon álló kapcsolatotokat?

- Nem fogja megtudni – jelentette ki Lev határozottan.

- Ezzel áltatod magad? Tita okos lány, hamarosan rá fog jönni – felelte Emma.

- Hogy tehetted ezt? – nyitottam be az ajtón nem bírva tovább féken tartani haragomat.

- Tita, értsd meg, tudnom kellett mi történt köztetek – kapta felém a fejét Lev bűntudatos képet vágva.

- És most jobb, hogy tudod? – kérdeztem maró gúnnyal, mire szégyenkezve lesütötte pilláit. - Nem voltunk együtt, semmi jogod nem volt hozzá, hogy utánam kutakodj! – szembesítettem a ténnyel hidegen.

- Igen tudom, és ne haragudj! – lépett felém a karját ölelésre nyújtva, de félrelöktem a kezét.

- Ne érj többet hozzám! – szűrtem a fogaim között, mielőtt sarkon fordulva elviharzottam.

~¤~

Minden jel arra utalt, hogy Levit valóban nagyon bántotta a hülye húzása, amivel mindent, amit eddig felépített sikerült elrontania, mert bár továbbra sem voltam hajlandó beszélni vele, az irodában minden napra érkezett tőle valami engesztelő meglepetés virág vagy épp a kedvenc belga praliném formájában, melyek rendre a szemetesben vagy Szilvia asztalán végezték. Nagyjából két hét telt el letartóztatásom óta, amikor ajándék helyett ezúttal ő maga érkezett.

- Nem vagyok rád kíváncsi – közöltem azonnal, amint bedugta fejét az ajtón.

- Nézd, nem tudom hányszor mondjam még el, hogy sajnálom. Belátom, hiba volt, amit nem tudok visszacsinálni, de mindenki érdemel egy második esélyt, nem? – közeledett felém, de válaszra sem méltatva mélyültem el a papírjaimban. – Emlékszel még rá, mit néztünk meg DVD-n, amikor először aludtál nálam? – kérdezte az íróasztal sarkának támaszkodva.

- A Partot – vágtam rá azonnal, mire ajkán halvány mosollyal két repülőjegyet tett elém. – Mit akar ez jelenteni? – kérdeztem rezzenéstelen arccal.

- Tíz nap Thaiföldön, a szabadok országában, csak mi ketten. Vegyél ki szabadságot, és lépjünk le a szürke novemberi hétköznapok elől. Napfény, vakítóan fehér homokos tengerpart, valószínűtlenül kék víztömeg ameddig a szem ellát, és egy mesebeli lakosztály Phuket szigetének egyik legszebb hotelében. Bónuszként pedig hajókirándulás Phi Phi paradicsomába, a Maya Bayhez, ahol a filmet forgatták. – Feszült várakozással figyelte reakciómat, majd mikor arcomról semmit sem tudott leolvasni az íróasztaltól elrugaszkodva kifelé indult. – Ha ennyire taszít a gondolat, hogy velem kell eltöltened ezt a néhány napot, vidd el Emmát, és tekintsd bocsánatkérésnek az utat – vetette még oda kezét a kilincsre téve.

- Várj! – állítottam meg. – Talán ez a kikapcsolódás arra is jó alkalom lesz, hogy kiderüljön van-e még keresnivalónk egymás mellett – sóhajtottam fel beleegyezően, mire széles mosoly terült el az arcán.

- Akkor haladéktalanul intézkedj, mert hétvégén indulunk – emlékeztetett a szűkös határidőre, majd némi tépelődés után rákérdezett: - Addig azért hajlandó vagy valamikor találkozni velem?

- Tíz nap összezárva nem elég? – húztam fel a szemöldököm. – Ne akarj egyszerre túl sokat – zártam le a beszélgetést, de látva megnyúlt arcát végül mégis engedtem. – Hamarosan végzek, ha megvársz, mehetünk együtt haza.

- Hozzád vagy hozzám? Nálam üres a lakás, együtt összedobhatnánk valamit vacsorára, mint régen – vetette fel az ötletet, majd beleegyező bólintásomra folytatta – Akkor amíg végzel, elugrok vásárolni.

Kemény meccsem volt a főnökömmel, míg sikerült meggyőznöm arról, hogy ilyen váratlanul elengedjen tíz napra, de mikor cserébe elvállaltam a részvételt a Szilveszterre tervezett nagyszabású rendezvényen, mint a házigazda jobb keze végül dűlőre jutottunk. Lev érkezéséig a neten böngészve ütöttem el az időt, utánanéztem milyen nevezetességek találhatók Phuket szigetén, azonban némi csalódottsággal észrevételeztem, hogy a paradicsomi sziget természet adta szépségén túl nem büszkélkedhet annyi kiemelkedő látnivalóval, mint a thai szárazföld.

- Mit vettél? – néztem fel az ajtónyitásra.

- Emlékszel még arra a tejszínes tonhalas-padlizsános pennére, amit együtt kísérleteztünk ki, mikor alig volt valami ehető otthon, és nem engedtél kaját rendelni? – vigyorodott el, és az emléktől nekem is mosolyra húzódott az ajkam.

- Remélem ezúttal nem lejárt szavatosságú parmezán kerül az asztalra – kuncogtam a kőkemény sajt gondolatától, amit csak komoly izommunkával sikerült lereszelnie a fellelt kézi sajtreszelő segítségével.

- Nem, de azóta felderítettem hol található az elektromos aprító, szóval most már ez sem okozna gondot – kacsintott rám miközben kifelé indultunk.

Mire megérkeztünk Levhez teljesen helyreállt közöttünk a béke, mintha sosem árnyékolta volna be frissiben megújított kapcsolatunkat az árulás viharfellege, és ez a kellemes hangulat a konyhában is folytatódott, ahol egymást piszkálgatva, nevetve láttunk neki a vacsora elkészítéséhez. A végeredmény egy könnyű, ízletes étel lett friss zöldségekkel, és természetesen al dentére főzött penne tésztával, amit gyertyafény mellett fogyasztottunk el.

- Itt maradsz éjszakára? – lépett mögém Lev észrevétlenül mialatt bekészítettem a mosogatógépbe az edényeket. Karja közben a derekam köré kulcsolódott, s a vágyterhes szavak nyakam tövének bőrére égtek. Ujjaimat a tarkójára fonva fordultam meg, hogy beleegyező csókomat immár szorosan hozzásimulva leheljem ajkaira.

~¤~

Elérkezett az egész héten várva várt utazás, aminek reggele Levnél ébredve virradt rám. Előző nap összecsomagoltunk mindketten, csupán néhány apróság váratott még magára, így most az esti indulásig az egész nap előttünk állt. Sokáig lustálkodtunk az ágyban, majd egy közös ebéd keretében elbúcsúztam Emmától, aki nem győzött áradozni Levi nagyvonalú engesztelő ajándékáról, míg én csak a vállamat vonogattam válaszul, hiszen tudtam jól, hogy ez számára nem volt különösebb veszteség. Remekül értett a pénzügyekhez, már a főiskola első szemeszterében kipróbálta magát a tőzsdei rövid határidős ügyletekben, és elképesztő szimata gyorsan meghozta a várt nyereséget.

Miután kiszálltunk a taxiból, a gyors becsekkolást követően máris a Boeing 737-es fedélzetén ücsörögtünk nem túl kényelmes székeinkben a mintegy tizenöt órányi útra várakozva, aminek nagy részét alvással töltöttük. A plusz hat óra időszámítást belekalkulálva másnap kora délután érkeztünk a phuketi reptérre, ahol a gépből kiszállva azonnal megcsapott Thaiföld fülledt, páradús levegője, mely a jellegzetes thai virágok nehéz, mézédes illatával volt terhes. A terminál előtt már várt minket a szálloda kisbusza, melyen egy idősebb házaspárral osztozva tartottunk uticélunk felé. Az egzotikus hotel előterében gyönyörű thai lányok tánca üdvözölte az érkező vendégeket, akik hajában orchidea és frangipani díszelgett, de szinte mindenhonnan visszaköszönt Thaiföld e két sajátságos virága. A bejelentkezést követően kezünkben a mágneskártyákkal azonnal a lakosztályunkhoz siettünk, melybe benyitva halk sikkantás hagyta el ajkamat. A hálószobát egy hatalmas, baldachinos franciaágy uralta, amellyel szemben az egész falat betöltő üveg tolóajtó mögött tágas, teakfával borított terasz kapott helyet egy kültéri pezsgőfürdős káddal, és szintén baldachinnal körülölelt kétszemélyes fekvőnyughellyel, mely a türkizszín tengerre nézett. Levi mindezt ajkán elégedett mosollyal figyelte, amit kuncogva csókoltam le onnan, mikor észrevettem a nászutasok számára odakészített extra gyümölcskosarat.

- Esküszöm nem én informáltam félre őket – tette fel kezeit védekezően, mire megvontam a vállam.

- Ha már így alakult, hagyjuk meg őket ebben a hitben.

Miután elfogyasztottuk a szálloda bárjainak egyikében a welcome drinket, azonnal a tengerpart felé vettük az irányt, melyhez egy elvarázsolt egzotikus kerten keresztül vitt az út. A kis csobogókból apró tavakba gyűlt a víz, melyek tetején színpompás tavirózsák ringatóztak. A komplexumhoz több lagúnát idéző, virágba borult fákkal szegélyezett saját medence is tartozott, amik csak a hotel vendégei számára voltak fenntartva. A fehérhomokos partra érkezve ismét ámulatba esve kémleltem a horizontba vesző víztömeg tajtékhabos hullámait, melyet távolabb, a luxushotelek számára elzárt partszakaszon túl szörfösök lovagoltak meg. Kirobbanó örömmel rohantam bele a vízbe, hogy immár az azúrkék tenger ölelésében vessem magam Levi nyakába. Karommal átfonva egy cuppanós köszönetcsókot nyomtam ajkaira, amit combjaimat a dereka köré kulcsolva egyre hevesebben viszonzott. Amikor megelégeltük a fürdőzést és a kíváncsi tekintetek fürkészését, visszatértünk a lakosztályunkba, hogy korgó gyomrunkkal mit sem törődve vessük magunkat a hatalmas franciaágy párnái közé, éhségünket testünk más örömeivel kívánva csillapítani.

Csodálatos napokat töltöttünk együtt, bebarangoltuk a környéket, merültünk a korallzátonyoknál, megnéztük a kiemelt turista látványosságnak számító Fanta Seat, ami egy éjszakai szórakoztatópark volt Phuket nyugati partjának közepén, és megismerkedtünk néhány ausztrál fiatallal azok közül, akiket első nap szörfözni láttunk. Természetesen mi is kipróbáltuk a szörfözést, amit én a sikertelen próbálkozások után gyorsan feladtam, de Lev végül már egész ügyesen megállt a deszkán, amit büszke mosollyal figyeltem a partról. A sziget buja levegője sem maradt hatás nélkül, így amikor épp nem az ausztrál párocskával, és a lány öccsével vetettük bele magunkat az éjszakába, egymás testének újrafelfedezésében merültünk el. Itt tartózkodásunk második felében elhajóztunk Phi Phi szigetére, ahol bár az égbenyúló sziklákkal körülölelt, kristálytiszta vizű Maya Bay káprázatosan szép látványt nyújtott, az idesereglett turisták tömege miatt mégis óriási csalódást okozott. Levi arcáról ugyanezt a kiábrándultságot olvastam le, hiszen mindkettőnkben a filmkockákon látott csodás, érintetlen partszakasz képe élt, ahol a főhősök a külvilágtól elzártan, a természettel összeolvadva élvezhették a marihuána ültetvények és a varázslatos öböl kincseit. A várt hatás elmaradása miatti nyomott hangulat a szállodába történő visszaérkezésünkkor is megmaradt. A medence mellett lévő koktélbárban szürcsölgetve könnyed italomat elgondolkodva figyeltem a körülöttünk lévő embereket.

- Min töprengsz, bébi? – kérdezte Lev, aki az orra alatt somolyogva figyelte ráncba szaladt homlokomat.

- Neked nem tűnt fel milyen sok üzletembernek látszó férfi érkezik egyedül, akik becsekkolás után már mindannyian thai nők társaságában mutatkoznak?

- Észrevettem én is, de nem nagyon foglalkoztam vele. Mit akarsz ebből kihozni? – nézett rám felvont szemöldökkel.

- Csak azon tűnődöm, hogy hova tart ez a világ, ha pénzért minden megvehető, még a szerelem is – feleltem épp az egyik ilyen újsütetű párocskát figyelve.

- Ez nem szerelem, Tita. Csupán üzlet, amiben a pénzedért szolgáltatást kapsz – mondta a tekintetem követve.

- Igen, tudom, de végül mégis megkapják, amit akarnak. Sőt, talán még többet is, hiszen ezek a lányok nem fognak hisztizni, követelőzni, vagy épp rosszkedvűnek látszani – jegyeztem meg cinikusan.

- Az érzelmeket nem tudja pótolni, anélkül pedig az egész csak illúzió – jelentette ki az arcomat fürkészve, s átható pillantásától hirtelen zavarba jöttem.

Később lesétáltunk a távolabbi partra, ahol az ausztrálok társaságában ütöttük el az időt. Hamarosan előkerült a thai fűből sodort joint is, amihez hasonlót még soha nem szívtam, s miközben körbejárt, a mai szigetlátogatást felidézve újra hangot adtam csalódottságomnak.

- Mégis, mit vártatok? A nyolcvanak évek óta minden évben egyre többen kíváncsiak Maya Bayre – vonta meg a vállát Garry, a pár fiútagja.

- Ne légy már ilyen undok! – bökte meg Sal. – Nyilván egy kis romantikázásra vágytak. Éjszakai fürdőzés kettesben, szex a homokban, és a többi.

A felvetésre Lev kajánul elvigyorodva ölelt magához, amit Neil, Sal öccse arcán zavart kifejezéssel figyelt. Többször észrevettem, hogy rajtam felejti a tekintetét, ami egy ideje Levinek is feltűnt, ezért sosem hagyta ki a kínálkozó alkalmat, amivel a kölyök orra alá dörgölhette, hogy hozzá tartozom. Sal most kérdőn nézett a barátjára, aki egy perc töprengés után megszólalt:

- A környékbeli halászok beszélnek egy helyről, amire még nem találtak rá az idelátogatók. Egy apró kis sziget, megbújva a több nagy mögött. Bérelhetnénk motorcsónakot, hogy mi magunk keressük meg, mert a helyiekből nem sikerült több információt kihúznom.

- Nem veszélyes ez? – mondta ki hangosan aggodalmát Levente.

- Itt Thaiföldön mi nem az? A hotelből kilépve máris a fejedre eshet egy kókuszdió. Többen halnak meg a környéken ettől, mint a cápatámadásoktól, de ha félsz, felejtsük el – dobta fel a labdát gúnyos mosollyal, amire persze Lev tőle megszokott módon reagált.

- Még a feltételezés is nevetséges, de ebben nem én döntök egyedül. Tita? – fordult felém.

- Jó kis kalandnak ígérkezik… Ki tudja mikor lesz a jövőben ilyesmire lehetőségünk? – vontam meg a vállam lazán.

- Akkor vágjunk bele! – vigyorogta el magát, azután izgatott szóváltásokkal tervezni kezdtük az utat.

Így hát másnap reggel miután beszereztük a sátrakat, a szükséges mennyiségű élelmiszert és ivóvizet, nekivágtunk bérelt motorcsónakunkkal a tengernek. Garry az elbeszélések alapján készített egy térképet, ami szerint mintegy kétórás hajóút állt előttünk. A nyílt vízre kiérve, mely bár viszonylag csendesnek mutatkozott mégis félelmetesen dobálta a kis csónakot, bár a mentőmellény némi biztonságot nyújtott felmerült bennem, hogy talán mégsem volt ez kaland olyan jó ötlet. Hamarosan baj nélkül elértük a megjelölt szigetcsoportot, melyet megkerülve valóban elénk tárul egy aprócska sziget, amit várakozásteljes izgalommal üdvözöltünk. Azonban örömünk korainak bizonyult, mert közelebb érve sehol sem láttunk nyílást a meredek sziklafalon, és egyre letörtebben hajóztuk körbe, amikor Neil észrevett egy keskeny hasadékot. A szűk résen átlavírozva mindannyian elragadtatva kiáltottunk fel az elénk táruló látványtól. A sziklagyűrű takarásában egy varázslatos, elnyújtott kis öböl bújt meg, amely bár alig feleakkora volt, mint Maya Bay, felderítetlen szépsége azonnal magával ragadott. Az azúrkék, kristálytiszta vizű öblöt vakítóan fehérhomokos, kókuszpálmákkal szegélyezett part ölelte körül, melyen rajtunk kívül egy lélek sem tartózkodott. Miután kikötöttünk mindannyian belevetettük magunkat a tengerbe, hogy felfrissüljünk, majd keresve egy védettebb helyet a fiúk felállították a sátrakat. Csupán egy napunk volt eme csodás hely kiélvezésére, mivel számunkra másnap véget ért a thai nyaralás, így túl messzire nem merészkedtünk a sziklák felé elterülő dzsungelben. Estefelé megunva az egész napos pancsolást tüzet raktunk, hogy a magunkkal hozott készételt megmelegítsük. A táncoló lángok a festői környezettel, és a valószínűtlenül erős fénnyel ragyogó csillagokkal varázslatosan romantikus hangulatot teremtettek, minek hatására Garry és Sal rövidesen a sátrukba vonultak. Megelégelve a gyertyatartó szerepét Neil is követte őket, mi pedig Levvel a tüzet eloltva dőltünk hátra a homokba, hogy egymás karjában feledkezzünk bele a trópusi égboltba. A nem messze felállított sátrak felől érkező hangokra kuncogva könyököltem fel.

- Éjszakai csobbanás? – ült fel Lev is arcán kéjes mosollyal, mire bólintottam.

Kéz a kézben sétáltunk a vízbe, melyen a telihold tányérja folyékony higanykényt tükröződött vissza, az egész öblöt ezüstös csillogással vonva be. Az éjszakai megvilágításban a bőrünkön végigcsorgó vízcseppek kékezüst fényt szórva szét öltöztettek áttetsző, misztikus ragyogásba, s a pillanat varázsa mindkettőnket magával ragadott. Lev hatalmasra tágult pupillákkal hajolt felém, hogy ajkamon végigsimítva újra elhúzódjon, majd egy nagyot nyelve arcomat két tenyere közé fogva halkan megszólaljon:

- Szeretlek.

Tekintete az enyémbe kapaszkodva várta a választ, ami nem akart megérkezni. Míg kívülről testem a felfokozott vágytól remegett, a felszín alatt lelkem viszonzásra képtelenül, fájdalmasan vergődött a bűntudat erősödő hullámaiban. Kezemmel végül gyengéden végigsimítva arcát szótlanul simítottam ajkaimat az övére, s karjainak szokatlanul erős szorításából éreztem, hogy tudja, mit jelent mindez. Ezen az éjjelen kétségbeesetten fuldokolva kapaszkodott belém, érezve, hogy talán utoljára lettem az övé.

Később a sátorban sokáig forgolódtam álmatlanul, mert bármennyire is varázslatos volt ez az este, egyben rádöbbentett arra, hogy soha nem fogom tudni viszonozni a mellettem alvó fiú érzelmeit.

~¤~

Másnap délelőtt még rövid ideig kiélveztük a csodás környezet lehetőségeit, végül vissza kellett indulnunk Phuketre, ahol elbúcsúzva barátainktól a szállodába siettünk, hogy az ebédet követően elhagyjuk ezt a meseszép helyet. A gép ablakán kibámulva fájdalmas sóhajjal gondoltam vissza az együtt töltött boldog napokra, melyek a hétköznapokba visszatérve hamarosan csupán egyre halványodó emlékképek maradnak. Lev érzékelve a vihar előszelét egész úton hallgatag volt, csupán néha-néha, a legszükségesebb esetben szólalt meg. A taxiból kiszállva tétován fordult felém a lakása ajtajában, ahova szemmel láthatóan nem akartam bemenni.

- Ez volt az utolsó együtt töltött éjszakánk, igaz? – szegezte nekem a kérdést fél perc feszült csend után, mire felsóhajtottam.

- Nézd Lev, fantasztikusan szép napokat töltöttünk együtt, aminek minden percét élveztem veled, és mindezért hálás vagyok neked, de egyúttal rá kellett ébrednem arra, hogy sosem fogom tudni viszonozni az érzéseidet. Nem akarlak téged becsapni, magamat pedig nem tudom, pedig esküszöm neked, megpróbáltam – néztem a szemébe mialatt a fájdalmasan őszinte szavak elhagyták ajkaimat.

- Azért egy búcsúcsókot még kaphatok? – kérdezte a hosszúra nyúlt, nehéz csendet követően keserű mosollyal, mire hevesen átölelve szorítottam magamhoz, hogy a tőlem telhető legérzelmesebb csókot nyomjam ajkaira.

- Borzasztóan fogsz hiányozni, de te többet érdemelsz, mint amit én adni tudok – suttogtam a fülébe miután szétváltak ajkaink.

- Ha jól sejtem ez egyben azt jelenti, hogy ezentúl találkozni sem akarsz velem – tolt el magától, de közben éreztem, hogy teste minden porcikája remegve tiltakozik ez ellen.

- Ha kapcsolatban maradunk, sokkal nehezebb lesz túllépned rajtam – sütöttem le a szememet, képtelen voltam tovább állni átható pillantását.

- Legyen, ahogy akarod – bólintott, azután hátat fordítva becsukta maga mögött az ajtót.

Az autó felé lépkedve, amit elutazásunk előtt Lev házának felhajtóján hagytam végig magamon éreztem a tekintetét, és mielőtt beszálltam a kocsiba még egyszer a ház felé pillantva észrevettem, hogy szobája ablakán meglebben a függönyt.

The Paradise / Moby - Porcelain from ClaireSinclair on Vimeo.

Orbital – Beached
http://www.youtube.com/watch?v=PT3_iunhi74


Bízz bennem,
Ez a Paradicsom.
Ez az a hely, ahol az éhezők táplálékoz jutnak.
A mi generációnk, akik körbejárják a Földet
azután keresve, amit még nem próbáltunk azelőtt,
így sosem utasít vissza egy meghívást,
sosem áll ellen az ismeretlennek,
sosem mulaszt el udvarias lenni,
és sosem marad ki a fogadásodból.

Csak tartsd nyitva az elméd, és
merülj el a tapasztalatban.
És ha ez fáj is,
tudod, hogy ez valószínűleg megéri.

Reménykedsz, és álmodsz,
de sosem hiszed el azt,
hogy valóra fog válni
nem úgy, mint a filmekben
ahol minden megtörténik,
más érzésre vágysz.
Bensőségesebbre,
igazibbra,
vártam rá, hogy végre megtörténjen.

Még mindig hiszek a Paradicsomban,
de most a legvégén tudom, hogy ez nem ugyanaz hely, amit kerestem,
mert oda nem juthatsz el.
A lényeg, hogyan éled meg a pillanatot az életedben,
és ha megtalálod azt a pillanatot, akkor az örökké tart.

Az örökké tart,
örökké tart.