17. fejezet

Másnap reggel egyedül ébredtem, de a földszinti konyhából edénycsörömpölés zaja szűrődött fel, így miután gyorsan letusoltam, arrafelé vettem az irányt.

- Mit csinálsz? – kérdeztem mosolyogva Levitől, aki elborult arccal vizsgálgatta a sütő gombjait.

- Reggelit. Illetve csak próbálok – felelte a magabiztosság halvány szikrája nélkül. – Igazából lövésem sincs, mit csinálok – nevetett fel végleg feladva a küzdelmet.

- Hagyd, majd én – vigyorogtam fülig érő szájjal, azután légkeverésre és a megfelelő hőmérsékletre állítva a gombokat betoltam az elősütött mirelit péksüteményeket. – Mióta vagy te ilyen házias? – kuncogtam még mindig az iménti jeleneten.

- Amióta kénytelen vagyok magamról gondoskodni. Tudtad, hogy Karácsonykor senki sem hajlandó kaját kiszállítani?

- Elfelejtettél bevásárolni, igaz? – somolyogtam felháborodott arckifejezésén, mire bólintott. – Nem akarsz velem jönni a nagyiékhoz? Ott lesz az egész család, és tavaly is jól érezted magad – vetettem fel az ötletet.

- Tavaly még együtt voltunk – felelte bizonytalanul, kerülve közben a tekintetem.

- Nem kell őket beavatni, hogy idén már másképp van. Vagy inkább itt maradsz egyedül? Emlékszel milyen isteni nagyi narancsos csokitortája, ami minden évben az asztalra kerül? – vetettem be rafináltan a végső fegyvert, mert tudtam, mivel vehetem le a lábáról.

- Oké, ne folytasd, megyek – vágta rá azonnal, és a szája sarkában bujkáló mosoly elárulta mennyire jól esik neki a meghívásom.

A nagyszülőknél töltött ebéd a szokásos jó hangulatban telt, nagybátyám ismét kitett magáért, gyakran fuldokoltam a nevetéstől vicces anekdotáin. Levit mindannyian szívesen fogadták, senki sem tette szóvá, hogy végül mégsem egyedül érkeztem. A kellemes légkör utóhatása egészen hazáig kitartott, ahol vonakodva kezdtem búcsúzkodni a fiútól.

- Nem maradnál nálam ma éjszakára is? – csapott le azonnal határozatlanságomat látva.

- Nem tudom, talán jobb lenne, ha hazamennék – feleltem bizonytalanul, de mintha az égiek is azt akarták volna, hogy maradjak, újra szakadni kezdett a hó.

- Úgy látom, ez a kérdés eldőlt, mert ilyen hóesésben nem engedhetlek el – vigyorgott Lev kajánul.

- Nincs mit tenni, kénytelen vagy elviselni a társaságomat – sóhajtottam fel színpadiasan, de mindketten tudtuk, hogy eddig is csak kérettem magam.

Valójában nagyon jól telt az elmúlt este a fiú társaságában, aminek az éjszakai folytatása csak megkoronázta a kialakult bensőséges hangulatot. Képtelen voltam eldönteni, hogy mindez a Karácsony varázslatos atmoszférájának köszönhető, vagy kezdek egyre jobban ragaszkodni hozzá, de nem akartam most ezzel foglalkozni, csak kiélvezve minden egyes pillanatot hagytam magam sodródni az árral. A kanapét az egész falat betöltő ablakhoz húzva egy-egy bögre forró, fűszeres teával a kezünkben bámultuk a hatalmas pelyhekben hulló, változatos alakú hókristályokat, melyek a kültéri világítás kékes fényében pazarul csillogtak, és ahogy Lev testének melege a bőröm alá kúszva engem is átmelegített, el kellett ismernem, hogy hosszú évek óta a legkellemesebb Karácsonyomat neki köszönhetem. Azonban a meghitt nyugalmat árasztó percek nem tartottak sokáig, mert a jégvirágos ablakra elmém váratlanul egy másik arcot vetített, és a gondolataim máris több ezer kilométerrel távolabb, egy Los Angeles-i Karácsony felé kalandoztak. Nem! Miért foglalkozom azzal, vajon Ő hogyan tölti az Ünnepet, amikor szemmel láthatóan nem érdeklem már? Hiszen még az ajándékomra sem volt képes reagálni, ami olyan sokat jelentett nekem. A szememet lehunyva összeszorított szemhéjakkal űztem el a kísértő rémképet, azután újra felnyitva Levre pillantottam. Arra a fiúra, aki most is itt ült mellettem, és aki mindent megadott volna azért, hogy az érzéseim megváltozzanak iránta.

Később, miután elfogyasztottuk a nagyitól hozott vacsorát, csintalan gyerekekként vetettük bele magunkat a frissen esett porhóba, hogy heves hógolyócsatát vívjunk a házhoz tartozó hatalmas kertben. Amikor már teljesen kimerültünk a mozgástól kipirult arccal, nevetve rogytunk le, hogy a kert érintetlenül hagyott részén a puha pehelytakaróba rajzoljuk angyalunkat, azután kézen fogva sétáltunk vissza a meleget nyújtó házba.

- Lev, mondd, miért ragaszkodsz hozzám annyira? – kérdeztem immár a paplan alatt simulva kisportolt testéhez.

- Komolyan azt akarod, hogy fényezzelek? Így is túl nagy az önbizalmad – csiklandozta meg a derekamat a választól vonakodva, de mire elhalkult a nevetésem, nagy levegőt véve belevágott. – Szeretem, hogy szabad vagy, és mindig azt teszed, amire vágysz. Melletted én is gondtalannak érzem magam. Azonkívül ahogy egyre jobban megismerlek, apránként hámlik le rólad újabb és újabb réteg abból a burkolatból, amivel körülvetted magad. Napról napra biztosabb vagyok abban, hogy igazából sebezhető vagy, és mélyérzésű, de foggal-körömmel ragaszkodsz ahhoz, hogy mások keménynek lássanak. Nem mellesleg pedig egy igazi vadmacska vagy az ágyban – tette hozzá egy rövid szünet után kajánul kuncogva, mire az oldalába bokszoltam.

- Perverz disznó! – vigyorogtam a homlokegyenest más irányt vett lezáráson, de közben mindvégig a szavain töprengtem.

- Ugyan bébi, ne legyél álszent, tudom, hogy most is csak ezért vagy velem – simított végig a combomon.

- Mi van, ha nem csak ezért? – kérdeztem vissza elmerülten bámulva a mennyezetet, mire kutakodó ujjai megmerevedtek.

- Mire gondolsz pontosan? – faggatott lélegzetvisszafojtva, s szinte éreztem a bőrömön kezének várakozó vibrálását.

- Felejtsd el – sóhajtottam fel, mert hirtelen megbántam, hogy egyáltalán belekezdtem.

Az elmúlt két napban egészen közel került hozzám, sőt, ha őszinte akartam lenni igazából már Thaiföldön elkezdődött ez a folyamat, amit csak akkor éreztem át igazán, amikor szakítottam vele. Azonban tudva azt, hogy azokat a dolgokat, amiket elveszítünk, vagy nem kaphatunk meg, mindig többre értékeljük, nem akartam téves reményeket kelteni benne, hiszen egyáltalán nem voltam biztos magamban.

– Inkább bizonyítsd be, hogy jól döntöttem, amiért itt maradtam – vetettem át combjaimat a csípőjén, hogy tüzes ajkaimat mohón az övéire nyomva eltereljem gondolatait az iménti beszélgetésről.

Reggel Lev könnyed csókjára ébredtem, aki épp készült kikúszni mellőlem a paplan alól, de tenyeremet kéjes mosollyal simítva nyakszirtjére megakadályoztam ebben. Szeme elégedetten csillant fel, s a ki nem mondott kérésnek engedelmeskedve gördült fölém, hogy ott folytassuk, ahol az éjjel abbahagytuk. Azonban az éjszakai habzsoló, vad szenvedéllyel hajszolt eksztázissal ellentétben ezúttal lusta, elnyújtott élvezettel olvadt egybe a testünk, hogy hosszúra nyúlt percek múlva mély sóhajjal, göcsösen kapaszkodva egymásba merüljünk el a kirobbanó mámorban.

- Szeretlek – lehelte Lev a nyakamba, miközben izmain az imént beteljesedett vágy remegése csillapodó hullámokban futott végig.

Ujjaimmal az izzadtság vékony filmrétegét a bőrébe masszírozva már-már ajkamon volt a válasz, de szememet lehunyva mégis visszaküldtem a kikívánkozó szavakat a mélybe. Érzékelve lelki tusámat a fiú kis ideig még türelmesen várta, hogy áttörjön a gát, végül a súlyos csendben csalódottan gördült le rólam. Hátat fordítva nekem kiült az ágy szélére, majd miután néhány pillanatig szótlanul meredt a párás ablakra, keserű hangon szegezte nekem a kérdést.

- Mondd, miért nem tudod csak egyszerűen azt hazudni, hogy te is? Annyi más lány teszi ezt nap, mint nap…

- Mert nem akarlak téged becsapni – térdeltem fel mögé, hogy átkarolva mellkasát vállára támasszam az állam. – A hazugság megöli a szerelmet.

- Nem, Tita. Néha az őszinteség öli meg igazán – bontakozott ki ölelésemből, hogy felállva a fürdőszobába induljon.

- Azt hiszem jobb, ha most elmegyek – kezdtem el szedelőzködni, mire megfordulva szóra nyitotta ajkát, de végül mégsem akadályozott meg a távozásban.

~¤~

Eltelt a Karácsony, és én egyre izgatottabban készültem a Szilveszteri nagy bevetésemre, aminek előestéjét a barátaimmal ünnepelve készültem eltölteni a szokásos Levnél rendezett előszilveszteri bulin. A fiúval a rosszul végződött reggel óta nem találkoztam, csak telefonon beszéltünk néhányszor, de úgy tűnt, minden rendben van, csupán egy ideig még a sebeit nyalogatja.

- Mi van most veletek? Képtelen vagyok követni az eseményeket – faggatott Emma készülődés közben.

- Őszintén szólva fogalmam sincs. Karácsonykor együtt voltunk, de azóta semmi… – feleltem bizonytalanul. – Inkább arról mesélj, Andrissal hogy alakulnak a dolgok – tereltem a témát, mert nem akartam megosztani a lánnyal Levvel kapcsolatos vívódásomat.

- Elvagyunk, de nyilvánvalóan nem lesz hosszú életű kapcsolat – sóhajtott fel lemondóan. – Kicsit irigyellek Levi miatt. Bárcsak értem rajongana így valaki!

- Emma, az ilyesmit nem te irányítod, ha megtörténik, akkor magától fog. Te egy nagyszerű lány vagy, és ha ezt Andris nem veszi észre, akkor jobb is, ha továbbáll – vigasztaltam barátnőmet kedvesen, de úgy látszott hasztalan.

A készülődéssel végezve elindultunk Lev otthona felé, ahol a házigazda vigyorogva üdvözölt, mintha mi sem történt volna, de később az volt az érzésem, hogy egyszerűen keresztülnéz rajtam. Igyekeztem nem törődni sem ezzel, sem pedig azzal, hogy néhány ismeretlen lány feltűnően kerülgeti a fiút, de mélyen belül nagyon bántott a dolog. Amikor a buli tetőfokára hágott észrevettem, hogy Lev kiszalad a kapuhoz, ahol egy BMW-vel érkező tagbaszakadt, kopasz fickótól átvett valamit. A Karácsonykor nála talált kokain képe még élénken élt az emlékeimben, így mikor valamivel éjfél után hosszabb időre eltűnt, aggodalmasan indultam a keresésére. A hálószobájába benyitva a döbbenettől a tüdőmbe szorult lélegzettel bámultam az elém táruló látványt: miközben Lev félig lehúzott nadrággal az ágy háttámlájának dőlt, az imént körülötte sündörgő lányok közül az egyik szőke feje semmit sem bízva a fantáziára mozdult ütemesen a fiú ágyéka felett. Szemem sarkából érzékeltem az éjjeliszekrény tükörsima lapjára szórt fehér csíkot a mellette heverő vékony csővé sodrott papírpénzzel, de tekintetem továbbra is az előttem játszódó jelenetre tapadt, mintha képtelen lennék elhinni, amit látok. A hosszú, dermedt perc után nem törődve az ágyról felugró Leventével hátat fordítottam, s becsukva magam mögött az ajtót még mindig hitetlenkedő fejrázással siettem le a lépcsőn.

- Tita, mi történt? – ragadott meg Emma mielőtt az ajtóhoz érhettem volna, de kirántva karomat a szorításból válasz nélkül hagyva a kérdést léptem ki a fagyos decemberi éjszakába.

A kocsinál remegő kezekkel, feldúltan keresgéltem táskámban a kulcsot, értékes másodperceket veszítve ezzel. Amikor végre rátaláltam, ijedten ugrottam egyet a vállamra simuló kéz érintésétől. Undorodva söpörtem le onnan, hogy megpördülve Lev bűnbánó arcvonásaival találjam szembe magam.

- Nézd, én sajnálom – szólalt meg hosszúra nyúlt csend után, mialatt a szavakat keresgélte.

- Mit, Lev? Azt, hogy rákaptál a kokainra, vagy azt, hogy az imént épp másvalaki szájában volt a farkad? – kérdeztem metsző éllel, s tekintetem jéghideg kristályszilánkként fúródott az övébe. Válasz nélkül hagyva kérdésemet bizonytalanul nyúlt a kezem után, de látva az arcomra kiülő viszolygást félbeszakította a mozdulatot. – Az Istenért, Lev! Alig néhány nappal ezelőtt még együtt voltunk abban az ágyban! – szakadtak ki a számonkérő szavak a visszafojtott érzelmektől meg-megremegő ajkaim közül. – Azon az éjszakán majdnem kimondtam, amire mindeddig vágytál, de nem akartam addig feltárni mit érzek, amíg nem vagyok teljesen bizonyos benne.

- Tita, én… – kezdett bele újra a magyarázkodásba a felismeréstől hamuszürkére vált arccal, de közbevágtam.

- Nem akarom hallani. Mindent elrontottál – szúrtam oda állkapcsomon megfeszülő arcizmokkal, mielőtt beszálltam a kocsiba.

- A francba, Tita, te nem akartál engem! Miért nem szóltál? Bármeddig vártam volna rád, ha tudom, hogy van remény – kiáltotta az ajtót vasmarokkal fogva, de látva a szemeimben immár visszaszoríthatatlanul gyülekező könnyeket végül utamra engedett. Kapkodva csuktam magamra a kocsiajtót, s adtam rá a gyújtást, hogy hátam mögött hagyva a nyomasztó történteket hazafelé induljak.

~¤~

Kedvetlenül készülődtem az előttem álló kínkeservesen hosszú estélyre, melyen úgy éreztem képtelen leszek sugárzó mosollyal fogadni az érkező vendégeket. Legszívesebben az ágyamban kuporogva töltöttem volna a Szilvesztert, hogy csendes magányomban süllyedjek bele a gyötrelembe, amit Lev árulása miatt éreztem. Noha tudtam jól, hogy valójában nem lenne jogom szemrehányást tenni neki, hiszen épp én magam taszítottam bele a kialakult helyzetbe, mégis fájdalmasan érintett, hogy ilyen formában igyekezett túllépni rajtam. A telefonom egész nap szinte megszakítás nélkül csörgött, végül nem bírva tovább lélekőrlő zajongását küldtem egy sms-t, hogy nincs már számára mondanivalóm. Keserű mosollyal bújtam bele a ruhába, amit épp tőle kaptam ajándékba, de mivel a másikat az Ünnepek után visszavittem, hogy egy hétköznapibb darabra cseréljem, nem volt mit felvennem.

A pazarul feldíszített teremhez érve azonnal ledöntöttem egy pohár pezsgőt, amit a mellettem elhaladó pincér tálcán nyújtott felém, azután a házigazdához sietve jeleztem érkezésemet. Az ital megtette hatását, így hamarosan már könnyedebben villantottam fel szikrázó mosolyomat az érkező vendégek felé. Elegáns üzletemberek követték egymást feleségeikkel, vagy épp egyedül, amikor ismerős arcot fedeztem fel a tömegben.

- Cathy? Cathy Montgomery? – érintettem meg a vállát a nőnek, akit Vancouverben ismertem meg.

- Nahát, Tita? Micsoda meglepetés! – kiáltott fel széles mosollyal. – Mit csinálsz te itt?

- Fogadom a vendégeket, és figyelek rá, hogy minden gördülékenyen menjen – feleltem fogaimat felvillantva.

- Elbűvölően nézel ki – pillantott végig rajtam elismerően. – Ki gondolta volna, hogy a morcos, szabad szájú lány igazi hölgyként is tud viselkedni?

- Nem könnyű feladat, de már egészen jól megy – kacsintottam rá, azután elnézést kérve tőle a főpincérhez siettem, mert a szemem sarkából észrevettem, hogy az egyik asztalon fogyatkozóban vannak a tiszta tányérok. Rövidesen azonban ismét Cathybe botlottam, aki épp engem keresett.

- Tita, óriási szívességet szeretnék kérni – nézett rám esdeklő tekintettel. – Le kell lépnem, de igyekszem vissza, szórakoztatnád addig Mr. Vanderbiltet? – mutatott rá a nem messze ácsorgó negyvenes évei közepén járó elegáns úrra.

Bólintásomra hálás, megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkát, azután bemutatva a férfinak elpárolgott. A kezdeti nehézségeken átjutva egyre könnyedébben társalogtam a gondjaimra bízott amerikai üzletemberrel, s szemmel láthatóan ő is élvezte a társaságomat. Ígéretéhez híven nagyjából egy óra múlva Cathy visszaérkezett, akinek némi szabadkozást követően újra lepasszoltam a férfit, hogy végre az eredeti feladatomra koncentrálhassak. Mire véget ért az estély, a kimerültségtől hullafáradtan, de teljesítményemmel elégedetten rogytam az ágyamba.

Január első hetének végére küldeményem érkezett Los Angelesből, amit izgatottan bontottam fel. Azonban a papírt feltépve csalódottan vettem észre, hogy a csomagolás alatt ugyanaz a doboz rejtőzik, amiben én adtam fel a Taylornak szánt üzenetet.

Tartsd meg az aranyadat. Sosem hajtottam a győzelemre. Tay

A levélpapírra vésett kemény szavakat elolvasva keserű mosolyra húzódott ajkam. Milyen ironikus a sors… Ha néhány nappal előbb kapom meg a visszautasító üzenetet, talán Levvel egészen másképp alakultak volna a dolgok, így azonban őt is elveszítettem. Úgy látszott mindez nem elég, mert rövidesen váratlan telefonhívást kaptam Kaliforniából, ami az eddigieknél is jobban felkavarta az életem.